A nibelung gyűrűjében beteljesedő gigantikus színházi előadás a Rajna hűvös mélyén kezdődött, a folyó kincsét őrző sellők játékával, s az őket csalódottan bámuló Alberich, a nibelung hasztalan vágyakozásával. A szánalmasan csúf és a vízben esetlenül mozgó lény elkeseredésében könnyű prédájává vált a világ feletti uralom vonzásának, és a szerelmet fennhangon elátkozva elrabolta a Rajna kincsét.
A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.
Fővárosunk a Duna vízéről nézve lélegzetelállító élményt nyújt, mind az idelátogatók, mind a helyiek számára, egy itt töltött este pedig új energiákkal és csodálattal tölti fel az embert. Hajózz Budapest szívében és gyönyörködj a világörökség részévé nyilvánított panorámában!
Gryllus Vilmos - Nótás Mikulás
Zenés játék
Akusztikus koncert felnőtteknek
A világhírű dán baritont alighanem akkor zárta végérvényesen szívébe a Müpa közönsége, amikor A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as produkciójában egy fájdalmas térdprobléma miatt mankóval volt kénytelen járni a színpadon, de ezt a kényszerűen vállalt mozzanatot is képes volt beépíteni felejthetetlen alakításába.
A Shadows Magic Band műsoruk jelentős részét a néhai „The Shadows együttes” számai teszik ki a 60-as-70-es évekből. Ebből adódóan stílusuk instrumentális gitárzene, de a közönség igénye szerint szívesen játszanak korabeli énekes számokat is, valamint ezek gitárzenére való feldolgozását.
A Concerto Budapest Koncertjén a Virtuózok második évadának különdíjasát, a mindössze 16 éves Abouzahra Mariam hegedűjátékát hallhatják a Kölcsey Központ Nagytermében. A zenekart a Liszt-, Kossuth- és Prima Primissima díjas Keller András dirigálja.
A Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus nagyszabású évadzáró gálakoncertje a Főnix Arénában, a világhírű José Cura és Ester Pavlů fellépésével.
A Győri Filharmonikus Zenekar mosonmagyaróvári nyárindító hangversenyének programját a neoklasszicizmus emblematikus darabja, Szergej Prokofjev 1917-ben komponált, a 18. század nagymesterei előtt tisztelgő üde Klasszikus szimfóniája indítja.
Igazi örömzene vígszínházi színészektől!
Kávézó
Jegyár: 3.000 Ft
Fekete Jenő gitáros, énekes, dalszerző, eMeRTon díjas előadó –
A produkció egy olyan kortárs táncszínházi mű, amelynek célja egy speciális hangvételű, valamint stílus jegyeket hordozó, mély gyökerekből táplálkozó zenének a dramatizálása és táncszínházi eszközökkel történő vizuális megjelenítése, illetve színpadra állítása.
Jezsuita Templomkert
(esőhelyszín: Hangvilla)
A hazai dzsesszvilág legelismertebb képviselői, kitűnő szólóművészek és három fenomenális zenekar áll össze az Újszegedi Szabadtérin, hogy egy bombasztikus koncerten mutassa meg a szegedi nézőknek, hogyan szól a magyar dixie!
Különleges, látványos koncerttel várja Balázs János, Vigh Andrea és a Jakobi Koncert Kft. a zenerajongókat a Karácsonyi Koncertre, amely 1999 óta évente a karácsonyi ünnepeket megelőző napokban kerül megrendezésre a Zeneakadémia Nagytermében.
A 35 éves, Grammy-díjas GIPSY KINGS by Diego Baliardo augusztus 24-én lép fel a Mézesvölgyi Nyár fesztiválon.
„A Vampeticsben banda játszott, messziről egy Cerkovácot”
A nagyszabású jubileumi koncert a legnépszerűbb - a rockoperából is ismert - énekes-színészekkel, a zenei szakma kiválóságaiból álló Crescendo Music Orchestra zenészeivel, a ma látható legprofesszionálisabb világítás-, látvány- és animácótechnikával kerül bemutatásra.
Merüljön el a zene és vizuális művészet tökéletes összhangjában, töltsön velünk egy színes, pezsgő, dinamikus estét!
Érezze, ahogyan áthatja minden hangjegy, minden filmkocka, akár egy frissítő Mojito!
Vendég: Carolyn Zhang Yu koloratúrszoprán
A Szolnoki Szimfonikusok következő hangversenye a Zeneakadémia Nagytermében: A ZENÉT SZOLGÁLÓ VIRTUOZITÁS.
Az együttes karmestere ez alkalommal Massimo Belli
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2024. 05. 31. (péntek) 19.00
90 perc, szünet nélkül
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINEK ÉVADZÁRÓ HANGVERSENYE
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!