Ezüstvasárnap előtt még annyi dolga van az embernek, hogy már az egész ünnepi készülődéstől tele van feszültséggel. Kihez menjünk előbb szenteste? Igazi vagy műfenyőfát állítsunk? A halászlé gyufatésztás legyen vagy anélkül készüljön? A férj vagy a feleség dolga halat venni a piacon?
Fadinard esküvőre készül, de a lova megeszi egy katona szeretőjének szalmakalapját. Hogy a tomboló katona ne verje szét a lakását és a lagziját, Fadinard kénytelen beszerezni egy ugyanolyan kalapot, miközben menyasszonyt, apóst, násznépet kell percenként leszerelnie. Kortalan francia csúcsbohózat.
romantikus vígjáték 2 felvonásban
A mi történetünk ma játszódik, a new york-i Bloomingdale’s áruházban – de játszódhatna a világ bármelyik más áruházában is. A szereplőink négy nő, és velük is megesik az… Az, amiről nem szeretünk beszélni. Mert tabu.
Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.
Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.
Csehov három egyfelvonásos komédiája egy estén.
Allan a képzelet és valóság határán egyre lehetetlenebb helyzetekbe kerül. Vajon sikerül megtalálnia önmagát és a szerelmet?
A Jászai Mari Színház előadása bizonyára felejthetetlen pillanatokat szerez majd a romantikus vígjátékok szerelmeseinek.
Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka két részben
A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
Ivan Menchell pergő, mély emberismeretről árulkodó vérbő komédiája sok-sok kacagás mellett megható, megrendítő pillanatokat kínál mindenkinek, aki valaha szeretett és szerették.
Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és imádni való karakterekkel.
Húzzad csak, kivilágos virradatig
Operett- és kabaréest.
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
A történet szereplői mind ugyanazt keresik: a megváltást, melyet csak a szeretet képes közvetíteni és beteljesíteni. A valakihez tartozást, valaki figyelmének a birtoklását. A darab egy olyan felettes szeretetről beszél, amelyre a legaktuálisabban van most szükségünk.
ORFEUM HERCEGNŐ - ORSZÁGOS PREMIER III.
Zenés operettkomédia két részben – pezsgő humor, pesti romantika, örök dallamok!
A darabban Magyarország legnagyobb slágerei csendülnek fel koncertszerű hangzásban, a zenei szakma kiválóságaiból álló zenekar élő zenei kíséretével.
Megható, mégis rendkívül szórakoztató előadás az öregedés folyamatáról, a függetlenség és a magány közti egyensúlyozásról, az örök vágyakozásról és a feltétlen életszeretetről.
Mélyen emberi figurák és megannyi komikus „olaszos” élethelyzet Goldoni e méltán sokat játszott darabjában.
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
…a kabaré csupa móka és kacagás… A Szilveszteri Kabaré örökzöld jeleneteivel és dalaival pedig szinte elengedhetetlen része az óév búcsúztatásának.
Jean Poiret:
Randevú Párizsban, avagy Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Vígjáték két részben
Eleinte minden világos, ki kinek a kicsodája, ám közbeszól a kémia, meg egy tudálékos szexuálpszichológus..
Jeromos politikai hasznot és milliós üzletet lát abban, ha a szegény székely falu népét pénzzel, ígéretekkel magához édesgeti. A falu kocsmárosánál rendezi be főhadiszállását. Ki lesz képes ellenállni neki, és átlátni az ármánykodáson? A kocsmáros fia és a falu tekintélyes gazdája is harcba száll a tündökölni akaró Jeromossal.
Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka két részben
Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!
A világszerte ismert filmvígjáték először magyar színpadon!
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2025. 10. 08. (szerda) 19.00
Jobbá tehet-e minket a művészet? Helyes irányba terelheti-e a bűnösöket az, ami tökéletes? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott Woody Allen, amikor a koronavírus-járvány alatti lezárások idején otthonában új darab írásába kezdett.
Ray Cooney fergeteges vígjátéka, a Páratlan páros december 16-án 19 órától garantálja a felhőtlen nevetést. A kétfelvonásos bohózatot a Turay Ida Színház előadásában láthatja a közönség, Szerednyey Béla, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész rendezésében.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.