Jegyvásárlás


Všetky kategórie

4003 Program


Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben.

monodráma két szereplőre egy részben

dokumentumszínház

Nemtudomka

Móricz Zsigmond Színház

Mikó Csaba mesejátéka a fantázia témakörét járja körül egy fiú történetén keresztül, akit a többiek kicsúfolnak, kinevetnek, mert másnak, mert furcsának tartják. Mi azonban semmi furcsát nem találunk abban, ha Nemtudomka ágya egyszer csak űrhajóvá válik.

Zootropolis 2

Babits Mihály Kulturális Központ

A hangok is rajzok, csak láthatatlanok: Magyarósi Éva tárlatvezetése a Nino és Nina, amikor még utoljára visszanéztek című kiállításon Csőke Flóra csellistával.

BRIDGERTON ZENÉJE GYERTYAFÉNYBEN Vypredané
13 Podujatie

Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.

színes, magyar-francia-német-brit történelmi dráma, 132 perc

16+

Dézsi Darinka és Tar Dániel Valentin-napi koncertje Vypredané
13 Podujatie

Február 13-án, 18.00 órától a Bencs Villában Tar Dániel és Dézsi Darinka, a Móricz Zsigmond Színház színművészeinek Valentin-napi koncertje várja a közönséget. Az est során Tamás Attila és Horányi Tamás zongorán közreműködik, míg Kóti Gergő hegedűn kíséri az előadókat. A koncert romantikus, érzelmekkel teli válogatást kínál a jazz, pop és alternatív zene világából: megszólalnak többek között Ella Fitzgerald, Laufey, Hozier, Nat King Cole, Billie Eilish, Woodkid, valamint hazai előadók – például BSW, ByeAlex, Horváth Tamás és Dánielfy – dalai. A meghitt hangulatú est tökéletes alkalom a Valentin-nap közös megünneplésére.

Egyházi sörkóstoló est

Barátok kávézó és teázó

Egyházi sörkóstoló est – ahol a hagyomány és az ízek mérlegre kerülnek
Péntek 13-án kiderül, vajon melyik a legjobb egyházi sör!

HŰVÖSVLGYI ILDIKÓ ÉS KISFALUDY ZSÓFIA zenés estje

Pesti Szimfonikus Estek 2.

Duna Szimfonikus Zenekar

A DUNA SZIMFONIKUSOK KONCERTJE

Vegyél el Vypredané
13 Podujatie

Vegyél el

Móricz Zsigmond Színház

Vegyél el
amerikai romantikus vígjáték , zenés film, 112 perc, 2022
Főbb szereplők: Jennifer Lopez, Owen Wilson



A halál íze - krimiszínház - FER Produkció Vypredané
13 Podujatie

A halál íze - krimiszínház - FER Produkció

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

A FER Produkció zenés, interaktív krimiszínházi előadása 100 percben

30 év. Ennyi idő alatt a jó zenekarok egy életművet tesznek le az asztalra.

Prudencia Hart különös kivetkezése Vypredané
13 Podujatie

DAVID GREIG:: PRUDENCIA HART KÜLÖNÖS KIVETKEZÉSE
FORDÍTOTTA: ZÁVADA PÉTER

Megmaradni

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Megtartható-e a magyarság, a magyar identitás, megőrizhető-e a magyar kultúra Erdély sajátságos történelmi helyzetében? Menjenek vagy maradjanak?

Olvasó-gondolkodó színház zenével.

Szegedi Kortárs Balett: Fekete hattyú Vypredané
13 Podujatie

balett-thriller

A Noszty fiú esete Tóth Marival

Weöres Sándor Színház

Keserédes szerelmi történet és pontos társadalmi látlelet. A Mikszáth Kálmán századfordulós regényéből adaptált színdarabot Horváth Csaba rendezi.

Írta: Mikszáth Kálmán, Gyarmati Kata

A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL
színmű

190 perc egy szünettel

PénteK13 – Bolba Éva Trió – Transcript

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Bolba Éva – ének, Cseke Gábor – zongora, Sárkány Sándor – bőgő

HARSÁNYI 50 - stand up & zene

Pécsi Harmadik Színház

Víg Szalon

90 perces kulturális showműsor, Zoltán Áron vezetésével

Apostol - Nem tudunk élni nélkületek! Vypredané
13 Podujatie

Az Apostol együttes több mint öt évtizede áll a magyar zenei élet legmeghatározóbb előadói között. Dalai – mint a “Nem tudok élni nélküled”, “Okosabban kéne élni”, “Eladó, kiadó most a szívem” – generációk kedvenceivé váltak, és ma is ugyanazzal az érzelemmel, erővel és időtlenséggel szólnak, mint régen.

Táncház a Tindia zenekarral

Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

Sokan csámborogtak már Klézse vagy Rekecsin felé haladva a szelíd, Szeret menti tájakon, hogy felfedezzék Tindiát. Hosszas keresés után végül hat Budapesten élő fiatal találta meg, távol Moldvától és a Tatros folyó vizétől, valahol legmélyen, önmagukban.

A Momentán Társulat 2024 szeptember óta működő improvizációs színházi alkotóműhelye, a Momentán Műhely bemutatja REFLEX című előadását.

Jövőre Veled Ugyanitt

ÓMÉK-"Olvasó", Színházterem

Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka két részben

Újévi Gálakoncert Vypredané
13 Podujatie

Újévi Gálakoncert

Kálmán Imre Művelődési Központ

Made in England

Győri Filharmonikus Zenekar

Győri Filharmonikus Zenekar

Műsor:

J. Haydn: D-dúr szimfónia, No. 104, Hob.I:104 (29’)

***

E. Elgar: Pomp and Circumstance, military marches, No. (1 5’)
B. Britten: Matinées musicales (after Rossini), op. 24 (16’)
B. Britten: Simple symphony, op. 4 (16’)
E. Elgar: The crown of India, March of the Mogul Emperors (4’)

Vezényel: Héja Domonkos

A léggömb elrepül 2019-ben ünnepelte 100. előadását a Vígszínház Házi Színpadán. Ezen az estén is elhangzanak majd részletek a fenti előadásból, de nemcsak a szellemes és elegáns, egyben mélyen humánus, a magyar nyelvet csodálatosan használó Kosztolányival találkozunk, hanem életre szóló jó barátjával, Karinthy Frigyessel is. A metsző humor és irónia nagymesterével, aki barátját is sokszor megtréfálta, de aki képes arra is, hogy bármikor torkunkra forrassza a nevetést és görbe tükrében magunkra ismerjünk.

A bosszú Vypredané
13 Podujatie

A bosszú

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Heinrich von Kleist első drámája szenvedélyes erővel tárja fel a családi viszály, a bizalmatlanság és a végzetes félreértések sötét világát.

Jazzliget-Urbán Orsi Group

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Urbán Orsi énekesnő és kiváló zenészekből álló zenekara régóta jelen van a hazai jazz palettán. Orsi karakteres, mély tónusú hangja meghatározza a műsoruk jellegét, amely egyben energikus és igényes. Zenei anyaguk groove-okra épül, műsorukon népszerű dallamok (Gershwintől Toto-ig) és saját kompozíciók is szerepelnek. Hangzásuk friss, egyedi megszólalásuk könnyen érthető, magas színvonalú muzsika.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.