Füstös, pesti kiskocsma, a sarokban öreg pianínó, mellette egy legendás előadó. Az est főszereplője a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzője, Seress Rezső. Dalainak és a korszak anekdotáinak segítségével megidézzük ezt a jellegzetesen pesti alakot, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának.
A Benczúr Házban bemutatásra kerülő előadásban Nádasi Erika előadásában nemcsak Edith Piaf leghíresebb dalait hallhatjuk, hanem Edith Piaf drámai fordulatokkal teli életének történetébe is bepillantást kapunk egy órában.
életmódváltó programsorozat a testi-lelki megújulásért
Szeretnél egészségesebben élni, több energiával és önbizalommal? Úgy érzed, változásra van szükséged, de nem tudod, hol kezd? INDÍTS ÚJRA MAGAD! Változtass! sorozat segít elindulni! Gyere el, meríts erőt és gyakorlati tudást szakértőinktől, és indíts újra magad – most!
Két generáció és két világnézet kóstolgatja egymást igen szellemesen, és hamarosan kiderül: mindenkinek kapaszkodnia kell, ha tartani akarja az iramot.
Varsányi Anna: Frida
Zenés románc
Kálmán Imre Művelődési Központ, Színházterem
A Christian Marien Quartett új albumának, a Beyond the Fingertips-nek a zenéjét mutatja be, ami struktúra és a szabadság, az absztrakció és a swing, a káosz és a nyugalom közötti feszültségről szól.
Operett két felvonásban, Peller Károly rendezésében!
A legendák, a mítoszok, a mesék néha sokkal fontosabbak, mint maga a valóság.
Történet napjaink fiataljainak szerelmi botladozásairól, bölcs emberismerettel, sziporkázó humorral és még több szeretettel.
Győrei Zsolt színháztörténeti dokumentumok ihlette, fiktív drámája.
Sorsok és szenvedélyek
Horváth Renátó Production
életrajzi táncelőadás
FIGYELEM!
Amennyiben az alábbi két koncertre együtt vesz jegyet, 20% kedvezményt adunk:
https://momkult.hu/events/jazzbomba/
A Gypsy Jazz Band koncertje Tony Lakatos, Roby Lakatos, Tarján Zsófi, Miryam Lakatos és Jeanfancois Prins vendégszereplésével
Jazz Sensation – a zenei élmény esszenciája egy estén
2026-ban emlékezik meg a világ II. Erzsébet születésének századik évfordulójáról, tisztelegve a brit történelem leghosszabb ideig regnáló uralkodójának emléke előtt. A mindig szórakoztatóan és tartalmasan mesélő László Ferenc jubileumi előadássorozata tavasszal három estén át idézi majd a közönség elé a királynő személyiségét, családi életének és államfői tevékenységének ismert vagy éppenséggel nem is sejtett mozzanatait. Valamint azt, miként kísérte II. Erzsébetet uralkodása során a nyilvánosság és a média szoros figyelme, és ikonikus alakja hogyan vált ennek révén megannyi film, sorozat és könyv témájává.
Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben.
Dumaszínház est
Egy előadás a szüleinkről és nagyszüleinkről, az idősgondozásról, a demenciáról, a halálhoz vezető útról.
Ritkán adatik meg a közönség számára, hogy egy formáció születésének és első szárnybontogatásának szem- és fültanúja legyen. Az újonnan megalakult MVM Classic&Club Kamarazenekar nem csupán egy újabb együttes a hazai palettán: a legkiválóbb Junior Prima díjas fiatal tehetségekből álló formáció a dinamizmus és a szakmai precizitás ötvözete.
„Ez az előadás nem koncert, nem zenés önvallomás, nem egyéni műsor vagy sanzoncsokor.
Pontosan mi sem tudjuk, hogy mi, és nem is akarjuk meghatározni. Dalokat fogok énekelni,
amikhez kapcsolódni tudok vagy hozzám kapcsolódnak – műfaji megkötés nélkül. Évek óta
tervezek egy ilyen estét.
Mindent ki kell várni, hogy megtörténjen.”
(Takács Nóra Diána)
„Csudálatos álmot láttam én az éjjel!” - Álmot látni nagy dolog! Hát még ennek tartalmát titokként őrizni mindenki előtt!
BORS NÉNI KALANDJAI
- avagy hol Bors, hol nem Bors -
zenés mesejáték
6 éves kortól // 60 perc szünet nélkül.
Császármorzsa király lányát, a finom Csokis Minyont elrabolja a gonosz Vérpuding. A kiszabadítására jelentkező nyalánk vitézek mind megfutamodnak a feladat nehézségei elől. Ekkor jelentkezik a királynál Csücsök, a kis kiflivég. Kalandos útja során találkozik a Rémsütikkel, a Bundáskenyérrel, a Vattacukorral, a Diós kalácsokkal és a bátor Marcipánegérrel.
Az elvesztett királyság – Délibáb Társulat
„Múlandó létünk egy ideig élő emlékezet marad." Színházi emlékezet a Balaton körül
Előadó:
Szakmáry Dalma könyvtáros, rendezvényszervező
A Foltvarrás kékben című kiállítás a foltvarrás mint technika, közösség és életforma gazdagságát mutatja be. A Nagyjainktól örökül – kékfestő pályázat nyertes alkotásai mellett a tárlat a Magyar Foltvarró Céh több mint harminc évének történetét is felidézi. A foltvarrás – vagy patchwork – a kézimunka egyik legösszetettebb formája: különböző anyagdarabokból új textil születik, ahol minden öltés ritmust, történetet és személyes üzenetet hordoz. A kékfestés mesterségét beemelő művek a hagyomány és a kortárs kísérletezés határán mozognak, kézzel és géppel varrva, applikálva, tűzve és hímezve.
előadás
Közérzetjavítás, mentális egészségmegőrzés, öngyógyítás, szemléletváltás egy tudatosságfejlesztő közösségben, szakember vezetésével. Havi két alkalommal.
Ez az előadás kapaszkodót ad mindazoknak, akik szülőként, szakemberként vagy egyszerűen emberként szeretnének tudatosabban és együttérzőbben jelen lenni a nehéz élethelyzetekben.
Aki ebben a félévben is részt vesz a népszerű művészettörténész előadásain, azt már biztosan nem fogja átverni műkereskedő, sem múzeumi kurátor. Viszont tudni fogja, mit kell megnéznie az Uffizi képtárban.
A XX. század második felének egyik legnagyobbja. Hetvenéves koráig hegyeket hordott el a hátán. Színházi előadásokat, filmeket építettek rá, sőt színházat is lehetett volna. Nem véletlenül döntött a szabadúszás mellett akkor, amikor ez még sem divat, sem kényszer nem volt. Örök elégedetlen, megrögzött zsörtölődő.
Folyamatosan új utakat keresett, lázasan hitt abban, amit csinált.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!