Rotschild Klára az első magyar divatdiktátor megelevenedik és ezen a tárlatvezetésen személyesen kíséri a látogatókat. A tőle megszokott hangvételben kommentálja is a látottakat, sztorizik, mesél és elbűvöli mindazokat akik vele együtt nézik meg a kiállítást.
Hogyan lett Erzsébet a magyarok kedvenc királynéja? Miként zajlottak budai tartózkodásai és mi őrzi ma is Sisi emlékét az egykori Királyi Palota környékén? Sétánkon minden kiderül!
Nádas Gábor, Szenes Iván, Kövesdi–Nagy Lajos, Galambos Attila: SZEGÉNY KIS BETÖRŐ
zenés vígjáték
Premier Színház
Kosrábahelyezés után válassza a korcsoportjának megfelelő programjegyet! Kedvezményes belépésre való jogosultságot kérjük igazolni!
Mi határozza meg a párválasztási preferenciákat, és milyen pszichológiai, illetve evolúciós mechanizmusok irányítják az udvarlási viselkedést? Az előadáson szakértőnk Bereczkei Tamás, az evolúciós pszichológia hazai szaktekintélye, akivel a vonzalom kialakulásának összetett folyamatait térképezzük fel. Mikor számít a külső, miért tetszik meg valaki, akiről sosem gondolnánk?
Az előadásban jeleneteken keresztül, valamint a szakértő kommentárjának segítségével vizsgáljuk, hogy a külső megjelenés, a humorérzék és az intelligencia milyen funkciót töltenek be a hosszú- és rövidtávú párválasztási stratégiákban. Ránézünk a nemi különbségekre, az adaptív és kevésbé adaptív viselkedésmintákra, a rejtett szelekciós preferenciákra. Az előadás tudományos igényességgel, közérthető módon hoz minket közelebb a párkapcsolati döntések mögött húzódó motivációs struktúrákhoz. Rájátszik a Momentán Társulat.
Az előadás a FröccsFeszt keretein belül valósul meg, bővebb info: https://momentantarsulat.hu/froccsfeszt/
Ismerd meg velünk a főherceg és családjának életét, és járjuk be együtt a Habsburgok magyar ágának budavári temetkezőhelyét!
Kopp Lajos már tizenhárom generáció óta vezeti Győrasszonyfa egyetlen vendéglátóipari létesítményét, a Monarchiát. Koppék igazi vendéglősök: hisznek a hideg sör, a forró virsli és a házi pálinka léleképítő erejében.
Örkény István, a groteszk mestere, az Egyperces novellák szerzője, most egy egész estén át szórakoztat: adott egy kedves kiscsalád, és egy nagyhatalmú ember, aki befolyásolhatja a fiuk életét – mégis, mi az az értelmetlen feladat, amit meg ne tennének egy ekkora embernek…?
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Avignon
francia vígjáték, 104 perc, 2025
francia nyelven, magyar felirattal
Karl Wittlinger Ismeri a Tejutat? című drámája a hazatérésről szól. Arról a hazatérésről, amelyre mindannyian vágyunk: vissza az utolsó boldog, békés állapotba. Főszereplője is ezt keresi, ezen az úton követjük végig, de ahhoz, hogy megtalálja, el kell veszítenie mindent.
A Vígszínház kulisszái megnyílnak a publikum előtt!
külső helyszín (gyülekezési pont: MU Színház)
időtartam: 50 perc
ajánlott korosztály: 6+
A Zeneakadémia főépülete, a Liszt Ferenc téri zenepalota a világ legvarázslatosabb koncerthelyszínei közé tartozik.
A vezetések csoportosan indulnak.
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
A Retro Kvartett Együttes zenés műsora a MÚLT-Kor Zenepódium szervezésében.
A Mézeshetek ideális választás azok számára, akik könnyed, humoros színházi élményre vágynak, és szívesen nevetnek a párkapcsolati helyzetek komikáján. Egy romantikus hétvégén játszódik, ahol a nászút során váratlan bonyodalmak és humoros helyzetek alakulnak ki.
Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú a Classic Beat Band zenekarral.
Amerikáig is villámgyorsan elment a híre. Magyarországon sokan nem akarták elhinni, hogy sikere lehet egy olyan nagyszabású sorozatnak, mint a Hunyadi Jánosról és a Magyar Királyság XV. századi történelméről szóló történelmi regény-sorozat.
Egy 40 éves barátság, két vidám ember, 90 perc nevetés!
A valósággal való bárminemű egyezés NEM a véletlen műve...
Az élő zene varázsa és a körtáncok sokszínűsége, minden korosztály számára nagyszerű szórakozást
nyújt. A program egy órás tánctanítással indul, amit közel 3 órás élő zenés táncház követ.
Október 5-én, egy különleges zenés évadindító gálára várjuk közönségünket.
Ciao ciao Bourbine
svájci–olasz vígjáték, 88 perc, 2025
svájci német, francia, angol nyelven, magyar felirattal
Műsor:
Franz Schubert, Antonín Dvorák, Edvard Grieg és Weiner Leó művei – részletes műsor hamarosan...
Nikolaus Gerszewski (1964) Hamburgban és Budapesten él. Képzőművészként végzett, és autodidakta módon tanult zeneszerzőként. Geometrikus absztrakt festészettel foglalkozott, mielőtt 2008-ban a műtárgy dematerializációjának következtében a hangok feldolgozására váltott. 2009 óta számos művét mutatták be az Egyesült Államokban.
Programunk két részből áll: egy előre megírt színészek által előadott színházi jelenetekből és egy drogprevenciós szakemberrel való beszélgetésből, aki segít feldolgozni a nézőknek a látottakat. Az előadás igaz történetek alapján íródott, ahol egy 5 fős baráti társaság életét mutatjuk be, akik a függőségnek egy-egy megágyazó életútján megy végig.
A kivételes szórakozást ígérő koncertjén a rendkívül széles repertoárral rendelkező Magyar Nemzeti Férfikar végre igazi arcát mutatja a közönségnek.
Bolyki Sárát és Várallyay Petrát számos zenei formációból ismerheti a közönség, world jazz duójuk már ismerősként tér vissza az ISON-ba.
Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.
A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.
Persányi Zsófi zongorakoncertje
Miért hibáztatunk másokat – és miért olyan nehéz szembenézni a saját felelősségünkkel? Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus kutatásai révén mélyen ismeri a társas viselkedés, a kapcsolati játszmák és a bűnbakkeresés működését. Régóta kutatja a formális és informális kommunikációt a legkisebb falvaktól a legnagyobb vállalatokig.
Hogyan rejtjük a mindennapi párbeszédünkbe, gesztusainkba a hibáztatás jeleit? Tudatában vagyunk, amikor éppen “rákenjük” a másikra a felelősséget, vagy ösztönösen védjük magunkat? Hogyan láthatunk rá, ha szokásunkká vált bárkit és mindenkit hibáztatni? Milyen motivációk állhatnak e működés mögött? A beszélgetést a Momentán Társulat improvizációs jelenetei teszik élővé, felismerhetővé, akár önmagunk számára is.
Az előadás a FröccsFeszt keretein belül valósul meg, bővebb info: https://momentantarsulat.hu/froccsfeszt/
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!