Jegyvásárlás


Vyhľadávanie podujatí

1096 Program


Szemle / Cigány Mózes / Katona József Színház Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

"Először szétterjedt és pörögni kezdett saját maga körül a nulla, a saját perdületű semmitörmelékből így alakult ki az anyag, pörgésének sebességéből az idő, majd a világporforgatag belső súrlódása kitermelte a hőt, a hő hatására pedig létrejött a szerves élet, amely megszülte a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert.”

Michelle Kholos Brooks-Kelly Younger: Kalamazoo Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger: Kalamazoo
komédia
Az Orlai Produkció előadása

CSÓKOS ASSZONY Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet, mely Budapesten játszódik Józsefvárosban.
Az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból kitörni. Talán éppen ezért tobzódik ebben a zenés játékban az egymás segítése, az élni akarás, a boldogság utáni vágy, persze rengeteg humorral, nevetéssel átszőve.

FORGÓSZÍNPAD Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Egy kiváló színpadi szerző remek karakterizáló képességével és humorával megrajzolt tündéri világ kel életre egy különlegesen izgalmas szereposztásban, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló
művészek előadásában.

NYUSZIKÁM, ÁRTATLAN VAGYOK! Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Georgo Faloni- Maráth Viktor- Borbély Richárd:
Nyuszikám, ártatlan vagyok!
zenés vígjáték két felvonásban

PÁRATLAN PÁROS Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Nem mindennapi vígjátékot láthatnak nálunk, amit egy olyan rendező állít színpadra, aki maga is 900-szor játszotta ezt a hihetetlenül szórakoztató vígjátékot!

MINDENKI ENGEM AKAR! Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A nálunk is népszerű legendás angol nevettető, Noël Coward merész vígjátéka a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan ott van London és New York legfontosabb színházaiban. Nem véletlenül: a könnyes nevetés mögött igazi meccsek zajlanak, mesteri játékosokkal.

Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve
musical két felvonásban a Pannon Várszínház Veszprém előadása

Maggi és Lillemor Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Szabadtéri előadás!
A helyfoglalás kapunyitást követően, érkezési sorrendben, szabad helyválasztással történik!

Esőnap: július 30. kedd 20:30

Dalra,magyar! Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Bősze Ádám komolyzenei standupja

Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása Vypredané
13 Podujatie

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. De ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt.

Kálmán-nap Vypredané
13 Podujatie

A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.

Évadzáró RögvEst Vypredané
13 Podujatie

Interaktív impró-show – szórakoztató előadás a közönség ötletei alapján.

Sean O’Casey / Horváth János Antal: A KEZDET/VÉGE Vypredané
13 Podujatie

A kezdet/vége egyfelvonásos összművészeti vígjáték felismerhető, hétköznapi helyzeteken keresztül játékosan, őszintén és érzékenyen beszél a felelősségvállalásról, és a döntésről, amit előbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia. Ez a cirkuszi elemekkel tarkított előadás megmutatja, mennyi szerepet kell betölteni egy modern párkapcsolatban és milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt. Szó szerint.

Üvegfal Vypredané
13 Podujatie

A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.

TANGÓ HANGOLÓ - kedd esténként az Art's Harmony Studióban! Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Szeretettel meghívjuk az Art's Harmony Studio következő eseménysorozatára!
Induló kezdő tangó oktatás, lehet jönni párban, de egyedül is!

Milonga del Angel - Június Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az egyetlen budapesti milonga rendszeresen élőzenével az Art's Harmony Studioban!
Zenél a Tango Harmony Budapest argentin tangó zenekar, vagy vendég muzsikusok, akiket a legjobb hazai, vagy külföldi vendég dj-k váltanak fel.

Aladdin Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A sokszor feldolgozott klasszikus történet látványos színpadképpel varázsolja elénk Aladdin kalandos történetét, viszontagságait. A prózai előadás sok zenei aláfestéssel repít minket egy ismerős, de mégis sajátos világba, amit nem más mesél el, mint maga a mágikus Dzsinn.

XX84 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

- - - És neked mi a kifogásod a megalkuvásra? - - -

Anyatigrisek - musical Vypredané
13 Podujatie

Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy fekete öves anyuka, vagy fiatal kismama vagy, a másfél órás zenés komédia garantáltan jobb kedvre derít majd.
Kell ennél több egy anyának?

Aranylakodalom Vypredané
13 Podujatie

vígjáték két részben

A két pápa - Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A pápának – pápaként kell meghalnia is. Nem lehet lemondania a szentatyaságról, kivéve, ha súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hétszáz éves hagyomány tört meg 2013. február 11-én, amikor XVI. Benedek pápa lemondott, egyben bejelentette, élete végéig megtartja az „emeritus pápa” címet. Ismerjük a folytatást is: a vatikáni Sixtus kápolna ajtaja bezárult, a bíborosi konklávé pár nap múlva az argentin Jorge Bergogliót választotta pápának. A Ferenc nevet vette fel.

Zwei Tauben für Aschenputtel / Hamupipőke Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

„Minden változhat.”

5 éves kortól, a Grimm-testvérek meséje alapján

Lölöland (A szerelem Szegeden) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A világ úgy tudja, hogy Kaliforniában érnek véget a szerelmi álmok. Mi, magyarok tudjuk, hogy Szegeden is megtörténnek ilyenek. S ez olyan szép! Egyszer La La Land, máskor Lölöland. Vajon melyik a miénk?

Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola: Koncertvizsga Vypredané
13 Podujatie

GYŐRI TÁNC- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA,
SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

KONCERTVIZSGA 2024

Hatan pizsamában Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Valahol, egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak egy kellemesnek ígérkező hétvégére. Az egyik vendég, Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője. A másik vendég Brigitte, Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot, mintha Brigitte Robert párja lenne..

A Díj - Kiss Mari, Seress Zoltán, Szorcsik Kriszta Vypredané
13 Podujatie

Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben. Az atommaghasadás felfedezése fűződik a nevükhöz. Csakhogy a Nobel-díjat ezért az eredményért 1944-ben Hahnnak ítélték oda...

Bölcs Náthán Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

mese ínséges időkre - két részben

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.