Jegyvásárlás


Popular programs

tytułów: 1063


Maat Saxophone Quartet / Rising Stars – Európa új csillagai Kup bilet
13 Wydarzenie

A fiatal portugál muzsikusok által Amszterdamban alapított Maat Saxophone Quartet bármit játsszon a fadótól az új zenéig, az egyéniség nem hiányozhat produkciójukból. Az egyebek mellett Portugália és Hollandia legrangosabb zenei versenyein is győzelmet arató együttes már két lemezt is kiadott, a kritika pedig rögtön az elsőről azt írta: „ígéretes, ördögien jó és mennyeien ragályos” .

ORFEO ZENEKAR ÉS PURCELL KÓRUS Kup bilet
13 Wydarzenie

Mozart, a mindig vidám, könnyed hangú tréfamester, akinek minden oka megvolt a jókedvre, hiszen pazar tehetségével könnyedén ontotta a remekműveket – így szoktuk gondolni. Ezen az estén azonban az ellentétek Mozartja áll előttünk, akinél minden fény mellett ott suttog az árnyék, és fordítva, aki a halál árnyékában is nevetni tud.

BFTZ 172 Kup bilet
13 Wydarzenie

MŰSOR:

Gyöngyösi Levente: A Dunánál – koncertária basszusszólóra és zenekarra, József Attila versére
Dohnányi: Op. 19. fis-moll Suite
-szünet-
Brahms: 2. Szimfónia

Karmester: Hontvári Gábor

KÖZREMŰKÖDIK:
Cser Krisztián – a Magyar Állami Operaház magánénekese
és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Műsorvezető: Becze Szilvia

Dalok, melyeket anyám tanított nekem - Kamara.hu Fesztivál - Hommage  Pablo Casals Kup bilet
13 Wydarzenie

A százötven éve született Pablo Casals (katalánul Pau Casals) a 20. század egyik, ha nem a legnagyobb gordonkaművésze volt. Jellegzetes, éneklő hangot eredményező játékmódja forradalmasította a csellójátékot.

(tél) TAVASZ! - Danubia Zenekar Kup bilet
13 Wydarzenie

Milyen nagyszerű, ha a ködös novemberbe tavaszt tudunk varázsolni! Két híres tavaszmuzsika közt egy felemelő, dallamokkal teli ősbemutató. Csupa ritmus, csupa lüktetés és életerő!

Balázs János zongoraestje Kup bilet
13 Wydarzenie

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész 2002-ben, tizenhárom évesen felvételt nyert a Zeneakadémia különleges tehetségek számára létrehozott osztályába; az egyetem befejezéséig hat nemzetközi zongoraversenyen aratott győzelmet.

HOBO 80 - Balassagyarmat Kup bilet
13 Wydarzenie

Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy közös ünneplésre hívja országszerte közönségét.

Péntek esti láz // Zenés, táncos időutazás a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek hangulatában Kup bilet
13 Wydarzenie

Zenés, táncos időutazás a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek hangulatában
Szűcs Judith koncert; retro disco; retro divatbemutató; rock&roll party; karaoke; közösségi fotókiállítás; fotósarok, zsírosdeszka, jaffa.

Bach-világegyetem: Bach, az ember // Fazekas Gergely előadása // ISON Kup bilet
13 Wydarzenie

Ez az esemény a "Bach-világegyetem" című egész napos előadássorozat ELSŐ része.

Bach-világegyetem: Bach és Isten // Fazekas Gergely előadása // ISON Kup bilet
13 Wydarzenie

Ez az esemény a "Bach-világegyetem" című egész napos előadássorozat MÁSODIK része.

Bach-világegyetem: Bach és az univerzum // Fazekas Gergely előadása // ISON Kup bilet
13 Wydarzenie

Ez az esemény a "Bach-világegyetem" című egész napos előadássorozat HARMADIK része.

HAGYOMÁNY ÉS KORSZERŰSÉG Kup bilet
13 Wydarzenie

BRASSÓI-JŐRÖS ANDREA, ének
BÁLL DÁVID, zongora
SZABÓ PÉTER, cselló

R. Strauss: Arabella / MET FSZ Kup bilet
13 Wydarzenie

Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal utolsó közös operája derűs és megható búcsú a tovatűnt, békebeli Bécstől, és hasonló érzést keltve tér vissza most a MET repertoárjára az Arabella – az idén elhunyt Otto Schenk 1983-as rendezésében.

R. Strauss: Arabella / MET EA Kup bilet
13 Wydarzenie

Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal utolsó közös operája derűs és megható búcsú a tovatűnt, békebeli Bécstől, és hasonló érzést keltve tér vissza most a MET repertoárjára az Arabella – az idén elhunyt Otto Schenk 1983-as rendezésében.

60 éves a Jazz Tanszék - Jubileumi koncert - Jazz itt! Kup bilet
13 Wydarzenie

A magyarországi jazzképzés idén ünnepli elindulásának 60. évfordulóját. Ezzel a koncerttel arra a hatalmas kultúrtörténeti lépésre emlékezünk, amelynek motorja Gonda János Széchenyi-díjas zenepedagógus, zongoraművész és zeneszerző volt. A Zeneakadémia felismert egy korszakos kezdeményezést, így elindulhatott a jazzoktatás az intézményesülés útján: a tanszakból főiskolai, majd egyetemi tanszék lett, 2025-től pedig önálló doktori jazzprogram is indul.

Harry Potter zenéje gyertyafényben Kup bilet
13 Wydarzenie

Ne hagyja ki a varázslatos zenei estét, amelyen a Harry Potter-filmek leghíresebb dallamai és dalai csendülnek fel.

Concertino: Händel, Bach, Mozart, Mendelssohn Kup bilet
13 Wydarzenie

Folytatódó hagyományok, új színek, csodagyerek zeneszerzők és tapasztalt komponisták a Concertino őszi hangversenyén! Pilz János ezúttal is sok szálon kapcsolódó műveket választott a BFZ vonószenekari sorozatának programjára.

Bére Banda és Tindia zenekar -Akusztikus, autentikus Kup bilet
13 Wydarzenie

A kétrészes koncerten a Népzene Tanszékhez kötődő fiatalok – egykori és jelenlegi hallgatók – mutatkoznak be. Bár a két zenekar művészi célkitűzései eltérőek, egy valami mégis közös bennük: a mély stílusismeret és a népzene feltétlen szeretete. Ezen az estén a két együttes repertoárja egymást kiegészítve nyújt kitűnő koncertélményt.

MVM Classic & Club – Boban Marković Orkestar Kup bilet
13 Wydarzenie

Vendég: Oláh Kálmán Jr. (jazz-szaxofon)

VERDI: NABUCCO Opera/1 Kup bilet
13 Wydarzenie

Koncertszerű operaelőadás négy felvonásban, egy szünettel, olasz nyelven

A Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara - A Zeneakadémia együttesei Kup bilet
13 Wydarzenie

A Zeneakadémia zenekariművész-képzésében korábban fontos szerepet játszott a fúvószenekari repertoár és az ehhez szükséges speciális játékmód elsajátítsa. Hosszú szünet után, Szentpáli Roland művészeti vezetésével immár két éve ismét működik az intézmény koncertfúvós zenekara, melyet azért is hívtak ismételten életre, hogy napjaink zeneszerzőit új művek komponálására buzdítsák, ezzel is hozzájárulva a modern magyar fúvószenekari repertoár bővítéséhez.

Devich Benedek és Palojtay János kamaraestje - Y generáció Kup bilet
13 Wydarzenie

A Junior Prima díjas Devich Benedek zenész családban nőtt fel, és bár szülei nem erőltették a zenei pályát, támogatták érdeklődését. Koncertélményei hatására végül a nagybőgőt választotta, mert úgy érezte, így még közvetlenebbül képes kifejezni az emberi érzéseket. A nagybőgő egyre népszerűbb szólóhangszerként is, ezért Devich is nagy érdeklődéssel fordul az átiratok felé. A koncerten közreműködik a nemzetközi hírű zongoraművész, Palojtay János, akit Várjon Dénes generációja egyik legizgalmasabb egyéniségének nevezett.

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.