A fantázia fogalma az évszázadok során leginkább a leírt improvizációval kapcsolódott össze, mely lehetővé tette a virtuóz előadók számára tehetségük, technikájuk és invenciójuk megcsillogtatását. Johann Sebastian Bach mesterien párosította a legszigorúbb műfajt a legszabadabbal, a Kromatikus fantázia és fúga napjainkig nagy intellektuális kihívást nyújt az előadók számára. A két bécsi mester, Mozart és Beethoven fantáziái rendkívül szokatlannak számítottak koruk bécsi közönsége előtt, Schubert pedig saját Wandererjével kapcsolatban ejtette el a következő megjegyzést: „Talán az ördög majd eljátssza.” Schumann és Chopin mindketten életük rendkívül nehéz szakaszában komponáltak egy-egy fantáziát, a saját művéről pedig időközben megfeledkező Szkrjabin alkotásában Izolda szerelmi halálának motívumát fedezhetjük fel.
J. S. Bach: Kromatikus fantázia és fúga, BWV 903
Beethoven: g-moll fantázia, op. 77
Schubert: C-dúr („Wanderer”) fantázia, D. 760
SZÜNET
Mozart: c-moll fantázia, K.396
Schumann: Három fantáziadarab, op. 111
Chopin: f-moll fantázia, op. 49
Szkrjabin: h-moll fantázia, op. 28
