A hetvenes évek közepére Miloš Forman kicsit távolabbra kerül a csehszlovák új hullámtól, és nem tartja ördögtől valónak, ha sikeres művekre építi fel filmjeit. Szakít ugyan az új hullámos szerzői filmes megközelítéssel, de sok tekintetben megmarad európainak. Első adaptációja a Száll a kakukk fészkére. Ken Kesey 1959-ben írta a regényt, amelybe személyes tapasztalatait is beépítette, hiszen korábban részt vett tudatmódosítókkal kapcsolatos titkos kísérletekben, és dolgozott elmegyógyintézetben is. A kötet 1962-ben jelent meg. Siker lett, s egy évvel később színpadra vitték. Aztán jött Forman. A történet egyszerű. A vagány Patrick McMurphyt (Jack Nicholson) egy büntetőintézetből átviszik az elmegyógyintézetbe, mert dilisnek adja ki magát. És itt, a dinkafészekben - az angol coockoo egyik jelentése „együgyű, bolond” - rádöbben, hogy cseberből vederbe került. Olyan intézménybe, ahol talán soha nem telik le a büntetés. Büntetés? De hiszen itt elmebetegek élnek. McMurphy kikel az intézmény és a benti diktatúrát vezénylők ellen, és mindent felforgat azzal, hogy az ápoltaknak megpróbál valamennyit visszaadni emberi - szabad - létezésükből.
A siker óriási: a film 1976-ban megkapta az öt legfontosabb Oscar-díjat. A vasfüggöny innenső oldalán is siker volt - csakhogy a világnak ezen a szabadságdeficites felén mi ismertük a politikai pszichiátria szovjet intézményét. S bár másként olvastuk a filmet mint az amerikaiak, számunkra is fontos, érvényes jelentése volt szabadságról és zsarnokságról.
házigazda: Réz András
