Jegyvásárlás


program


Dato



A Lehel-bérlet nyitóhangversenyen Héja Domonkos két orosz szerző, Igor Stravinsky és Szergej Rachmaninov egy-egy művét vezényli. Mindkét darab szorosan kötődik az orosz népi hagyományokhoz és hiedelmekhez; szinte egy időben, az 1910-es évek elején keletkeztek. Mindkét mű az élet gazdagságának, összetettségének ábrázolására vállalkozik, ugyanakkor zenei értelemben mégis világok választják el egymástól a két darabot. Nemcsak azért, mert az egyik (Petruska) igyekszik visszatükrözni a színpadi elevenség és látványosság minden elemét, míg a másik (Harangok) inkább költői reflexiók sorozata, a kantáta, illetve az oratórium műfajának sajátos újragondolása. Érdekes azonban, hogy Rachmaninov és Stravinsky is milyen gyakran hozta szóba, hogy a legkorábbi zenei emlékek mennyire szorosan kötődnek a harangozáshoz. Rachmaninov többször is nyilatkozott arról, hogy már gyermekkorában, a Novgorodban töltött időkben is erősen foglalkoztatta a templomi harangok hangja, illetve az általuk kifejezett emberi életesemények és hangulatok.

I. STRAVINSKY: Petruska - balettzene
S. RACHMANINOV: Harangok – kantáta

Vezényel: Héja Domonkos

Közreműködik:
Molnár Ágnes szoprán
Horváth István tenor
Avtandil Kaspeli basszus
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara (vezető karnagy Szabó Sipos Máté)

PÅ PLAKATEN


Az elmúlt években Dés László új fejezetet nyitott pályáján. Kilépett a nyilvánosság elé saját magának írt dalaival, leült a zongorához,…

A Liszt Múzeum matinékoncerttel várja az érdeklődőket minden szombaton 11 órakor. Ezen a hangversenyen Kovács Gergely, a mai harmincas generáció…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.