Jegyvásárlás


program


Dato



A Hágai Királyi Zeneakadémia professzoraként is elismert, Junior Prima díjas Somlai Petra a Haydneum koncertjeinek rendszeres közreműködője. Gyakran lép fel az Ensemble Variabilével, a historikus előadásmódra épülő kamarazene-játék egyik képviselőjével. Repertoárjuk a barokktól a kora romantikáig terjed, nevük a műsorra tűzött művek változatos hangszer-összeállításaira, valamint a zenei hangzás sokszínűségére utal.

Somlai Petra először Schubertlegutolsó,B-dúr szonátáját adja elő. A komponista a halála előtti hónapokban, 1828 nyarán-őszén írta e műfajban utolsó három művét, publikálásukra egy évtizeddel később került sor, és igazán csak a 20. század folyamán kerültek méltó helyükre, a zongorairodalom legfontosabb művei közé. A három szonáta egymással és más kései Schubert-művekkel is mutat számos rokonságot, szerkesztésbeli hasonlóságot, a B-dúr hangnemű darabnyugodt, olykor komor szépségével emelkedik ki közülük. APisztráng-ötösként közismertA-dúr zongoraötösjóval korábbi kompozíció, 1819-ben keletkezett, ám csak egy évvel Schubert halála után, 1829-ben adták ki. Az előadói apparátusban a vonósnégyesben megszokott második hegedű helyett nagybőgő szerepel, talán Hummel bőgőt alkalmazó kamaraműveinek hatására. Az öttételes mű melléknevét a negyedik, variációs tétel – az 1817-esPisztrángcímű dal – témájáról kapta, feltehetőleg a csellista és támogató, Sylvester Paumgartner javaslatára. A zongoraszólamban mind az öt tétel során visszatér a dalokra jellemző kíséret, és a tételek közti egyéb szerkezeti hasonlóságok (például a második és az ötödik szimmetrikus szerkesztése) is a mintegy háromnegyed órás mű egységét erősítik. 

 

PÅ PLAKATEN


"Egy este, amin újra életre kel a legendás történet." A különleges életek különleges elmesélést érdemelnek.

Mészáros Árpád Zsolt, Janza Kata, Vastag Csaba, élő zenekar, lendületes táncosok, látványos fények és egy elsöprő hangulatú színpadi robbanás várja…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.