
Rugós Katica (felolvasószínház)
Az előadás után beszélgetésre várjuk a nézőket, ahol kérdezhetnek az alkotóktól.
Az előadás után beszélgetésre várjuk a nézőket, ahol kérdezhetnek az alkotóktól.
Maros András:
RUGÓS KATICA
felolvasószínház
Két játszótéri apuka. Egyik az imént esett hanyatt foci közben, amikor egy látványos „rálépős csellel” akarta elkápráztatni a fiát. Másik órák óta próbálja leválasztani lányát a rugós katicabogárról, de ma valahogy a máskor jól bevált módszerek (pl. zsarolás) sem működnek. Két játszótéri apuka. Szinte mindenben különböznek egymástól, de egy bizonyos szempontból mégis ugyanolyanok: egyikük sem érti a játszótéri társadalom szerveződését – ami pedig hűen modellezi a játszótéren kívüli viszonyokat...
Szereplők:
Hajduk Károly és Katona László
Alkotók
Rendező: Forgács Péter
Producer-dramaturg: Blastik Noémi és Perczel Enikő
NEON Labor produkció
Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével.
A Fitos Dezső Társulat nagy figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen jelentkezzen olyan táncszínházi előadásokkal, melyek a folklór hiteles közvetítését, egy-egy…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!