Ibsen Nóra című darabja máig érvényes kérdéseket feszeget. Szerzője
számára pedig – akit a polgári dráma megteremtőjeként tisztelnek –
1879-ben meghozta a világhírt.
Szinopszis:
Kapcsolatainkban szerepeket játszunk, amelyek számunkra előnyösek. De
vajon meddig kényelmes egy szerep és mikor válik önmagunk számára is
terhessé? Csalódni valakiben fájdalmas dolog. De vajon nem azért
csalódunk, mert olyan tulajdonságokkal ruháztuk fel a másik embert,
melyek csak a képzeletünkben éltek? A másik embert miért nem akarjuk
igazán megismerni és olyannak látni, amilyen, azért szeretni, amilyen?
Miért alkotunk skatulyákat, amikbe belegyömöszöljük és bezárjuk? Vagy
éppen önmagunkat zárjuk ketrecbe, amikor lefektetjük egy kapcsolat
szabályait? Ha egy nő otthagyja a családját, hogy rátaláljon önmagára,
az helyeselhető individualizmus, botrányos feminizmus, vagy felelőtlen
önzés? Az, hogy korábban idillinek tartotta házasságát, az naivitás,
vagy az önérdek kényelmessége?
