Jegyvásárlás


Podujatie


Lutte of Birds • FrenÁk Társulat

Lutte of Birds • FrenÁk Társulat

A Madarak küzdelmében (Lutte of Birds) a madarak szárnyalásának érzete szivárog át a Lutte eredeti koncepcióján, létrehozva ezzel egy új és izgalmas, dinamikus fúziót a Frenáktól jól ismert küzdelem-, és szabadság-tematika között. „Pórázon tartjuk a többieket, amíg kiszolgálnak minket, simogatunk, de abban a pillanatban, hogy kicsit mozdulnak, mennének, visszarántjuk őket.” – így jellemzi Frenák azt az erőszakos, hatalomgyakorló attitűdöt, ami a Lutte-ben jelenik meg, és világunkat évszázadok óta kísérti.  Viac

Aktuálne podujatia



Miközben a küzdelem során megmutatkozó organikus, animális mozdulatsorok tökéletesen vissza tudják tükrözni az emberek egymás közt kialakított durva harcait, az időnként lélekben madárlétbe bújt emberek éppen ettől a zárt világtól való elemelkedésre törekednek. A groteszk és a komolyság határvonalán egyensúlyozó látványvilág játékossága teszi könnyeddé az előadás olvashatóságát. A szárnyalásra való törekvéssel asszociálható szabadság- és bezártság-tematika FrenÁk egyik védjegye, így az önmegvalósításért, önállóságért, elfogadásért, szenvedély megéléséért folytatott küzdelmek adják a tematika alapját. Az előadás végén, a darab egyik kiemelkedő, erős érzelmi hatással bíró jelenetében mintha csak egy misztikus lény reptetné a sors szellemét, a szabadság szimbólumát. Ezekben a pillanatokban rajzolódik ki a darab egysége és FrenÁk világának egyedisége.

 

Közreműködők: Holoda Péter, Eoin Mac Donncha, Árvay-Vass Léna, Gyugos Dominik, Buda Balázs, Cserháti Gergely, Nyári Gergely


Koncepció, koreográfia: FrenÁk,
Zeneszerző, zenei koncepció (Lutte): Gryllus Ábris
Dramaturg: Dr. Horváth Nóra,
Alpintechnika: Zoltai György,
Látvány: Victoria Frenák,
Hangtechnika: Horváth András
Fény (új változat): Pető József
Színpadmester: Filep Balázs
Produkciós asszisztens: Nyári Gergő

Tipy


Egressy Zoltán ikonikussá vált darabja a József Attila Színház színpadán egy új karakterrel kiegészülve, Lengyel Ferenc rendezésében pedig szerfelett pontos…

Mit jelent embernek lenni? Hogyan birkózunk meg az élet és halál dilemmáival, az igazság és erkölcs határvonalán egyensúlyozva? Ez a…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.