
Koloniál felolvasószínházi előadás
Kovács Dominik − Kovács Viktor: Koloniál
felolvasószínházi előadás
Kovács Dominik − Kovács Viktor: Koloniál
felolvasószínházi előadás
Teri néni hetvenkilenc éves, az egész életét abban a faluban töltötte, ahol született. Fruzsi huszonnyolc, afféle „vidéki újrakezdő” ugyanitt. Nagyvárosi lány, és bejárta már a fél világot: tízévesen Bécset, aztán Athént, Madridot. Ők most ketten egy utcában laknak. Az egyikük palántákat és baromfit nevel, kertet kapál, befőttet főz, fát hasogat, a másikuk pedig a társadalmi és ökonómiai tudatosság fontos kérdésein töpreng. Ismerik egymást, de mégsem. A magányos Teri néni súlyos beteg lesz, ellátásra szorul, Fruzsiban pedig megszólal a segíteni akarás. Csakhogy azt is tudja, jól segíteni az egyik legnehezebb dolog a világon. A Koloniál két nő és két világ találkozásáról szól, előítéletekről és elfogadásról, játszmákról és őszinteségről.
(Tom Ziegler: Grace és Gloria című darabja alapján.)
„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad –…
A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek…
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.