A párizsi házaspár makulátlan nappalijában a gramofon fölveszi azt is, amit nem kéne. Apró gikszer -- szétesik tőle a világ. Férjek, feleségek, szeretők és udvarlók menekülnek egymás karjába és egymás karjából, hogy minden reményteli fordulattal egyre nagyobb bajba kerüljenek. A spicces szomszédot ez nem izgatja: ő csak a ruháját keresi pisztollyal a kézben. Madame Chanalnak fölrémlik a tanulság: "Ha néha be lehetne iktatni egy szeretőt, mindjárt több lenne a hűséges feleség."
Ady Endre megnézte a darabot Párizsban, és azt írta:
"E bolondos, könnyű darab felett a hangulatok tarka illatfelhői lengenek. Nevessenek, de egy helyütt a darabban szinte megható, nemes poézis strófái csöngenek. Merészen kacérkodik néha a legszivárványosabb filozófiával, sőt magával az irodalommal..."
Egy évvel később Ady megnézte a darabot Budapesten is:
"Feydeau úr, ez az elmés ember annyi intelligenciával még nem volt elmés, mint e darabjában. És micsoda őrületesen bolondos helyzetek és figurák. Szikrázott úgy, hogy a szikrák rózsacsokrokat rajzoltak. De azért nem volt ez egészen léha este. Feydeau könnyek között tréfált. "
És hozzátette, megfeddve a Vígszínházat:
"Hölgyek, urak, még Feydeau-t sem lehet mindig egyformán játszani."
Kellék: Nagy Kornél
