Jegyvásárlás


Podujatie


Japán hócsata Normafán
3

Japán hócsata Normafán

Csoportoknak, kisebb társaságoknak ajánljuk!

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Története több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, mikoron a sosem nyugvó japán elmék annak módját keresték, mivel csábíthatnák a látogatókat messzi országukba akkor is, amikor hótakaró borítja azt. Az első versenyt 1989-ben tartották, ekkor hetven csapat ütközött meg egymással mintegy hétezer néző előtt. A szervezett yukigassenek innentől kezdve rendszeressé váltak, 1993-ban megalakult a Yukigassen Federation, 2004-ben pedig már majd' kétszáz csapat vívta havas ütközetét több tízezer szurkoló támogatása mellett. A japánok talán az idők végezetéig elhógolyóztak volna magukban, ha el nem vetődik néhány finn turista a yukigassenek egyikére, s meg nem honosítják azt hazájukban is. Bár az északi országok szinte azonnal csatlakoztak az új sporthoz, Finnország lett a hivatalos hólabdázás európai fellegvára, itt tartják a minden évben megrendezésre kerülő Európa-bajnokságot is. Mára szervezett yukigasseneken vehetünk részt Japánban, Finnországban, Svédországban, Norvégiában, Hollandiában, Kanadában és Ausztráliában.

Csoportoknak, kisebb társaságoknak ajánljuk!
A voucher (ajándékkártya) vásárlátó számított 1 évig érvényes.
Helyszín: Normafa
Létszám: 8-20 fő
Program időtartama: 3 óra

Naša ponuka


A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

New York legmenőbb állatkerti lakói megszokták a kényelmet: Alex, a ragyogó mosolyú oroszlán, Marty, a kalandvágyó zebra, Gloria, a víziló-díva és Melman, a kissé hipochonder zsiráf napjaikat rajongó látogatók és biztos vacsoraidő között töltik. Egy félresikerült kaland után a Central Parktól egyenesen Madagaszkár vad és kiszámíthatatlan dzsungelébe csöppennek.

Tipy


Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha…

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

A háború mindent elvett tőlük – az otthonukat, a családjukat, a gyermekkorukat. Bandába verődve, éhesen és fázva járják az utcákat,…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.