A rockopera alapjául szolgáló mű – Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája – arról szól, hogy 997-ben Géza fejedelem halála után a magyar uralkodó családon belül kiéleződnek a feszültségek, mert az ősi jog – az oldalági utódlás – szerint a fejedelmi család legidősebb férfitagja, Koppány a hatalom örököse, aki maga is felvette a bizánci kereszténységet. Géza azonban halála előtt megeskette a magyar főurakat, hogy a keresztény jogrend szerint fiát, Istvánt válasszák meg fejedelemnek. István és Koppány ellentéte testvérháborúval fenyeget, holott az országnak és népének békére lenne szüksége. Véres összeütközésre kerül sor, amelyben István seregei győznek.
A rockopera már másról is szól. Történelmi léptékű, karizmatikus hősök igazságairól, és azok közötti választási lehetőségeikről. A választásról szól. Arról, hogy mindig van választás. Aztán, hogy a választás jó volt-e, azt majd az idő, nagy történelmi választásoknál, az utókor ítéli meg. De döntenünk nem nekünk, az utókornak kell a történelmi szereplők helyett, utólag nem kérdezhetjük komolyan, hogy: „Mi lett volna, ha…”, mert, ha nem az lett volna, ami van, lehet, hogy személy szerint mi sem lennénk, és nem is tehetnénk föl kérdéseket.
A rockopera már születésekor is – és azóta még inkább – túlnőtt önmagán. Több lett, mint színdarab, több lett mint, rockopera. A magyarság újabb kori, modern nemzeti jelképe lett. Szinte mindenkié, mint a zászló, a kokárda, a Himnusz, a címer és a Szent Korona, és talán leginkább éppen a korona, meg a korszerű zene, a korszerű dalszövegek, és megszületésének történelmi ideje, a rendszerváltás előszele miatt. Szinte senkinek sem a testvérháború, az idegen katonák behívása, felnégyelés jut eszébe róla, ahogy a franciák sem a guillotine-ra gondolnak a Marseillaise éneklése közben.
Az István, a király határon belül és túl közmegegyezéses nemzeti jelképévé vált a magyarságnak, aminek minden egyes előadása ünnep. Ezekre az ünnepekre vár mindenkit a Békéscsabai Jókai Színház, Zsuráfszky Zoltán hagyományos rendezésében.
közreműködnek:
a Balassi Néptánc Együttes: Bartyik Tímea, Benke Krisztián, Birkás Lilla, Boros Ádám, Botyánszki Szilvia, Csarnai Anita, Drimba Máté, Falusi Balázs, Frisnyicz Tünde, Gaál Petra, Husvét Dániel, Korom Gábor, Lehoczki Dóra, ifj. Mlinár Pál, Mlinár Péter, Mlinár Zsuzsa, Mlinár-Kőrösi Katalin, Szabó Petra, Szekerka Anita, Varga Emese, Vaszkó János, Vaszkóné Mochnács Renáta, Viczián László, Zahorán Adrienn
a Színitanház hallgatói: Balog Richárd szh./Drahota Albert szh., Farkas Sándor szh., Moravetz Orsi szh., Ormándy M. Keve szh., Pávai Éva szh., Szeverényi Balázs szh., Tóth György szh., Varga Bianka szh.,
valamint: Biró Gyula, Simai Szilárd, S. Albert Gábor, Szepsi Szilárd
Jelmez: Zikkurat
