Műsor:
Joseph Haydn: 85. (B-dúr, „A királynő”) szimfónia, Hob. I:85
Wolfgang Amadeus Mozart: 3. (G-dúr) hegedűverseny, K. 216;
5. (D-dúr) szerenád, K. 204
Marc Bouchkov (hegedű)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
A nagyszerű karmester spirituális gyógyszerként tekint a két szerzőre, sorozatával évek óta gyógyul és gyógyít a BFZ koncertjein. Ezúttal Marie Antoinette francia királyné kedvenc Haydn-szimfóniáját, majd Mozart legnépszerűbb hegedűversenyét és egész félidős szerenádját vezényli. Utóbbi magában foglal egy későbbi szimfóniát és egy hegedűversenyt is. A műsor szólistája az orosz-ukrán felmenőkkel rendelkező belga hegedűművész, Marc Bouchkov, aki hangszerében az emberi hanghoz való közelséget igyekszik megmutatni. „Kétségtelen: kivételes tehetség” – írta róla a Neue Zürcher Zeitung kritikusa.
Bár az Esterházy-udvar szolgálatában állt, az 1780-as években Haydnt jól ismerték külföldön is. 1784-ben d’Ogny gróf hat szimfóniát rendelt a szerzőtől egy párizsi szabadkőműves páholy akkoriban alakult magánzenekara számára. A párizsi szimfóniák több ponton kedveskednek a francia közönségnek, és azonnal sikert is arattak. A B-dúr szimfónia francia nyitányra emlékeztető, pontozott ritmusú lassú bevezetéssel kezdődik. Az első tétel további része egyetlen motívumra épül. A variációs lassú tétel egy korabeli francia ballada dallamát dolgozza fel. Néhány fricskával fűszerezett menüett következik, majd rondó finálé zárja a művet.
Sokáig úgy gondolták, hogy Mozart mind az öt hegedűversenyét 1775-ben komponálta. Ma már biztosnak tűnik, hogy az első kettő néhány évvel korábban készült. Ez megmagyarázza, hogyan lehet a harmadik annyival érettebb és kifinomultabb elődeinél. Az intim hangvételű mű néhol operai elemeket tartalmaz. Ilyen az első tétel is, amelynek nyitódallamát Mozart saját nem sokkal korábbi operája, A pásztorkirály áriájából kölcsönözte. A zenekar többször megszakítja a hegedű mondandóját, befolyásolva a darab hangulatát. Ez az egyetlen tétel Mozart hegedűversenyei között, ahol más hangszer is játszik jelentős szólót, ráadásul az oboák a mű fináléjának utolsó taktusaiban is kulcsszerepet kapnak. Középen tragikus epizóddal színezett szerenádzene áll, majd menüettszerű, ún. strasbourgi tánc zárja a művet.
1774 és 1778 között Mozart egyetlen szimfóniát sem írt, cserébe papírra vetett öt szerenádot. Az 1775 augusztusában elkészült D-dúr művet valószínűleg a salzburgi egyetem diplomaosztó ünnepségére szánta. A héttételes szerenád három tételében jelentős szerepet kap a szólóhegedű. (Kettőt át is emelt később a szerző egy hegedűversenybe, a maradék négy tételből pedig szimfónia született.) A darab két menüettet is tartalmaz, nélkülözi az igazán lassú tételeket, és akkoriban szokatlannak számító fináléval zár. A tételben 2/4-es és 3/8-os szakaszok váltakoznak, folyamatos készenlétben tartva a hallgató fülét.
