Jegyvásárlás


Program


Current events



Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként.
Magyar költők verseit évtizedek óta énekli - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.
18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel.
Legutoljára 2021 őszén jelent meg lemeze „A vitéz, a kalóz, meg a nagymama”, majd ezt követően 2022 őszén egy válogatás lemez „Miénk a világ” címmel.
Legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését és dalok formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni.
A gyerekek - Magyarországon elsőként – a Mosoly-Rend lovagjának választották. A Vigszinház tagja, - a magyarországi UNICEF elnökségi tagja. A magyar állam Jászai Mari – és Érdemes Művész –díjjal, a Magyar Köztársasági Tiszti Keresztjével, valamint Kossuth díjjal jutalmazta eddigi munkáját.

Suggestions


Minden az első Ki mit tud?-dal kezdődött, ahol a „két Gézengúz" egyikeként megnyerte a tévénézők szívét; majd 60 év, csaknem…

The conflict between the possibilities offered by modern military technology and the eternal fundamental ethical questions, drone strikes and the…

A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület nagysikerű zenés-bábos előadása új helyszínen, a Pomázi Művelődési Házban! Izgalmas és…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.