Jegyvásárlás


program


Djely Tapa

Djely Tapa

A Maliból Kanadába költözött Soutoungoumba Diarra, azaz Djely Tapa eredetileg azért váltott országot, hogy repüléstudományt tanuljon, de hamar nyilvánvaló lett számára, hogy nem menekülhet a családi hagyományoktól, és folytatta a gyerekkora óta gyakorolt zenélést.  Læs mere

Dato



Apja, Djely Bouya Diarra legendás énekes és táncos volt, anyja pedig a Les Amazones d’Afrique első lemezéről is ismert, szintén legendás Kandia Kouyaté. Djely Tapa vokalistából 2017-től lett szólóelőadó, tradicionális gyökerű, de új utakat is kipróbáló debütlemeze (Barokan) 2019-ben jelent meg, a folytatás (Dankoroba – amellyel most turnézik) pedig 2024-ben érkezett. A Vieux Farka Touré vendégszereplésével készült, sokszínűbb album elektronikus alapokon lüktet, dubos elemek is átjárják, mégis megőrizte nyugat-afrikai karakterét.

ének Djely Tapa

Közreműködők:
dob Auguste Donatien Dogbo
gitár Assanne Seck
basszusgitár Jonathan Arseneau
ütőhangszerek Dembele Mamoutou

Rendező: Müpa

PÅ PLAKATEN


A jazztörténet egyik legnagyobb hatású zenekara, a Weather Report számait feldolgozni mindig hálás feladat, de ha ezt korunk egyik legkiemelkedőbb…

Az orgonálás igazán csak fanatikusoknak való, tartja Gedai Ágoston, aki majd’ egy évtizede a budapesti Páli Szent Vince templom egyházzenei…

Gryllus Dániel 1950 április 23-án született. Napra pontosan 75 évvel ezelőtt. Születésnapi koncertje maga és barátai előadásában eddig így nem…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.