Jegyvásárlás


Program


Current events



A Pokol után Dante a Purgatórium hegyén a Paradicsom felé folytatja útját, és miközben végigjárja a túlvilági tájakat – meg persze a lélek útvesztőit –, nemcsak a világot, a világ szerkezetét ismeri meg egyre jobban, hanem önmagát is. A Pokol-béli utazásnál talán kevésbé kalandos, de nem kevésbé drámai a Purgatórium és a Paradicsom sem: Dante és Beatrice, az egymásra régen váró szerelmesek találkozása nem várt fordulatot tartogat. Dante újra meg újra felteszi a létezés alapkérdéseit, és egyre szebben, egyre összetettebben fogalmazódnak meg rájuk a válaszok. 

A Dante: Purgatórium-Paradicsom a Gellért-hegyen debütált: mivel Danténál sok szó esik a sötétségről, az éjszakáról, a csillagokról, a hajnalról és a világosságról, a Pokol napnyugtakor, a Purgatórium-Paradicsom pedig hajnali 5-kor, napfelkeltekor hangzott el; az előadás „díszlete” a besötétedő, majd kivilágosodó ég volt, és alatta a város. A színház fekete dobozában a látvány helyett a Nádasdy Ádám fordításában elhangzó, gyönyörű és eleven dantei szövegé a főszerep.

Fordította: Nádasdy Ádám
Az előadás szövegét összeállította: Török Tamara
Fotó: Horváth Judit

Előadja: Gyabronka József

--

Az előadás hossza 80 perc.

Esőhelyszín: Bajor Gizi Közösségi Ház (8623 Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)

Online bankkártyával, illetve OTP és MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja jegyét.

 

Suggestions


Modest Mussorgsky BORIS GODUNOV Opera in four acts with a prologue, in Russian, with Hungarian, English, and Russian subtitles

Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök…

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.