Jegyvásárlás


Program


Current events



Ezen a koncerten két nagy művük hangzik el, amelyek közül  mindegyik korszakos jelentőségű volt a maga idejében. Bartók 1. zongoraversenye kifejezetten újító szándékú volt, a nehézsége pedig olyan magaslatokba hág a szólista és a zenekar számára is, hogy a 2. zongoraverseny megírásakor még Bartók is úgy érezte, hogy önmérsékletet kell gyakorolnia. Brahms egész életében nagy kérdés volt a szimfónia műfajának sorsa. Kortársaival ellentétben igyekezett megóvni a szimfóniát a programzenévé válástól, hogy megmaradhasson a tökéletes formai építkezés háborítatlan világának, ezért a törekvéséért ugyanakkor rendszeresen maradinak bélyegezték. A 4. – és egyben utolsó – szimfóniája egyszerre nosztalgikus visszatekintés régi korokba, és kiáltvány a jövőnek a hagyomány értékei mellett. Brahms e rezignált végrendelete hatással volt a jövőre. Még sok évtizeddel a megírása után is mértékadónak számított ez a kicsiszolt és kortalan szimfónia. Keller András a Bartók-életmű és a nagy romantikusok elhivatott tolmácsolója, az általa vezetett Concerto Budapest pedig régóta jeleskedik mély mondanivalójú műsoraival a magyar koncertéletben. Most Önhöz jönnek. Jöjjön el Ön is! 

Concerto Budapest
Várjon Dénes - zongora
vezényel: Keller András


MŰSOR:

Bartók: 1. zongoraverseny
Brahms: 4. e-moll szimfónia

 

Suggestions


Éld át a legnagyobb rockslágerek varázsát egy különleges estén, ahol a legendás dallamok vonósnégyes előadásában, több száz gyertya fényénél csendülnek…

A 3 TENOR - Gulácsi Tamás, Horváth Viktor és Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház színművészeinek nyári koncertje a Rózsakert…

Einaudi egyszerű, de kísértetiesen szép minimalista zongoraműveiről és lenyűgöző filmzenéiről ismert. Közel harmincéves munkássága alatt számos olyan albumot adott ki,…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.