Mindenkor igazi ünnep, ha Budapesten köszönthetjük a zongorázás idős nagyasszonyát, Elisabeth Leonskaját, aki még a hetvenes évei végén is bámulatos módon őrzi játékának frissességét. E ténynek kínálja majd újabb élményszerű bizonyságát ez a koncert is, amelynek első részében Leonskaja egy a szólistától teljes fizikai és intellektuális jelenlétet követelő zongoraversenyt, Brahms első, d-moll versenyművét fogja előadni. Brahms e kompozíciójának 1859-es lipcsei ősbemutatóját majdnem teljes értetlenség fogadta, ám alig néhány év múltán a d-moll zongoraverseny a koncertrepertoár egyik alapművévé vált. Majd’ száz év múltán, 1953 decemberében egészen más körülmények között került sor Sosztakovics X. szimfóniájának leningrádi premierjére, amelyet izgatott és empatikus várakozás előzött meg. Hiszen a most majd Keller András vezényletével előadásra kerülő alkotás a zeneszerző visszatérését jelentette a szimfónia műfajához: nyolc évnyi szünetet, a zsdanovi kultúrpolitika boszorkányüldözését, s éppen nem mellesleg – Sztálin halálát követően. Ez utóbbi vonatkozásban pedig különösen nagy figyelmet érdemel a szimfónia legrövidebb, II. tétele, mert az itt felhangzó híres és oly agresszív scherzo, úgymond, a szovjet zsarnok zenei portréját adja.
