Az évad hömpölygő barokk zenei kínálatában az egyik legnagyobb élménynek ígérkezik a Grammy-díjas régizene-specialista karmester, zeneszerző és gambajátékos Jordi Savall koncertje. A trombiták és kürtök szerelmeseinek kötelező program.
Bach négy zenekari szvitet hagyott ránk, amelyeket nyitánynak nevezett, kezdőtételeikben ugyanis a német barokk kirobbanóan népszerű formáját, a francia nyitányt használta. Akkoriban egy kisebb létszámú vonószenekar fenntartását is csak a főurak engedhették meg maguknak, ezért igazi ünnep volt a műfajra jellemző trombitát, üstdobot vagy kürtöt hallani. A D-dúr szvit főszereplői a trombiták és a timpani.
Ezután kürtszólamok vezetnek át Rameau szvitjébe, ami a francia szerző Les Boréades című operájának zenekari részleteiből készült. Rameau igen későn, ötvenévesen futott be, utolsó, nyolcvanéves korában írt operája pedig elenyészett, és csak halála után kétszáz évvel mutatták be. Érdemes volt azonban elővenni, hiszen a komponista mestere volt a szellemes ritmusjátékoknak és effekteknek, a merész harmóniáknak és az elbűvölő, érzéki, erőtől duzzadó táncdallamoknak.
Egy burjánzó virágcsokor („florilegium”) egyik darabját kapjuk a kozmopolita Muffat-tól, aki a három nagy zenekultúra, a francia, a német és az olasz összegzője. Gyűlölte a háborút és hitt a zene béketeremtő erejében, ami minden művét áthatotta.
A hangverseny Händel fényes és sodró Tűzijáték-szvitjével, a trombiták határozottságával zárul. A darab az aacheni békekötés alkalmából rendezett tűzijátékhoz született. Az eredeti partitúrában elképesztő a fúvóskavalkád: 24 oboa, 12 fagott, 9 trombita és 9 kürt van feltüntetve. A Vauxhallban rendezett főpróbára igyekvő 12 ezer ember három órára megbénította London forgalmát. A Green Parkban megtartott premier sem múlt el incidens nélkül: az ünnepségre emelt grandiózus pavilon a nyitány után lángra kapott és leégett.
