„Olyan műfajt teremtünk, amely a magyar hangszeres kultúrában fogant, majd elindult világot látni.”
Nagy Csomor András és zenekara elsősorban a Kárpát-medence zenei hagyományaira épít. A cél ugyanakkor a népzene, a kávéházi cigányzene, a jazz, a flamenco, a salsa, a balkáni és még sok más világzenei műfaj saját képükre formálása anélkül, hogy a műfajok lényeges tartalma sérülne.
Mindezt színpadképes, szakmai és laikus közönségnek is befogadható formában próbálják megvalósítani, igazi jó hangulatot varázsolva a szórakozni vágyók számára. Azt szeretnék, hogy a magyar népzenei és kávéházi cigányzenei hagyomány modernizálva, illetve a kor elvárasainak megfelelve ugyan, de ismét a fősodratú kultúra részévé váljon.
A zenekar számtalan helyen megfordult már a Kárpát-medencében. Ezek közül kiemelendő a Balatonfüredi Borhét, a Gombaszögi Nyári Tábor, a Tusványos Fesztivál és az MCC Feszt, ahol rendszeres fellépők, de koncerteztek már a Római Magyar Akadémián is.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!