
A Kőszívű ember fiai
Jókai Mór regénye alapján
Közreműködik a Magyarock Dalszínház társulata
Jókai Mór regénye alapján
Közreműködik a Magyarock Dalszínház társulata
A történelmi musical a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A mű főszereplői a Baradlay család tagjai. A császárpárti Baradlay Kázmér özvegye, szembeszegülve férje végakaratával, jó magyarnak, boldog embernek szeretné látni a fiait. Hazahívja legidősebb fiát, Ödönt Pétervárról, Richardot és Jenőt Bécsből. Kitört a forradalom. A forradalmár lelkületű Baradlayné biztatására fiai apjuk végakarata ellenére, 1848 ügye mellé állnak. A leggyengébbnek tűnő, fényes pálya előtt álló Jenő a szabadságharc leverése után az életét is feláldozza bátyjaiért. A műben – ahogyan a valós életben is – a hazaszeretet, a testvéri és szülői önfeláldozás és a becsület mellett az árulás, az erkölcstelenség, a bosszú irányítja az embereket és a történelmet egyaránt.
Operett két részben Ahol a történelem találkozik a szívvel – humorral, szenvedéllyel és felejthetetlen dallamokkal!
A szenzációs, elképesztően népszerű, közönségkedvenc musical az eredeti rendezésben Szigligetre érkezik!
A Hamupipőke a világ egyik legismertebb története. Már az ókori Egyiptomban felbukkant, de kínai változata is ismert. Számtalan film és…
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.