Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ház. Ebben a házban sok gyerek lakott:
András és Andrea, a Szűcsék kisfia, dundi Péter, Pemete, Rebeka, Sampusz, Magdi, Jutka és Izabella.
És lakott itt még valaki, a Csúnya Kislány. Semmit sem szeretett, se mosakodni, se fésülködni, se fogat mosni.
– Minek az? Úgyis csúnya vagyok – mondogatta.
Játszani azonban nagyon szeretett. A gyerekek egy napon elhatározták, hogy jelmezbált rendeznek. Mindenki lerajzolta, hogy minek fog öltözni.
Rajzoltak virágot, labdát, gombát, cicát és lepkét. A Csúnya Kislány tündért rajzolt! A gyerekek nagyot nevettek.
– Te akarsz tündér lenni? Hiszen még kislánynak is csúnya vagy!
Miért csúnya? Ki tartja csúnyának? Miért bujdosik el?
A történet fontos nézőpontból tesz fel kérdéseket önmagunk és mások elfogadására. Ki milyennek látja a másikat, mit okozhatunk azzal, ha rosszallásunkat meggondolatlanul folyamatosan a fejére olvassuk. Ezen kérdések irányítják mesénk szereplőit és a csodák. Mert talán ezek is kellenek ahhoz, hogy egyszer csak másképpen cselekedjünk. Marék Veronika generációk kedvence, hatvan éve megjelenő kötetei közül az elsők épp olyan olvasottak, mint a legfrissebbek. Teremtményeit, Boribont, a kockásfülű nyulat vagy Kippkoppot mindenki ismeri. A magyar szerző Japánban bestseller írónak számít, figuráiból merchandise termékek készülnek az országban.
