Jegyvásárlás


művész


Molnár Anna
2

Molnár Anna

Született: 1950. 01. 03. (Miskolc)

Színésznő, magánénekes.

Az Egressy Béni Zeneiskola zongora-ének szakán tanult. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1968-1983 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1983-1989 között szabadúszóként dolgozott. 1989-től ismét a Miskolci Nemzeti Színház színésznője. 1996-ban a debreceni Csokonai Színház vendégénekeseként is dolgozott. A Budapesti Kamaraopera vendégművésze volt.…

 Tovább

Aktuális programok


Csókos asszony

Miskolci Nemzeti Színház

Csókos asszony operett Szövegét és verseit írta: Szilágyi László Zenéjét szerezte: Zerkovitz Béla

Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház

„A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem.." -…

Sári 90 - Visszatekintés

Budapest Music Center

Műveiből összeállított koncerttel köszöntjük Sári József zeneszerzőt, aki idén ünnepli 90. születésnapját. A műsor Sári változatos hangszerekre készült kamara-…

Színésznő, magánénekes.

Az Egressy Béni Zeneiskola zongora-ének szakán tanult. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1968-1983 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1983-1989 között szabadúszóként dolgozott. 1989-től ismét a Miskolci Nemzeti Színház színésznője. 1996-ban a debreceni Csokonai Színház vendégénekeseként is dolgozott. A Budapesti Kamaraopera vendégművésze volt. 1989-től tanított a Miskolci Csodamalom Bábszínházban.

Munkahelyek:
1989-től Miskolci Nemzeti Színház
1983 - 1989 szabadúszó
1968 - 1983 Miskolci Nemzeti Színház 

A Debreceni Csokonai Színházban 1996-ban tag, később vendégénekes. 
Budapesti Kamaraopera vendége. 
Játszott Pécsett, Kassán, Budapesten.

Díjak, elismerések:
2012 Miskolci Nemzeti Színház - Örökös tagja
2012 legjobb epizód 
2001 Legjobb epizód: 2001-ben, az opera legjobbja
2001 Déryné –díj

Fontosabb filmszerepek:
AVAR PAPNŐ - A Barbárok
Fontosabb színházi szerepek 
1968-tól több, kisebb – nagyobb zenés és prózai szerep után, a Marica grófnő szubrett szerepével búcsúzott a színháztól és szabadúszóként a Tokaj Varieté-ben énekelt és táncolt. Színpadi kosztümöket tervezett és kiviteleztetett. 
Visszatérve a színházhoz: 
CARMEN - Bizet: Carmen
AZUCENA - Verdi: A Trubadúr
ZIPRA - Strauss: A Cigánybáró - több rendezésben 
FLÓRA - Verdi: Traviata
ZERLINA - Mozart: Don Giovanni
SEMPLICE - Mozart: La Finta
MADDALENA - Verdi: Rigoletto
QUICKLEY - Verdi: Falstaff
GERTRUDIS - Erkel Ferenc: Bánk Bán
Sevillai borbély, Figaró házassága, 
ANTÓNIA ANYJA - Hoffmann meséi
LUCIA - Mascagni: Parasztbecsület
VALENCIENNE – A víg özvegy
THENARDIERNÉ – A nyomorultak
és még sok opera szerep mellett, 
Lili bárónő, 
Mágnás Miska 
Egy éj Velencében, 
és még számos operett szerep, számtalan prózai szerep. 

Miskolci szerepek:
NY-I BOSZORKÁNY (KANSASBAN MISS FRÁSZ) - Óz, a nagy varázsló
Új szöveg - Megtisztulás helyett
ILLÉSHÁZY KATICA GRÓFNŐ - Lili bárónő
ROSARIA - Az ember, az állat és az erény
HELSETHNÉ - Rosmersholm
 
Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
Kivilágos Kivirradtig
A cirkuszhercegnő
Cyrano
Hegedűs a háztetőn
Feketeszárú cseresznye
A legkisebb boszorkány

A

A "K" ügy

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • NONNE ANNA
A kutya különös esete az éjszakában

A kutya különös esete az éjszakában

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Mis. Alexander és több szerep
A legkisebb boszorkány

A legkisebb boszorkány

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Anyaboszorkány
A Magyar Múzsa-Déryné Széppataki Róza Emlékgála

A Magyar Múzsa-Déryné Széppataki Róza Emlékgála

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Karaulina, Varenuha, Nyomozótiszt
A tatárok Magyarországban

A tatárok Magyarországban

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Erzsi
Az ember, az állat és az erény

Az ember, az állat és az erény

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rosaria
Botrány az operában

Botrány az operában

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Julia, az Operabarátok Körének elnöke
Cyrano

Cyrano

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Mater Margherite, Negyedik poéta
Deja Vu

Deja Vu

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bartáné
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bartáné
Élektra

Élektra

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dajka/Kar
Elza vagy a világ vége

Elza vagy a világ vége

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • GÖRÖMBÖLYINÉ NEUMANN MAGDOLNA, nagymama
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Anika, Asszony
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ivanka
Györgyike drága gyermek

Györgyike drága gyermek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Pavlits Lóri
Hedda Gabler

Hedda Gabler

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Játssza
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Jente
Illatszertár

Illatszertár

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Vásárló
IV. Henrik

IV. Henrik

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Díszvendég
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Aradiné
Lázár Ervin program-A helység kalapácsa

Lázár Ervin program-A helység kalapácsa

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tekintetes asszony szinkronhangja
Lili Bárónő

Lili Bárónő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Illésházy Krisztina grófnő
Lili Bárónő

Lili Bárónő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Illésházy Krisztina grófnő
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Nagymama
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • SÁRA
Micimackó

Micimackó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kanga
Micimackó

Micimackó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kanga
MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége

MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége

Jászai Mari Színház, Népház
  • Nagymama
Őrült nők ketrece

Őrült nők ketrece

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Barchét asszony, a felesége
Óz, a nagy varázsló

Óz, a nagy varázsló

Pécsi Nemzeti Színház
  • Ny-i Boszorkány (Kansas-ben Miss Frász)
Óz, a nagy varázsló

Óz, a nagy varázsló

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ny-i Boszorkány (Kansasben Miss Frász)
Parasztbecsület/Bajazzók

Parasztbecsület/Bajazzók

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Lucia, az édesanyja
Producerek

Producerek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • ÖLELJ-CSÓKOLJ
Robin Hood

Robin Hood

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Green anyó
Robin Hood

Robin Hood

Pécsi Nemzeti Színház
  • Green any
Rosmersholm

Rosmersholm

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Helsethné, házvezetőnő
Ruy Blas

Ruy Blas

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Albuquerque hercegnő
Second life - Avagy kétéletem -

Second life - Avagy kétéletem -

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Látvány
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • BORSÓVIRÁG
Új szöveg

Új szöveg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rózsika, Televízióhang
UMZE Kamaraegyüttes: A gazdátlan kalapács - Pierre Boulezre emlékezve

UMZE Kamaraegyüttes: A gazdátlan kalapács - Pierre Boulezre emlékezve

Budapest Music Center
  • mezzoszoprán / mezzosoprano
Zorba a görög

Zorba a görög

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Atenia

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!