Jegyvásárlás


Person


Szabolcs Horváth
2

Szabolcs Horváth

Színész.

Jelenlegi szerepei

Mágnás Miska: Técsey Pikszi
II. Richárd: Green
II. Richárd: Salisbury

Nuværende programmer


Ármány és szerelem

Vígszínház

Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság,…

Az apa

Vígszínház

keserves bohózat két részben

Lesz, ami lesz

Vígszínház

2022. októberében elindítottuk interaktív improvizációs-est sorozatunkat. Minden hónapban egy rendhagyó estére játszani hívjuk közönségünket. Ezen kivételes alkalmak mindig a…

A padlás

Vígszínház

félig mese félig musical 9-99 éves korig, két részben

Kenyértörés – Mentőcsónak Egység / Láthatáron Csoport

Átrium (az előadás helyszíne a Jurányi Ház!)

A nézők résztvevőkké válva közösen gondolkodnak és vitáznak, miközben olyan kérdésekről beszélgetünk, melyek mindenkit foglalkoztatnak. A Kenyértörés teljesen politikamentes…

Csáth és démonai

Vígszínház

naplók, levelek, tárcák, versek, színdarab - és regényrészletek, valamint Csáth zenéi, egy részben

Az üvegcipő

Vígszínház

Molnár Ferenc vígjátéka egy furcsa szerelmi négyszög története ironikus, szívfacsaró mese.

Színész.

Jelenlegi szerepei

Mágnás Miska: Técsey Pikszi
II. Richárd: Green
II. Richárd: Salisbury
A Cenci-ház

A Cenci-ház

Stúdió K Színház
  • Skuespiller
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Orvos
Az apa

Az apa

Móricz Zsigmond Színház
  • Egy férfi
Az Öldöklő Tejcsarnok

Az Öldöklő Tejcsarnok

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Zene
Az Öldöklő Tejcsarnok

Az Öldöklő Tejcsarnok

HK Produkció
  • Skuespiller
Bakfitty

Bakfitty

Stúdió K Színház
  • ISAURIAI ZÉNÓ, keletrómai császár
Beszélő levelek - Március

Beszélő levelek - Március

Műhely Produkció
  • Skuespiller
Cájtstükk, avagy a bizonytalanok - k2 Színház

Cájtstükk, avagy a bizonytalanok - k2 Színház

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Skuespiller
Cseh Tamás-est

Cseh Tamás-est "Micsoda útjaink"

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Cserna-Szabó András: SÖMMI. - K2 Színház

Cserna-Szabó András: SÖMMI. - K2 Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Skuespiller
Divinyi Réka: A szűz, a sóher, a Mikulás és a többiek

Divinyi Réka: A szűz, a sóher, a Mikulás és a többiek

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Zöldi Ádám
Divinyi Réka: A szűz, a sóher, a Mikulás, és a többiek - Machiavelli Mandragóra című vígjátéka nyomá

Divinyi Réka: A szűz, a sóher, a Mikulás, és a többiek - Machiavelli Mandragóra című vígjátéka nyomá

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Zöldi Ádám
Egy fenékkel két lovat

Egy fenékkel két lovat

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Gareth Főpincér
Egy fenékkel két lovat

Egy fenékkel két lovat

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Gareth, főpincér
Egy fenékkel két lovat

Egy fenékkel két lovat

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Gareth , főpincér
EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - Orlai Produkció

EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Gareth Főpincér
Egy fenékkel két lovat - Orlai Produkciós Iroda

Egy fenékkel két lovat - Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Gareth Főpincér
Emberek alkonya

Emberek alkonya

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Esti Kornél, a régi éra Árvája
Hair

Hair

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
HAIR - musical

HAIR - musical

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
HAIR musical

HAIR musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Hannibál tanár úr

Hannibál tanár úr

Csiky Gergely Színház
  • ÚJSÁGÍRÓ
Horváth - Szabó Sípos - Fábián - Benkó: Röpülj, lelkem! - k2 Színház/Szkéné

Horváth - Szabó Sípos - Fábián - Benkó: Röpülj, lelkem! - k2 Színház/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Árpád vezér, fejedelem
Inkognitó

Inkognitó

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Húszas-harmincas férfi: Henry Maison, Michael Wolf, Hans Albert Einstein, Ben Murphy, Freddy Myers, Greg Barraclough/Men in their 20s and 30s: Henry Maison, Michael Wolf, Hans Albert Einstein, Ben Murphy, Freddy Myers, Greg Barraclough
K2 Most, most, most élsz (utolsó tekercs)

K2 Most, most, most élsz (utolsó tekercs)

HK Produkció
  • Skuespiller
K2 Színház:

K2 Színház: "...volt egyszer egy Helené" (Titánium)

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • MENELÁOSZ
Kaposvári Egyetem: Brémai muzsikusok

Kaposvári Egyetem: Brémai muzsikusok

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Skuespiller
Karnevál I-II-III-IV.

Karnevál I-II-III-IV.

Postakürt Alapítvány
  • Skuespiller
Karnevál V-VI-VII.

Karnevál V-VI-VII.

Postakürt Alapítvány
  • Skuespiller
Kenyértörés - tandráma Bertolt Brecht nyomán

Kenyértörés - tandráma Bertolt Brecht nyomán

Általános
  • Komponist
Kerengők - Csongor, Tünde

Kerengők - Csongor, Tünde

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Vándor: Fejedelem
Lesz, ami lesz | Szilveszteri különkiadás

Lesz, ami lesz | Szilveszteri különkiadás

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Liliomfi

Liliomfi

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Muzsika
Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical

Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical

Margitszigeti Színház
  • Ernst Ludwig, berlini őslakos
Mecseki tigris, vagy amit akartok (+16)

Mecseki tigris, vagy amit akartok (+16)

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Zene
Micsoda útjaink I.

Micsoda útjaink I.

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • OSZTÁLY
Micsoda útjaink II.

Micsoda útjaink II.

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • OSZTÁLY
Mielőtt az éj leszáll- K2 Színház

Mielőtt az éj leszáll- K2 Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • ELSŐ ISTEN, SIN ASSZONY, MI CSÜ
Patkányok

Patkányok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Skuespiller
Patkányok honfoglalása

Patkányok honfoglalása

Stúdió K Színház
  • Zene
Richard Bean: EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - zenés játék két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Richard Bean: EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - zenés játék két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Skuespiller
RS9 OFF 2019 Hűség

RS9 OFF 2019 Hűség

RS9 Színház
  • Skuespiller
Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Fejedelem
Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Fejedelem
Szabó Borbála: Kerengők - Csongor, és Tünde (beavató színház)

Szabó Borbála: Kerengők - Csongor, és Tünde (beavató színház)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Fejedelem:
Szerelmek városa

Szerelmek városa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Író/Kuncsszaft/Tragika/Jago
Sziszüphosz

Sziszüphosz

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Zene
Szkéné Színház - k2 Színház: Züfec - Bulgakov Színházi regény c. műve alapján

Szkéné Színház - k2 Színház: Züfec - Bulgakov Színházi regény c. műve alapján

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rudolfi, színházi ember
TÁNCDALFESZTIVÁL - zenés múltidézés

TÁNCDALFESZTIVÁL - zenés múltidézés

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Téli utazás

Téli utazás

Stúdió K Színház
  • Skuespiller
Tündér Lala

Tündér Lala

Csiky Gergely Színház
  • Péter
Züfec

Züfec

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Skuespiller

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.