Jegyvásárlás


Artyści


Csongor Horváth

Csongor Horváth

Színész.

Gyerekként ismerkedett meg a színházművészettel. Szentendrén kezdte tanulmányait a Szentendrei Gyermekszínház és Kreatív Színházi Stúdióban.

2005-ben egy évad erejéig volt színésze a Szív Kamara Stúdiószínháznak Budapesten.

2006-ban tagja lett az Élő Színháznak, mellyel a Budapesti Kamaraszínházban játszottak.

2007-ben vendégszereplőként játszott…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színész.

Gyerekként ismerkedett meg a színházművészettel. Szentendrén kezdte tanulmányait a Szentendrei Gyermekszínház és Kreatív Színházi Stúdióban.

2005-ben egy évad erejéig volt színésze a Szív Kamara Stúdiószínháznak Budapesten.

2006-ban tagja lett az Élő Színháznak, mellyel a Budapesti Kamaraszínházban játszottak.

2007-ben vendégszereplőként játszott a Szentendrei Gyermekszínház és Kreatív Színház Stúdióban, A vörös malom című musicalben, amelynek koreográfusa Velekei József Lajos volt.

2007-ben elvégezte Philip Diamond szinkronszínész iskoláját. Táncismeretei között szerepel a néptánc, társastánc, hip-hop, színpadi tánc, balett.

2008-tól eltávolodott a színházaktól és az Eszterházy KárolyFőiskolán tanult szociálpedagógia szakon.

A Főiskola elvégzése után rájött, hogy az ott megtanultak és a színművészet, beszédtechnika, beszédgyakorlat, önismeret, pszichológia, csoport- és közösségfejlesztés nagyban hozzá tud járulni egy magabiztosabb és sikeresebb élethez, ezért 2012-től tanárként kezdett dolgozni a Szív-Kamara Alapfokú Művészeti és Színművészeti Szakközépiskolában, ötvözve mindazt a szakmai tudást, amit a szociálpedagógia és a színművészet magába foglal.

Négy éve folyamatosan castingol gyerekeket és felnőtteket egyaránt különböző TV-s produkciókba, reklámfilmekbe, tehetségkutató versenyekre.

Amíg az asszony alszik

Amíg az asszony alszik

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Reżyser
Amíg az asszony alszik  - Vígjáték két felvonásban

Amíg az asszony alszik - Vígjáték két felvonásban

Általános
  • Aktor
Amíg az asszony alszik - Georges Feydeau

Amíg az asszony alszik - Georges Feydeau

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Aktor
Gyermek Színház - Aladdin és a csodalámpa

Gyermek Színház - Aladdin és a csodalámpa

Csili Művelődési Központ
  • Aktor
Tasnádi István: Paravarieté - avagy 1017 egymást kioltó drámai mozzanat

Tasnádi István: Paravarieté - avagy 1017 egymást kioltó drámai mozzanat

Szöveg Színház Színházi Egyesület
  • Buflakár Béla
Tihanyi Szabadtéri Játékok / A nagy-Ho-Ho-Horgász - zenés mesejáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / A nagy-Ho-Ho-Horgász - zenés mesejáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Szúnyog,Harcsa bácsi, Orvhorgász, Rák

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.