Jegyvásárlás


Teater, Zenés színmű

64 Programmer


Hofi Géza nemcsak generációk kedvence, hanem a magyar humor és kultúra megkerülhetetlen ikonja is.
Egy egész korszak tükre, aki egyszerre nevettetett és elgondolkodtatott. A mai napig idézik egy – egy mondását, jeleneteit, mondatai szlogenné váltak.

Mi történik, ha valaki nem törvényekkel, hanem szeretettel akarja megváltoztatni a világot? Az 1500-as évek Rómájában, ahol az árva gyerekek az utcákon nőnek fel, Fülöp atya úgy éli meg hitét, ahogy senki más – mosollyal, jósággal, és a legszegényebbek felkarolásával. Tanítványainak is ezt tanítja.

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színművész osztálya bemutatja:

István, a király

Veszprémi Petőfi Színház

rockopera

SZÖRÉNYI LEVENTE–BRÓDY JÁNOS - BOLDIZSÁR MIKLÓS: EZREDFORDULÓ CÍMŰ DRÁMÁJA ALAPJÁN

Hippolyt a lakáj

Tóth József Színház

klasszikus vígjáték új köntösben

Fedák Sári a magyar színháztörténet ünnepelt primadonnája volt – szenvedélyes művész, az operettszínpadok királynője. Mégis, hamis vádak alapján koncepciós per áldozata lett, és bár évtizedekkel később felmentették, nevét máig nem rehabilitálták.

Hegedűs a háztetőn

Vörösmarty Színház

musical

"Volt egy fiú..." Szécsi Pál

Gárdonyi Géza Színház

Mélységből a magasságig jutott, életének tanulsága, elért és fennmaradt sikerei, máig aktuális dalai minden korosztály számára meghatározóak!

Esthajnal

Nemzeti Színház

A szabadság és a szerelem szívmelengető találkozása látványos vizualitással, lendületes táncokkal és sodró erejű színészi játékkal.

Anconai szerelmesek

Veszprémi Petőfi Színház

zenés komédia

MILF - Staféta - nyertes előadás

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Önironikus este, élveboncolás szóközökkel, szerepjátékokkal a valóság elfogadásáért.
Az ember erotikus megtestesülése és tárgyiasulása. Nyilvános body shaming.

Vecsei H. Miklós és zenész barátai - a Music Hungary-díjas QJÚB - József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy koncert-színházi előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk.

Madám Bizsu

Thália Színház

Képzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező közönséget.

Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…

Képzeletbeli dokumentumjáték a Nagymező utcából, Stein Pupi eredeti slágereivel.

Heltai Jenő, Gábor Andor és Szép Ernő verseinek (dalszövegeinek) felhasználásával.

A színpadi változatot Molnár Ferenc azonos című örökérvényű ifjúsági regénye ihlette. Dés és Geszti dallamai, Grecsó szövegei által a szereplők éneklik el érzelmekkel teli történetüket, mely minden néző számára ismerős lesz.

MESEAUTÓ - Retro Vígjáték

Molnár Ferenc Színműhely

MESEAUTÓ - Retro Vígjáték

Mirandolina - Sopron

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy gazdag és egy szegény gróf, akik egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak
az érett asszonyt szeretik. Érkezik egy lovag, aki viszont megveti a nőket, semmire sem tartja, irtózik mindegyiktől. Mirandolinát felbosszantja ez a nőgyűlölet, és elhatározza, magába bolondítja a férfit. Ehhez segítségül vesz két állástalan színésznőt, hogy megtréfálja a grófokat és a lovagot, majd elindul az őrület.

Anconai szerelmesek 2.

Pécsi Nemzeti Színház

MAGYAR KARÁCSONY

Magyar Állami Operaház

Ádám Jenő azonos című műve nyomán
MAGYAR KARÁCSONY
Dalmű két képben, egy részben, magyar nyelven

Egri csillagok

Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója

Fiatalság bolondság

Győri Nemzeti Színház

1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…”
Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.

Évadnyitó RögvEst

Momentán Társulat

Interaktív impróshow. Egy pörgős este tele nevetéssel, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az alap Momentán-élmény.

Luxemburg grófja

József Attila Színház

zenés vígjáték

karamazov

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1821. november 11-én született Moszkvában, és csak hittük, hogy 1881 februárjában halt meg kedvenc városában, Pétervárott. Dosztojevszkij egy szép napon megunta a szegénységet, a nyomort, a kritikusokat, a szerencsejáték-függőség bilincseit, az alkotás terhét, és búcsút vett feleségétől, a jó Anna Grigorjevnától, és úgy tett, mint aki jobb létre szenderült.

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra,
mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem
csupán a szexi mozgás miatt jöttek.

Candide

Nemzeti Színház

Candide, avagy a radikális optimizmus.

A Szépség és a Szörnyeteg

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Tóth Péter
A Szépség és a Szörnyeteg
Ősbemutató

Életed hétvégéje

Thália Színház

Emma és Tom életük hétvégéjére készülnek. Kivesznek egy házat egy eldugott faluban. A helyről az a hír járja, hogy aki ott eltölt egy éjszakát, transzcendens élményben lesz része, sorsfordító felismerésekre jut és olyan kérdésekre is válaszokat kap, amelyeket fel sem tett. A fiatal szerelmespárt behűtött pezsgő várja. Boldogan koccintanak a miniszabira, amikor kattannak a zárak. Se ki, se be. Se térerő, se net, se tévé. Ráadásul lecsap a vihar, vadul tépázza az ablakokat és az idegeket. És ha mindez nem lenne elég, még egy rejtélyes látogató is előbukkan a semmiből.

Székely fonó / Romance

Győri Nemzeti Színház

„Egy nép legjobban a népdalain keresztül ismerhető meg” – vallotta Kodály Zoltán, akinek egyfelvonásos daljátékát 1932-ben mutatták be először a Magyar Állami Operaházban. A Székely fonó különlegessége, hogy nem egy történetre épül, hanem a magyar népdal számos
kincsként továbbörökített dallamát fonja össze egyetlen füzérbe, népi eposz jellege pedig a XIX-XX. század érzésvilágát tárja a nézők elé a maga szomorkás, vágyakozó, mégis hittel teli melódiáival.
Kodály remekművének köszönhetően a népzenei töredékek egységgé válnak és joggal érezzük, hogy nincs is jobb hely az egymás utáni vágyódásra, mint a csitári hegyek.

Jonathan Larson: Tikk-Takk… Bumm! című, önéletrajzi ihletésű musicaljét először a New York-i Off-Broadwayn mutatták be, azóta bejárta a világ számos színpadát, a Netflix pedig 2021-ben készített belőle többszörösen díjazott filmet.

RETRÓ KABARÉ - (VACSORASZÍNHÁZ)

Molnár Ferenc Színműhely

Zenés Retró Kabaré Műsor!

Molnár Ferenc egyfelvonásos zenés komédiája!

Alan Alexander Milne világhírű műve alapján készült színpadi mesejáték.

*NEM BÁBSZÍNHÁZ*

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.