Jegyvásárlás


Teater

1533 Programmer


Mit jelent embernek lenni? Hogyan birkózunk meg az élet és halál dilemmáival, az igazság és erkölcs határvonalán egyensúlyozva? Ez a darab egyszerre filozófiai mélységű vallomás az emberi lélekről és feszült, fordulatokkal teli krimitörténet.

A társulat Bernarda Ballada című ÚJ előadása elsősorban a tánc nyelvén beszél. A dráma részleteiből és a szerző egyes költeményeiből álló szöveg és a folklórból merítkező zenei világ segítségével a mozgás, a tánc által idézi meg a lorcai költőiséget és érzelmi telítettséget, a szenvedély elsöprő erejét.





Esti Kornél

FÉM Arts & Café

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (1933) c. novelláskötetének színpadi változata.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Flesch Károly Kulturális Központ Színházterem

Vígjáték két részben

EARLY BIRD AKCIÓ 2025. június 30-ig 10% kedvezménnyel válthatók jegyek!

Bodó Viktor új előadása az önsegítő függő csoportok mintájára és igaz történetek alapján készül. A csoport olyan szélsőséges karakterek találkozóhelye, akik egyébként soha nem ülnének le egymással. Történeteikben a reália keveredik a mindennapi abszurddal, a dráma a tragikomédiával. Egy ilyen kétórás gyűlésen megtörténhet minden, ami csak elképzelhető, és az is, ami nem.

Nem értjük, megfejthetetlen, mit miért tesz, irritál, de a személyiségében mégis van valami, ami megigéz. Mivel varázsol el bennünket, mivel hat ránk ez a folyton tabukat döntögető, elbűvölő és arrogáns szélhámos?

Hrutka Róbert quartett: Miénk ez a hely

ÓKK-Csillaghegyi Közösségi Ház

Vannak pillanatok, amiket elfelejtünk megélni...vannak dallamok, amiket nem hallunk meg...versek, melyek olvasatlanok maradnak...és ha néha úgy érezzük egyedül maradtunk a világban, csak engedjük, hogy megmutassa magát, az a titokzatos valami, ami sokszor észrevétlen, de körbevesz minket: a láthatatlan szépség. 

E. Humperdinck: Jancsi és Juliska

Szegedi Nemzeti Színház

Engelbert Humperdinck
meseopera magyar nyelven – nem csak gyermekeknek

Bemutató: 2025. október 31.

„Illúziók – improvizált színházi előadás az Itt és Most Társulattól, újra Budapesten!”

A lengyelországi bemutató és a tavalyi hazai premier után az Illúziók visszatér a színpadra – most ismét átélheted a valóság és képzelet határán mozgó improvizált történeteket.

Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.

Fedák Sári

Nemzeti Színház

Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt A primadonna. Sztár Pesttől New Yorkig. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították. Szűcs Nelli idézi meg alakját, személyiségét, a tehetség megfejthetetlen titkát.

KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A SZINDRA TÁRSULAT előadása üzenet a mai fiataloknak, hogyan veszíthetjük el egymást, és magunkat egy fesztivál mámorában.

Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy az ember ne éljen egyedül. Ugyanakkor, bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul egy rosszul nyomott fogkrémen, vagy be nem vallott horkoláson.

Részegek

Budaörsi Latinovits Színház

Tudok szeretni? Miért élek? Hogyan ne hazudjak? Van élet a halál után? Mitől félek? Miért félek mitől? – Ivan Viripajev darabjának szereplői a társadalom más-más rétegét képviselik, de közös bennük az első jelenettől az utolsóig nagyon részegek. Ebben a szélsőséges állapotban pedig szélsőséges helyzetekbe kerülnek. Megkérdőjeleződnek azok az alapértékek, amik szerint próbálnak élni a hétköznapokban, és olyan kérdésekre kell választ adniuk, amiket régen nem tettek fel maguknak.

MEDEA GYERMEKEI

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Medea és Iászon, két fiukkal Korinthosz falai előtt várnak. A fal előtt, ami mögött talán egy nap számukra is lehet otthon. Ha nincs, akkor tovább kell menni, és folytatódik az a több éves menekülés, amely valahogy sehogy sem akar véget érni.

HÁZIBULI

FÉM Arts & Café

Mindenki volt fiatal, de kevesebben voltak ötvenesek. Mi most azok vagyunk! És visszarepítünk mindenkit korosztályunkból azokba évekbe, amikor készülődött a rendszerváltás, amikor ismerkedtünk a Nyugattal, amikor minden csoda megtörtént.

Kövér Béla Bábszínház: Rókus Mókus

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

Kövér Béla Bábszínház: Rókus Mókus
Színház a legkisebbeknek

Egy kicsi, ám annál vidámabb halászfaluban élt Gulliver, aki egy lusta délutánon függőágyában álomba szenderült.
Álmában ágya vitorlát bontva hajóvá alakult, hirtelen a tengeren találta magát – ezzel kezdetét vette egy fantasztikus utazás.

LGT TÁNCKÉPEK

RaM-ArT Színház

Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész ”Az igazat mondd, ne csak a valódit” címmel 2025. november 3-án a Tudomány és Technika Háza TTH Színpadán, Miskolcon lép fel zenés, irodalmi estjével.

Nem a verseket akarom eltáncolni, és nem a versek világát egymás után fűzni,hanem azt szeretném megmutatni, hogy a 21. században nekem mit üzen Pilinszky szellemisége. Ehhez ezt a Pilinszky matériát kell átengednünk magunkon.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.