Jegyvásárlás


Teater

1830 Programmer


VÁLASZFALAK Køb Billetter
13 Event

VÁLASZFALAK

Szegedi Szabadtéri Játékok

Bess Wohl Tony-díjra jelölt darabja megértéssel és humorral beszél a szeretet vad, kiszámíthatatlan és sosem múló természetéről.

AZ ÉG TARTJA A FÖLDET Køb Billetter
13 Event

AZ ÉG TARTJA A FÖLDET

Szegedi Szabadtéri Játékok

Az egyik legismertebb magyar szent legendája színesen elevenedik meg Szikora Róbert, Lezsák Sándor és Zsuffa Tünde musicalében. Cseke Péter rendezésében, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház látványos előadása kiváló művészek szavain, énekén, színpadi produkcióján keresztül mutatja be a történelmi pillanatot, „a szerelem szentjének” sorsát és korát, amely ma is szívhez szóló tanulságokkal szolgál.

Tompos Kátya: Asszony a fronton Køb Billetter
13 Event

Tompos Kátya: Asszony a fronton

Győri Művészeti és Fesztiválközpont

Több, mint száz éve - 1922. október 7-én - született az egyik legmegrázóbb második világháborús
emlékirat, az „Asszony a fronton” (1991) szerzője, Polcz Alaine. Az erőszakról való hallgatás tabuját töri
meg az előadás.

Anconai szerelmesek - zenés komédia - Turay Ida Színház Køb Billetter
13 Event

zenés komédia két részben

Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek Køb Billetter
13 Event

Márai Sándor világsikerű regénye a késői leszámolás drámája.

A mi utcánk Køb Billetter
13 Event

A mi utcánk

Radnóti Miklós Színház

23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: Made in Hungária Køb Billetter
13 Event

Retró cuccok, fellibbenő kurta szoknyácskák, bömbölő zene, bevaduló rock and roll, szerelmesen sóvárgó, vagy éppen harciasan dühöngő tekintetek - ez a Made in Hungária!
Valószínűleg nem kell Önöknek jobban bemutatni ezt az örök klasszikust!

FÓRUM - Az alkohol szerepe tabu? Køb Billetter
13 Event

FÓRUM - Az alkohol szerepe tabu?

Örkény István Színház

Menopauza - musical - Játékszín Køb Billetter
13 Event

Menopauza - musical - Játékszín

Kálmán Imre Szabadtéri Színpad

Jeanie Linders
Menopauza
musical
Játékszín

Maga lesz a férjem Køb Billetter
13 Event

Maga lesz a férjem

AGORA Sz. Kulturális Központ

A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.

A makrancos hölgy Køb Billetter
13 Event

A makrancos hölgy

Szarvasi Vízi Színház

Kata és Bianca egy gazdag páduai úr lányai. Egyik szelíd, mint a galamb, de a másik vad, indulatos, csípős nyelvű, fékezhetetlen. A kisebbiknek akad is kérője bőven, de apja nem adja férjhez addig, míg a nagyszájút el nem veszi valaki. Hiába a sok kérő, Makrancos Kata senkinek nem kell. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben jelenik meg Petrucchio, akit nem riaszt vissza a feladat. Elhatározza, hogy megzabolázza a gazdag, csinos, vonzó hárpiát.

Made in Hungária Køb Billetter
13 Event

Made in Hungária

Szarvasi Vízi Színház

Tartson velünk egy igazi házibuliba! Idézzük meg együtt a Szent István parkot, az Ipoly mozit, a Dagály Fürdőt – szűkebb hazánk, a budapesti XIII. kerület nevezetes pontjait; és a Ki mit tud?-ok korszakát, amikor is egy kezdő, fiatal zenekar még pálmafákat tudott a Váci út macskaköveire varázsolni.

A bagoly, aki félt a sötétben Køb Billetter
13 Event

A bagoly, aki félt a sötétben

Napsugár Bábszínház

A víg özvegy Køb Billetter
13 Event

A víg özvegy

Magyar Állami Operaház

Ronald Hynd / Lehár Ferenc
A VÍG ÖZVEGY
Vígbalett három felvonásban

Gioconda Køb Billetter
13 Event

Gioconda

Magyar Állami Operaház

Amilcare Ponchielli
GIOCONDA
Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Figaro lakodalma Køb Billetter
13 Event

Figaro lakodalma

Magyar Állami Operaház

Wolfgang Amadeus Mozart
FIGARO LAKODALMA
Vígopera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

LOFT Køb Billetter
13 Event

LOFT

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Egyfelvonásos kortárs komédia.

Dés László: ÍGY ÖTEN! koncert Køb Billetter
13 Event

Dés László: ÍGY ÖTEN! koncert

Miskolc Generali Aréna

Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin

Azért a kis bolondságért... Køb Billetter
13 Event

Azért a kis bolondságért...

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Magyar népi pajzánságok Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában.

Ray Cooney: Funny Money Køb Billetter
13 Event

Ray Cooney: Funny Money

Bánfalvy Stúdió

Szeretnél gazdag lenni? Otthagyni a dögunalmas állásod? Elköltözni mondjuk Barcelonába? Ahol végre egész álló nap napozhatsz a tengerparton, miközben egy jéghideg cuba libret szürcsölgetsz? Nos, Császár András pontosan ezt tervezi tenni azok után, hogy véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón.

FRÖCCS Buda Lászlóval: Ezotéria vs racionalitás. A “spiriség” pszichológiája Køb Billetter
13 Event

Tudomány és hit, ezotéria és racionalitás összeférhetősége, ellentmondásossága – a világmagyarázatok sokfélesége lesz témánk Buda László pszichiáterrel májusi Fröccs előadásunkon. A Momentán Társulat földhözragadt és földöntúli improvizált jelenetekkel színesíti az estét.

Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában Køb Billetter
13 Event

A tengerparti szálló valójában családi villa, aminek tulajdonosával meghitt viszonyba keveredik. Egy szép napon a rendező felesége elhatározza, hogy meglátogatja férjét ebben a sokat dicsért panzióban. Rögtönözni kell! Villámgyorsan „létrehoznak” egy szállodát..

Egy életem: Mucsi Zoltán Køb Billetter
13 Event

Egy életem: Mucsi Zoltán

Városmajori Szabadtéri Színpad

Ezen az estén Mucsi Zoltán kiáll a nézők elé és elmeséli élete legfontosabb történeteit. Persze nem véresen komolyan, hanem olyan „Kapásan”.

Garzonpánik Køb Billetter
13 Event

Garzonpánik

Városmajori Szabadtéri Színpad

Nóra és Alvin fordított Ádám-Éva történetet él át. Az ő sorsuk az, hogy a kihalt emberiség utolsó párjaként "újra elhinthetik az emberi faj magvát az univerzumban". Mindezt úgy, hogy abszurd módon össze vannak zárva egy lakásban, ahonnan nem tehetik ki a lábukat.

Három magas nő Køb Billetter
13 Event

Három magas nő

Városmajori Szabadtéri Színpad

A mély és izgalmas történet három különböző korú nőt mutat be. Eltérő életutakat látunk, ám egyszer csak kirajzolódik, hogy a három nő tulajdonképpen egy, és ami a szemünk előtt pereg, az valójában egyetlen ember élettörténete.

Skorpió Køb Billetter
13 Event

Skorpió

Városmajori Szabadtéri Színpad

Kerékgyártó István új drámája, a Skorpió látlelet jelünkről és közelmúltunkról. A 2000 és 2025 között játszódó családtörténet, egy nagyvállalkozó és fiai sorsának prizmáján át megérthetjük a rendszerváltás máig ható ellentmondásosságát, amelynek sötét oldala a legújabb kori Magyarországra is árnyékot vet.

Még egy kört mindenkinek Køb Billetter
13 Event

Még egy kört mindenkinek

Városmajori Szabadtéri Színpad

Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezd kísérletbe.

L'art pour L'art Légitársaság Køb Billetter
13 Event

L'art pour L'art Légitársaság

Városmajori Szabadtéri Színpad

Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legelső járatának legénysége! Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet, Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari díjas stewardess, Stefanovics Angéla!

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Hőhullám - zenés vígjáték Køb Billetter
13 Event

zenés vígjáték

Lavina Køb Billetter
13 Event

Lavina

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

Orlai Produkció

Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat.

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rém rendes vendég - vígjáték Køb Billetter
13 Event

komédia két részben

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.