Jegyvásárlás


Theatre

2054 program


Isten pénze

RaM-ArT Színház

Legendás karácsonyi történet, melyet mindenki ismer. Valódi mese, nemcsak fiataloknak.  Látványos, érzelmes, humorral átszőtt játék, korhatár nélkül mindenki gyönyörűségére szolgál.

Krémes keringő

Új Színház

Ebben a kedves történetben, vérbő humorral, egymást megállás nélkül ugratva és féltve mutatja meg két színésznő, hogy a legnagyobb művészek mennyire őszintén adják át magukat és szeretetüket a közönségüknek.
Az előadás a Zserbótangó kedvelői számára kihagyhatatlan szórakozást kínál!

Márai Sándor-est egy részben (60 perc)

„Most erősnek kell maradni, akármi következik is”

Kisvakond a turista – gyerekműsor/családi program

Dörmögő Dömötör Színház -Veszprém - Eötvös Károly Megyei Könyvtár

Az előadás a GRUND15 születésnapi fesztivál része.

25/26 Bűntény a Kecskeszigeten nyilvános próba

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Nyerjenek bepillantást a próbafolyamatokba!

Haragtól a megbocsátásig - Dr.Tapolyai Emőke -klinikai és pasztorálpszichológus, felsővezetői coach előadása





Mi vár rátok? Kincs helyett kilincs, malom helyett majom, öreg remete helyett a fekete feneke. Vitéz László
vándorútja során barátokat keres, de helyettük találkozik remetével, csendőrrel, az ördögökkel… Vajon barátra
talál-e mire az út végére ér?
Játék, humor, játék és játék. Számunkra ez Vitéz László.
Az előadást Kemény Henrik emlékéneknek ajánljuk.

tragikomédia

Macska voltam Londonban

Kolibri Színház

7–10 éveseknek // 135 perc, egy szünettel.
Péter magányos kisfiú. Hiába szeretne, nem tarthat otthon macskát. Jennie kóbor macskalány. Gyűlöli az embereket. Varázsos módon találnak egymásra. Történetük megmutatja, hogyan formál teljesebbé minket az igazi barátság.

Frankenstein Sold out
13 Event

Frankenstein

Budapest Bábszínház

16+
120 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: bunraku, maszk, óriásbáb

Martin McDonagh: Leenane szépe

B32 Galéria és Kultúrtér

A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott színdarab, hasonlóan McDonagh filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Kovács Lehel rendezése Mucsi Zoltánnal a főszerepben!

A Duda Éva Társulat előadásainak legszebb pillanatait élhetik át egy különleges szilveszteri összeállításban!

A bor filozófiája

Magyar Színház

A bor filozófiája nemcsak a bor és az élet lényegét ötvözi, hanem egy elmélyült utazásra hív, amely segít megtalálni a mindennapok rohanásában elfeledett lelki ínyencségeket.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Szegedi Nemzeti Színház közös színházi nevelési programján eddig csak középiskolai osztályok vettek részt, ezúttal azonban minden érdeklődőt szeretettel várunk. Különös tekintettel ajánljuk leendő és jelenlegi szülőknek, pedagógusoknak, segítő szakembereknek, továbbá mindenkinek, akiket foglalkoztatnak a szenvedélybetegséggel kapcsolatos élethelyzetek.

Shirley MacLaine regénye alapján
Színpadra alkalmazta: Schell Judit

Schell Judit zenés önálló estje

When we think about words being used to create art, that can mean two things: literature and song lyrics.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk.

Egy csók és más semmi

Kiskunlacháza, Petőfi Műv Központ

EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
zenés vígjáték két részben a Pesti Művész Színház előadásában

Karácsonyi ének

Bordány, Faluház

CHARLES DICKENS: KARÁCSONYI ÉNEK

Húzzad csak, kivilágos virradatig
Operett muzsika kabaré jelenetekkel fűszerezve

Sisi karácsonya

A Vértes Agorája

Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt és Szomor György ünnepi gálakoncertje

Macskafogó

Debrecen VOKE Egyetértés Művelődési Központ

musical 2 felvonásban

Márai Sándor: Az igazi

MOM Kulturális Központ

2025-ben, Márai Sándor születésének 125. évfordulóján, a Kőszegi Várszínház saját átiratban és saját produkcióban viszi színpadra ezt az időtlen történetet.

Pódium Színház: MIKULÁS VARÁZSÓRÁJA

Újpesti Kulturális Központ nonprofit Kft.

Kram és Pusz, a két rosszaság, idén nem szeretne ajándékokat osztogatni Mikulással és a Manóval, ezért a varázsóra segítségével a télből nyarat varázsolnak.

Budapesti BEMUTATÓ
színházterem
színház
időtartam: 95 perc
ajánlott korosztály: 18+

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.