Fadinard esküvőre készül, de a lova megeszi egy katona szeretőjének szalmakalapját. Hogy a tomboló katona ne verje szét a lakását és a lagziját, Fadinard kénytelen beszerezni egy ugyanolyan kalapot, miközben menyasszonyt, apóst, násznépet kell percenként leszerelnie. Kortalan francia csúcsbohózat.
A tirpák Robert De Niro – színész barátai csak így hívják. És a jó poénoknak mindig van alapja.
Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan egyszerű ez az elalvás esténként, annyi kérdés és annyi izgalmas történet foglalkoztatja a gyerekeket, pont mikor már aludni kellene.
Dumaszínház est
A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”. Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a – szinte családtag házvezetőnő – minderről semmit nem tud.
Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.
Diótörő
A karácsony legvarázslatosabb meséje az ukrán balett-társulat előadásában.
6+
55 perc szünet nélkül
Bemutató: 2024.08.31.
Dumaszínház est
A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.
Esőnap: 2025. Aug 10. vasárnap 21:00
A történet a nyomorúságos sorsú, de páratlanul nemes szívű csavargó és egy utcára kitett, árva gyermek találkozásáról szól. A gyermeket, azaz a kölyköt a csavargó saját fiaként neveli fel, ám a két különböző ember közös élete korántsem konfliktusmentes – rengeteg vicces, csacska helyzetet szül.
Kultkikötő és Összpróba produkció.
fergeteges operett- és kabaréműsor két részben
A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.
A Kövek a zsebben egy forgatás kulisszái mögé kalauzol minket: egy amerikai film készítésének kellős közepén találjuk magunkat Írországban. A fergeteges folytatást a két főszereplő, esetünkben két statiszta biztosítja, akik úgy mesélik el a történetet, hogy a forgatáson megforduló összes karaktert (férfit és nőt válogatás és kegyelem nélkül) maguk keltik életre.
A boldogságot, a szerelmet, a szeretetet széles e világon, számtalan kalandon keresztül hajszoló, a végső békét azonban mégiscsak kedvese karjai között meglelő Peer Gynt a 19. századi drámairodalom egyik legösszetettebb alakja.
Dumaszínház est
Bálint Ágnes tüneményes meséjét a gyermekközönség a Fogi Színház elôadásában láthatja színpadi, zenés változatban. A mese a kutya–macska barátságra épül. Irma néni és Károly bácsi két elkényeztetett cicájukkal, Lukréciával és Szerénkével éli mindennapjait egy falusi házacskában. A két macska rendkívül lusta és szemtelen, ezért Károly bácsi nem kedveli őket túlságosan.
A LÉTEZÉS egy tangó táncszínházi alkotás, amely az emberi élet útját járja be – a fiatalság sodró lendületétől az öregkor csendes belátásáig. A tangóban születik meg ez az utazás, az ölelés intimitásában, a lélek és a test mély kapcsolódásán keresztül.
Kippkoppot és Tipptoppot, a két huncut gesztenyefigurát bizonyára senkinek sem kell bemutatni - Marék Veronika szeretnivaló karaktereivel egy egész generáció nőtt fel, a gesztenyefiúcska és a gesztenyelány pedig ezúttal Jeli Viktória történetében tér vissza a gyermekközönség elé, hogy játszani invitálják mind egymást, mind a legkisebb nézőket.
A Forgószínpad elnevezésű színészotthon nappalijában szoktak teázni, kötögetni, kártyázni a hajdani színésznők, az otthon lakói. Egy napon beköltözik Lotta, a valamikori híres díva. Itt él egykori riválisa, May, akivel harminc éve haragban vannak, s az enyhén szólva bolondos Sarita is, aki piromániás kísérleteivel többször kelt riadalmat, sőt szobáját is sikerül felgyújtania.
Dumaszínház est
A fiatal Mikibe (darabunkban Ricky) eddigre mélyen beleívódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelentheti: a rágó, a Marlboro, a hawaii ing, a Ballantines és mindenek előtt a rock and roll. A kinti élmények és egy megszállott lemezgyűjtő rádióműszerész hatására elhatározza: zenekart alapít..
Szörényi Levente – Bródy János
ISTVÁN, A KIRÁLY
A rockopera szimfonikus operaváltozata két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Ki ne ismerné Kipling megindítóan szép, klasszikus történetét, az árván maradt kisfiúról, akit a farkasok nevelnek fel a dzsungelben? Ahol születés és halál, befogadás és kitaszítás, közösség és magány egyaránt végigkíséri Maugli felcseperedését. De mindeközben jókat derülünk a két csupaszív jóbarát, Balu medve és Bagira, a fekete párduc aranyos esetlenségein, megborzongunk Ká, a kígyó gonoszságától, félünk Sirkántól a tigristől, majd nevetünk a majom- és a keselyűcsapat mókázásán.
Féval-Másik-Vizeli: A púpos
történelmi musical
A Magyarock Dalszínház előadása
Elhunyt cégtársa egyetlen örökösét, Billyt keresi az idős, dúsgazdag Jonathan Hardcastle. Tízezer font a tét: ekkora összeget szándékozik Billynek ajándékozni azzal a feltétellel, hogy a fiún kívül ne jelentkezzen más örökös. Billy és ügyvédje egy születésnapi összejövetel kellős közepén jelennek meg a családi kastélyban.
Dumaszínház est
– zenés játék –
ESŐNAP: 2025. július 14. 20.00
Erkel Ferenc
BÁNK BÁN
Opera három felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
A produkció szövege és zenei anyaga a mű ős- és baritonváltozatának felhasználásával jött létre.
Barbara Tartuffe, miután elvégzett egy elismert természetgyógyász iskolát Berlinben, és sikeresen kigyógyította magát súlyos gerincbántalmaiból, kiszáll a tolószékből és az emberek gyógyításának szenteli az életét. Hamarosan betegek százai keresik fel testi és lelki bajaikkal speciális egészségközpontját, majd átteszi székhelyét a Balaton-felvidékre, és egyik kedvenc tanulótársa házában folytatja áldásos tevékenységét.
RISZÁLOM ÚGYIS-ÚGYIS!
Magyar változat: Olt Tamás – Váradi R. Szabolcs
Vitéz László – az Illaberek Bábszínház vásári bábjátéka (45 perc)
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!