Jegyvásárlás


Theatre

1779 program


Többszörös orgazmus Buy tickets
13 Event

Elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A "poliamória" vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális sem érzelmi értelemben.

Herkules meg a többiek Buy tickets
13 Event

Herkules meg a többiek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

A táncjáték olyan rajzfilmes mesehősöket találkoztat össze a színház deszkáin, akik a Sopron Balett vállalkozása nélkül soha nem találkoztak volna. Vajon összetudnak-e barátkozni, hogyan jönnek ki egymással, milyen közös kalandok várnak rájuk? Az etűdökből összeálló, mégis egységes történet során ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a gyerekek, miközben a tánc és a zene nyelvén elkísérik útjukra kedvenceiket. A szülők meg jól teszik, ha elkísérik gyermekeiket erre az előadásra, mert olyan közös élményre és tudásra tehetnek szert általa, amely nemcsak a nosztalgia szárnyán repíti vissza őket akár saját gyerekkorukba, hanem segít nekik jobban megérteni saját gyermeküket is.

Barátom, Gombocska Buy tickets
13 Event

Barátom, Gombocska

Budaörsi Latinovits Színház

Uli Brée - Michael SchoberBarátom, Gombocska és a mágikus levelek története

A hattyúk tava Buy tickets
13 Event

Mesénk J. K. A. Musäus: Az elrabolt fátyol c. műve alapján készült. Előadásunk egy csodás mesevilágba repíti a nézőt, ahol a mindent elsöprő szerelem győzedelmeskedik a leggonoszabb átok fölött.

Pass Andrea: Kő, papír, olló Sold out
13 Event

Pass Andrea: Kő, papír, olló

Pesti Magyar Színház

színházi nevelési előadás

Az előadás megtekintését 8, 9, 10, 11 és 12. évfolyamos osztályoknak ajánljuk.

Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza Buy tickets
13 Event

Az ételek nevét, formáját, ízét is felidéző szereplők regényes történetét rímekbe öltöztette a szerző. 2018-ban könyvéért megkapta az Év Gyerekkönyve díjat a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum zsűrijétől. A mulatságos helyzetekben és szerethető figurákban gazdag mese a gyerekek számára a mindennapi étkezés során otthon újra és újra eljátszható.

Bűn és bűnhődés Buy tickets
13 Event

Bűn és bűnhődés

Budaörsi Latinovits Színház

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij regénye alapján
Műfaj: Tantermi előadás

Frakk és a foci Buy tickets
13 Event

Frakk és a foci

Dörmögő Dömötör Színház - Batthyány palota

Tipli Sold out
13 Event

Tipli

Kolibri Pince

Egy lakótelepen tengődő srác, Peti elhatározza, hogy külföldön próbál szerencsét, megmutatja a többieknek, hogy neki sikerülni fog, kezd valamit az életével. De hamar kiderül, hogy nem ilyen egyszerű az egész: az induláshoz pénz kell, ráadásul nem is kevés. Akár mindenáron.

23/24 Valahol Európában (Szécsény) Sold out
13 Event

23/24 Valahol Európában (Szécsény)

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

A Zenthe Ferenc Színház és az Andi színjátszósai Társulat bemutatja a Valahol Európában című musicalt!

XX84 Buy tickets
13 Event

XX84

Apertúra Bázis

- - - És neked mi a kifogásod a megalkuvásra? - - -

Schweres Gepäck / Nehéz csomag Buy tickets
13 Event

Schweres Gepäck / Nehéz csomag

Magyarországi Német Színház

„Mi marad belőlünk? Talán a temetők. És az emlékek. Emlékek vagyunk. A dunai svábok.”


jelenetekbe rendezett audio-séta a magyarországi németek kitelepítéséről

Operettől a kabaréig Sold out
13 Event

Operettől a kabaréig

József Attila Művelődési Központ Dorog

Fellépnek: A Pesti Művész Színház művészei.

New York-i komédia Buy tickets
13 Event

New York-i komédia

Vörösmarty Színház

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal Buy tickets
13 Event

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / unplugged koncert-színház
Perjés János unplugged koncert-színház estje
Gitár: Kutik Rezső

Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek Buy tickets
13 Event

Márai Sándor világsikerű regénye a késői leszámolás drámája.

Hőhullám - zenés vígjáték Sold out
13 Event

A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire. Megmutatja, hogy mi nők képesek vagyunk megbirkózni ezekkel a kihívásokkal - ám minden könnyebben megy öniróniával, sok nevetéssel, különösen akkor ha számíthatunk a férfiak támogatására.

Dollár Papa Gyermekei - Kiss-Végh Emőke: Egy rosszaságról Buy tickets
13 Event

" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "

”Az állatok királya a kutya” - Márai Sándor az állatokról Buy tickets
13 Event

Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről.

Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes Kányádi-estje Buy tickets
13 Event

Vannak vidékek
Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes Kányádi-estje

Alexis Michalik: A történetőrző Buy tickets
13 Event

Láttál már olyan színházi előadást, amely szinte díszlet nélkül a színészet erejével rejtélyes dimenziókba kalauzol? Amelyben szimultán látsz egy történetfolyamot és közben a saját filmedet alkotod, ami az elméd mozivásznán pereg? A szellemi erődet megmozgató, mindent túlélő kalandfilmjét?

Guppi Buy tickets
13 Event

Guppi

Karaván Színház és Művészeti Alapítvány

Szigarjev komédiájában semmi sem az, aminek elsőre látszik. A darab az asszertivitás hiányáról, a manipulációról és a hitről szól, időnként abszurdba hajló humorral, fordulatokban gazdagon.

A hülyéje Sold out
13 Event

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színművész osztálya bemutatja:
Georges Feydeau: A hülyéje című darabját

Családi játszmák Sold out
13 Event

Családi játszmák

Móricz Zsigmond Színház

Sam Holcroft a játékos forma alatt mély emberismerettel és sok megértéssel fordul szereplői felé. A nézőtéren azért nevetünk egy család esetlen ünneplési vágyán, mert mi is szeretnénk szeretni egymást, mi sem szeretnénk sebeket adni és kapni karácsonykor. De mind tudjuk: ha az élet olyan, mint egy társasjáték… Nos, annak az a lényege, hogy vannak vesztesek.

Csillagszemű juhász Buy tickets
13 Event

Csillagszemű juhász

VOKE - József Attila Művelődési Központ

Ponttól pontig. Buy tickets
13 Event

Ponttól pontig.

Budapest Bábszínház

Kísérleti Stúdió
Ponttól pontig.
8+
Bemutató: 2023. május 7., az Abstract - I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál keretében



HUPLI ! Sold out
13 Event

HUPLI !

Csiky Gergely Színház

Az előadás helyszíne: Stúdió színpad
Érkezés a Színházpark felöli művészbejárón

Motyó király birodalma Sold out
13 Event

Motyó király birodalma

Harlekin Bábszínház

Korosztály: 6+
Az előadás hossza: 50 perc

Zwei Tauben für Aschenputtel / Hamupipőke Buy tickets
13 Event

Zwei Tauben für Aschenputtel / Hamupipőke

Magyarországi Német Színház

„Minden változhat.”

5 éves kortól, a Grimm-testvérek meséje alapján

kettős:játék Sold out
13 Event

kettős:játék

Kolibri Színház

Jeli Viktória - Tasnádi István
kettős:játék
Az előadás időtartama kb. 65 perc szünet nélkül, 12 éves kortól ajánljuk.

Mátyás király vándorúton Buy tickets
13 Event

Mátyás király vándorúton

Pécsi Nemzeti Színház

Az őz Buy tickets
13 Event

Az őz

Békéscsabai Jókai Színház

Encsy Eszter, a regény főhősnője szerelmének sírjánál felidézi életét, és az emlékek morzsáiból egy különleges női történet bontakozik ki. A mű egyetlen hatalmas belső monológ. Külső cselekménye az ötvenes évek elején játszódik, igen rövid idő alatt, az első személyben elhangzó vallomás sodrában azonban szabadon árad a múlt, kibontakozik a főhős egész élete, szerelme és gyűlölködései.

Anjou - A liliom útvesztői Buy tickets
13 Event

Anjou - A liliom útvesztői

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Franco Zeffirelli filmvilágát idézik Papp Janó jelmezei, amelyek átemelnek ugyan letűnt idők korába, de az ábrázolt emberek és dilemmáik, a megjátszott tétek nagyon is maiak. Mindezt a néző a nápolyi udvar lakójaként nézheti meg.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.