Jegyvásárlás


Theatre

2028 program


Vacsora öt személyre Buy tickets
13 Event

Vacsora öt személyre

Budaörsi Latinovits Színház

Észtországban járunk, illetve az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban, a hetvenes évek végtelen közepén, olajbányászatból élő kisvárosban, lakótelepi tisztaszobában. Fiatal házaspárt ismerhetünk meg, a geopolitikai helyszín és a történelmi idő afféle mintapolgárait, vagyis mérnök férjecskét és tudós asszonykát. Épp a férj szüleit várják, vacsorára.

SZARVASNAK GYERMEKE - Staféta - nyertes előadás Buy tickets
13 Event

SZARVASNAK GYERMEKE - Staféta - nyertes előadás

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Miután Ervin, a jómódú budai fiatalember életét veszti egy jávorszarvas-balesetben, hátrahagyott jóbarátai elhatározzák, hogy ápolni fogják az emlékét. Akkor is, ha Ervin ezt nem akarná. Akkor is, ha Ervin talán mégsem halt meg. Akkor is, ha meg kell ölniük.

Se itt, se ott Buy tickets
13 Event

Se itt, se ott

Új Színház

“Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?”
/Edgar Allan Poe/

Maga lesz a férjem - zenés vígjáték Buy tickets
13 Event

Maga lesz a férjem - zenés vígjáték

Pesti Művész Színház SZE

A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.

Egy apró kérés Buy tickets
13 Event

Egy apró kérés

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

Orlai Produkció (18+)

Házastársi pingpong egy részben.

Weöres szimfóniák Buy tickets
13 Event

Tóth András és Antóci Dorottya zenés utazása Weöres Sándor szimfóniáin keresztül.

A Komp Kollektíva előadása.

Pest, My Hometown Buy tickets
13 Event

Pest, My Hometown

Vígszínház

Theatre Night of Béla Fesztbaum based on the writings of Ferenc Molnár
Director: Béla Fesztbaum

Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem Buy tickets
13 Event

Tegyük a szívünkre a kezünket: sokan eljátszottunk már a gondolattal, mi lenne, ha valaki másnak mutatnánk magunkat. Ha olyan képet közvetíthetnénk, ami más és lehetőleg előnyösebb, mint a hétköznapi valóság. Örök fiatalság, vastag pénztárca, irigylésre méltó, csillogó élet - ezeket ma, a közösségi média kitárulkozó, harsány és külsőséges világában pofonegyszerű közszemlére tenni. Régen ehhez több kellett egy-két kattintásnál; minimum jó duma, megnyerő fellépés, tájékozottság, ösztönös elegancia és persze némi ravaszsággal elegy romlottság.

Szentivánéji álom • Kulcsár Noémi Tellabor Buy tickets
13 Event

Shakespeare egyik legismertebb vígjátéka egyben keserédes dráma a szerelem természetéről. Fiatalok vesznek el egy elvarázsolt erdőben, és miközben párjukat keresik, kiderül, hogy ebben a világban a szerelem csak függőség, a magány ellenszere. A kavarodásban a szerelmesek valójában egymásban keresik önmagukat – ez a keresés pedig boldogsághoz és boldogtalansághoz is vezethet.

Tarkabarka Buy tickets
13 Event

Tarkabarka

Vaskakas Bábszínház

A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével.

Meseerdő Bábszínház: VARÁZSVIRÁG Buy tickets
13 Event

Meseerdő Bábszínház: VARÁZSVIRÁG

Újpesti Kulturális Központ nonprofit Kft.

A bábelőadás Csillagtündér meseerdő lakóinak ajándékozott különleges virágokról szól.

Mesék az óperencián túlról Buy tickets
13 Event

Mesék az óperencián túlról

ITT ÉS MOST TÁRSULAT

Áprilisi mesedélelőttünkön olyan történeteket viszünk színre, amiket még soha senki nem láthatott - hiszen a helyszínen, a gyerekek ötletei alapján születnek. Díszletet nem használunk, a színészek játéka, az élőzene és fénytechnika a gyermekek fantáziájában teremti meg a varázslatot.

Szegény Dzsoni és  Árnika Buy tickets
13 Event

Szegény Dzsoni és Árnika

Budapest Bábszínház

6+
45 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: tárgyjáték, bunraku

PINOKKIÓ Buy tickets
13 Event

PINOKKIÓ

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A Ziránó Színház és a Mesebolt Bábszínház közös produkciója

Janikovszky Éva: Az úgy volt... Buy tickets
13 Event

Janikovszky Éva eddig színpadon soha be nem mutatott könyvei alapján, először színpadon: a születéstől a kiskamaszkorig az élet minden nyűge.

Majorka Bábszínház - Kékfestő inas Buy tickets
13 Event

Majorka Bábszínház - Kékfestő inas

Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár

Palkó, a szegénylegény kékfestőinasnak áll. Csodálatos álmot lát, amit azonban nem árul el senkinek. A király, megunva a makacskodást befalaztatja.

Paprika és Rózsa Buy tickets
13 Event

Paprika és Rózsa

Dörmögő Dömötör Színház

Paprika és Rózsa – udvarlós mesék ovisoknak és kisiskolásoknak

TYÚKDRÁMA Buy tickets
13 Event

TYÚKDRÁMA

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Tyúkdráma
Zenés tyúkelőadás galambokkal, cicákkal, Morzsa kutyával

The Wandering Dog Buy tickets
13 Event

The Wandering Dog

Vígszínház

The wandering dog lives with a different family every weekend. All the kids adore her, but the parents have mixed feelings. For the dog sees everything, and noses everything out! Andrea Pass wrote this black comedy especially for the Vígszínház and she is also directing it in her first collaboration with the company.

Faust Buy tickets
13 Event

Faust

Miskolci Csodamalom Bábszínház

-marionett játék-

Wekerlei zsebszínház - Sündisznócska lovagol Buy tickets
13 Event

A bábszínházi előadás után a gyerekekkel és szüleikkel kimegyünk a Wekerlei Kultúrház kertjébe és az ott lévő fát együtt felszalagozzuk.
A bábszínházi program mellett kézműves foglalkozással is várjuk a családokat.

Levelek Adytól - JORDÁN TAMÁS önálló estje Buy tickets
13 Event

Levelek Adytól - JORDÁN TAMÁS önálló estje

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Ady Endre írásai ma is érvényesek. Amit a publikációiban megfogalmaz az kortalan vagy mondjuk úgy, hogy ma is érvényes. Az előadásban felelevenednek Ady korának kérdései, problémái, és a néző döbbenten konstatálja, hogy ez ugyan úgy aktuális ma is!

Kisvakond a turista Buy tickets
13 Event

Kisvakond a turista

Agóra Veszprém Kulturális Központ

Élőszereplős bábjáték narrációval és sok Francesco Zappa zenével.

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET Buy tickets
13 Event

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?
Hol van a határ felnőtt és gyerek között?

Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje Buy tickets
13 Event

Dumaszínház est

Hol van az a nyár? Szeredy Krisztina és Leblancz Győző zenés est Buy tickets
13 Event

Hol van az a nyár? Szeredy Krisztina és Leblancz Győző zenés est

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft

Góbi Rita Társulat: 2m² // A Tánc Világnapjának ünnepe a K11-ben Buy tickets
13 Event

Az időskori elmagányosodás az emberek 2/3-át érinti. Mibe kapaszkodhatunk, ha már csak magunkkal folytatunk párbeszédet? Egy táncos, koreográfus és egy bábrendezővel közös munkájukban az emlékekkel, az emlékezéssel foglalkoznak.

Babaház Buy tickets
13 Event

Babaház

Miskolci Nemzeti Színház

Nórának és Helmernek megvan mindene. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett, a megértés legcsekélyebb szándéka nélkül taszítja el feleségét magától. Nóra ekkor jön rá, hogy házassága nem igazi szövetség, ő maga pedig csupán díszes keret férje portréján...

Nézőművészeti KFT - A gyáva Buy tickets
13 Event

a Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása

A skarlát betű Buy tickets
13 Event

A skarlát betű

Győri Nemzeti Színház

„Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és lábunk minduntalan megbotlik a bűnben, amivel utunkat teleszórtuk.”

2.Katharina Blum elvesztett tisztessége-Budaörsi Latinovits Színház Buy tickets
13 Event

Katharina Blum példaértékűen szabályos magányos élete megváltozik az egyéjszakás kaland után, A kezdetben naiv, ártatlan lélek lassan rájön, hogy mi mindent meg lehet vele tenni..

A gyáva Buy tickets
13 Event

A gyáva

ITT ÉS MOST TÁRSULAT

Éva ma lett 30 éves. 10 éve férjnél van. Luxus életet él. Találkozik egy fiúval. A fiú fiatalabb nála. Szereti Évát. Talán Éva is beleszeret. Talán új életet kezdhet. Talán, talán, talán...

23/24 Shirley Valentine Buy tickets
13 Event

23/24 Shirley Valentine

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Lélekmelegítők – Shirley Valentine
Lírai komédia egy életre szóló kalandról
Vándor Éva önálló estje

Ramayana Buy tickets
13 Event

Ramayana

Gyulai Várszínház

fúziós táncszínházi előadás

Kovács Sándor Színmű 2083 Buy tickets
13 Event

Kovács Sándor Színmű 2083

Csiky Gergely Színház

Ez a történet a jövőben játszódik - belesűrítve egy humorral, felismerhető, izgalmas karakterekkel és megható, érzelmes pillanatokkal átszőtt, különleges világú előadásba.

Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné Buy tickets
13 Event

Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés! – harsogja a kicsavart hamleti létkérdést Akárki, Borbély Szilárd drámájának egyik szereplője, hogy aztán egy-egy rövid egyfelvonásos erejéig a fogyasztói társadalom tipikus, elsősorban (kül)városi alakjai is feltűnjenek az élet színpadán, majd ugyanilyen váratlanul el is merüljenek a feledés színházi süllyesztőjében.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.