Jegyvásárlás


Teater

1664 Programmer


Mr. és Mrs. Køb Billetter
13 Event

Mr. és Mrs.

Thália Színház

Egy házaspár, két színész, öt rendező, öt jelenet és öt divattervező egy fergeteges angol öt jelenetes komédiában!

Az Életfa Program támogatásával Peter Quilter kortárs angol szerző komédiája igazi jutalomjáték két kiváló színésznek. A Mr. és Mrs. megszületése óta hatalmas sikerrel fut világszerte, Magyarországon elsőként Verebes Linda és Pindroch Csaba bravúros alakításában láthatja a közönség. A fordulatos, hol felhőtlenül szórakoztató, hol szívbemarkoló, de mindig mélyen emberi és őszinte történet 5 jelenete a férfi és nő kapcsolatának örök dilemmáit járja körül. Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy két embert menthetetlenül összesodor a sors? Máshogy élnek, mást akarnak, mások a szokásaik és bogaraik – és valamiért mégsem tudnak elszakadni egymástól.

Senki se csodálkozzon, ha otthon, az előadás után mintha másképp nézne tükörbe.

Felnőtt színház: Házasságról szó sem lehet Køb Billetter
13 Event

Komédia két felvonásban egy lányról, Veráról, aki annyira határozott és önfejű, hogy még ahhoz sem akar férjhez menni, akibe csakugyan szerelmes.
Négy Arc Színházi Produkció

MITEM 2025 - RÓMEÓ ÉS JÚLIA - a Kassai Nemzeti Színház és a budapesti Nemzeti Színház előadása Køb Billetter
13 Event

A Kassai Nemzeti Színház és a Budapesti Nemzeti Színház egyedülálló együttműködési projektje egy új megközelítést mutat be és lehetőséget teremt arra, hogy újra felvessük a kötelesség és érzelem, az engedelmesség és szabadság közötti jelenkori ellentmondások kérdését.

MITEM 2025 - CYRANO (Egy szerelem komédiája) - a Gesher Színház (Izrael) előadása Køb Billetter
13 Event

Cyranonak mindene megvan a boldog élethez: éles elme, ragyogó katonai karrier, hatalmas szív. De miért gondolja mégis, hogy méltatlan Roxán szerelmére? Talán azért, mert az orra éppoly nagy, mint a szíve? Ékesszólását a jóképű Christiannak, egy fiatal katonának kölcsönzi, aki járatlan a szerelem költészetében, nem birtokolja annak magasztos nyelvezetét, rímeit, a fiú így a Cyrano által írt gyönyörű szerelmes levelekkel nyeri el Roxán szívét. De vajon meddig tartható fenn ez a bonyolult viszony?

Dennis Kelly: Lányok, fiúk - A Loupe Színházi Társulás előadása Køb Billetter
13 Event

A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sincs kizárva. Ezért járunk színházba, nem?

ÖRÖMLÁNYOK VÉGNAPJAI - zenés vígjáték Køb Billetter
13 Event

A slágergyanús dallamokkal fűszerezett vígjáték az ismert szerzőpárostól, remek színművészek előadásában, garantál szórakozást nyújt a kikapcsolódni vágyó nézőknek.

Titok • PR–Evolution Dance Company Køb Billetter
13 Event

Csillogó világot építünk magunknak, amiben minden szép és jó. Az online kultúra, amiben élünk ezt követeli. Hogyan lehet a legszebb arcunkat mutatni másoknak és önmagunknak? Az énképünket egy online világ hamis képeihez illesztjük.

Ray Cooney: Páratlan Páros Køb Billetter
13 Event

"Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.
Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett.

Alul semmi Køb Billetter
13 Event

Alul semmi

Móricz Zsigmond Színház

Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..

María Luisa - Orlai produkció Køb Billetter
13 Event

María Luisa - Orlai produkció

Városmajori Szabadtéri Színpad

Maria Luisa egyedül élő, idős, büszke nő, aki szokatlan módon igyekszik megragadni az élet örömeit, amíg nem késő. Barátnője, Angelines, valamint titokzatos férfiak (akad köztük portás, költő és katonatiszt is) gyűrűjében apró kalandoknak és csínytevéseknek hódol.

Mesefesztivál Lengemesék Køb Billetter
13 Event

Mesefesztivál Lengemesék

Klauzál Gábor Művelődési Központ

Budapest legszínesebb Mesefesztiválja, ahol életre kel a mese!

4 évszak - vígjáték két részben Køb Billetter
13 Event

vígjáték két részben

Marica grófnő Køb Billetter
13 Event

Marica grófnő

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Nagyoperett a Rátonyi Róbert Színház előadásában

MITEM 2025 - HISZEK A SZERELEM LEGENDÁJÁBAN - a Troubleyn/Jan Fabre Társulat előadása Køb Billetter
13 Event

A világhírű rendező, Jan Fabre és társulatának előadása, egy levél formájában írt vallomás, melyben egy férfi szól szeretett kedveséhez. Mélyen személyes és lírai szöveg, amely a szerelem és az elengedés kettősségét vizsgálja.

Ötcsillagos bohémságok - Barlangfesztivál Køb Billetter
13 Event

Ötcsillagos bohémságok - Barlangfesztivál

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Jubileumi Színházi Gála a Soproni Petőfi Színház előadásában a BarlangFesztivál keretében

Hullámtörés Udsolgt
13 Event

Hullámtörés

Radnóti Miklós Színház

Lars von Trier ikonikus filmjéből Bíró Bence készített színpadi adaptációt, amelyet Szenteczki Zita rendezésében láthat a közönség.
Bemutató: 2025. május 3. szombat

Kalamazoo Køb Billetter
13 Event

Kalamazoo

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen! A remek humorú írópáros fordulatos komédiája megmutatja, milyen a romantika az élet második felvonásában.

Oltári srácok - Az Aréna! Køb Billetter
13 Event

Oltári srácok - Az Aréna!

Papp László Budapest Sportaréna

Az Oltári srácok az Arénában
2026 februárjában nagyszabású koncert musical térnek vissza a fiúk

Fal Køb Billetter
13 Event

Fal

Örkény István Színház

Szemle Plusz / Csárdáskirálynő- Nagyvárad Køb Billetter
13 Event

Szemle Plusz / Csárdáskirálynő- Nagyvárad

Városmajori Szabadtéri Színpad

A Csárdáskirálynő világa a századelő miliője, amely a budapesti mulatók népszerűségének csúcsideje volt, ugyanakkor a váradi magyar színházi és kulturális élet és az itteni szecessziós építészet virágkora is ezekre az évekre tehető

Győri Balett: A skarlát betű Køb Billetter
13 Event

Győri Balett: A skarlát betű

Városmajori Szabadtéri Színpad

Az Új-Angliai Boston lakossága izgalmas napra ébred: a városi tömlöc kapuján a házasságtörő Hester Prynne lép ki újszülött csecsemőjét magához szorítva. Útja a főtéren álló pellengérhez vezet, ahol a gyalázkodó tömeg azt várja, hogy feltűzzék ruhájára a skarlátvörös A betűt. A szégyen jelét, élete végig, egyedül viseli, hiszen társát a bűnben nem nevezi meg. Már csak azért sem, mert az a közösség nagy tiszteletben álló fiatal lelkésze: Arthur Dimmes…

Szemle Plusz/ A kétfejű fenevad- Miskolc Køb Billetter
13 Event

Szemle Plusz/ A kétfejű fenevad- Miskolc

Városmajori Szabadtéri Színpad

Budavár visszafoglalásának idején, miközben a német-római császár serege a török szultánéval birkózik, egy kálvinista deák menekül át az országon, s viszi magával messzi és tarka világokról szóló, szerelmes történeteit.

Vizsgakoncert előzetes • Az MTE végzős moderntánc művészhallgatóinak vizsgakoncert előzetese Køb Billetter
13 Event

A végzős évfolyam három év különféle tánctechnikai alapozást követően a negyedik évében mesterkurzusokon csiszolta a tudását. Az egyetem kitűnő mesterein felül megismerkedhettek a hazai táncélet meghatározó alkotóival, társulatvezetőivel. Az ötödik évük első hónapjait, hazai és külföldi partneriskoláknál, műhelyeknél, együtteseknél töltötték, így bemutatkozhattak nemzetközi szinten is.

Lánybúcsú - musical Køb Billetter
13 Event

Lánybúcsú - musical

Liliom produkció

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.

Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély Køb Billetter
13 Event

Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben válogatott bűneseteket kell megoldania, tét a világbéke – és közben még egy amerikai színésznő, Irene személyében a szerelem is ráköszön…

Fehér babák - színházi est Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaival Køb Billetter
13 Event

Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi Géza közös életműve nyílik meg a nagyközönség előtt Rakonczai Viktor zenei vezetésével és a Thália Színház egyedülálló technikai lehetőségeivel – amely a speciális LED-falaknak, az élőzenekarnak és a Thália Színház színművészeinek köszönhetően egyszerre ad színházi, nagykoncerti és vizuális élményt.

Bogyó és Babóca - Utazás Álomországba Køb Billetter
13 Event

Bogyó és Babóca - Utazás Álomországba

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan egyszerű ez az elalvás esténként, annyi kérdés és annyi izgalmas történet foglalkoztatja a gyerekeket, pont mikor már aludni kellene.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.