Jegyvásárlás


Divadlo

1839 Program


Macskafogó

Kisújszállás - Vigadó Kulturális Központ

musical 2 felvonásban

Gyakori kérdések

Stúdió K Színház

Magyar kíváncsiság két részben

Sári bíró

Új Színház

Móricz Zsigmond története nagyon is időtálló témát jár körül: hogyan irányítják a nők a férfiakat a háttérből? A darab végére kiderül, az asszonyok furfangja nem csak napjainkban, a régi időkben sem ismert határokat.

10

Radnóti Miklós Színház

Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Pályája azóta töretlenül ível felfelé. Darabjait számos magyar színház bemutatta, ő pedig háromszor nyerte el a Színikritikusok díját a legjobb új magyar drámáért.

Senki se mer egyedül élni

Új Alkotóműhely Egyesület

Senki se mer egyedül élni
esendő tervek 1 felvonásban, 90 perc

Nagymester

Karinthy Színház

Fergeteges, csupa szív történet, parádés szereposztással és élőzenével a Karinthyban.

Lear • Szegedi Kortárs Balett

Nemzeti Táncszínház

Kizökkent az idő…, ahogy Shakespeare-nél szokott. De, míg Hamlet azzal a bizonyossággal lép a színpadra, hogy általa még helyretolható – Lear az első pillanatban elveszti a csatát. Nem fokozatosan fog széthullani; az egykori nagy király és magabiztos férfi egyetlen pillanat alatt semmisül meg, amikor imádott felesége sírba száll. Darabbéli útja innen csak tántorgás a végső nyughely felé. Hangulat ingadozásai, átkai, dührohamai, de még kétségbeesett kapaszkodási kísérlete is lányaiba – mind a pótolhatatlan űrrel magyarázhatók. Képtelen tovább a kormányzásra; így válik a birodalom felosztása kényszerűvé. Nincs előre eltervezettség és racionális döntés, csak kapkodó improvizálás.

Még egy kört mindenkinek

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése.

Önök azt kérdezik: „Vajon hogyan fogok én szórakozni azon, hogy öt fickó – egy alvilági gengszter, egy elegáns méltóságos úr, egy intellektuel, egy befolyásolható kispolgár és egy álnépi figura – egymást fenyegeti egy, mindig a másik kezébe kerülő stukkerrel, egy ablak nélküli, zárt szobában?”

Az előadásban megidézett kor egybeesik A hattyúk tava ősbemutatójának idejével (1877). Ugyanakkor a XIX. század második fele az elburjánzó elmegyógyintézetek, állati lelkek által 'megszállt' betegek, a mentális kórképek kínzásokkal és egyéb furcsa módszerekkel történő kezelésének időszaka is.

Én, Daniel Blake

Radnóti Miklós Színház

A vidéki munkásközegben játszódó történetben egy megözvegyült ácsmester küzdelmét követhetjük végig, aki egyre jobban elveszik a szociális ellátórendszer abszurd módon bürokratikus útvesztőjében. A kafkai alaphelyzet összesodorja Dant és a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyát, Katie-t. A férfi először csak kis dolgokban segít nekik, majd egyre inkább odaszokik hozzájuk, apává és nagyapává válik számukra.

Tengeren

Thália Színház

Egy írországi kocsmába négy problémás alkoholbeteg közé karácsony szent éjjelén betoppan az ördög… Sharky visszatér Dublinba, hogy gondoskodjon az idősödő testvéréről most hogy az nemrég megvakult. Kocsmázni mennek Ivannal és Nickyvel (egy olyan férfivel, aki Sharkynak riválisa a szerelemben), és azt remélik, együtt kártyázhatnak egy jót. Egy idegen érkezésével azonban a tétek egyszer csak nőni kezdenek… És Sharky lassan a saját lelkéért játszik…

Requiem a szerelemért
Bemutató: 2025. október 10.
A bemutató a Szegedi Kortárs Balett és a Müpa együttműködésében jön létre.

Dr. Bubó

Veszprémi Petőfi Színház

Romhányi József-Nepp József

mesejáték

Kétfelvonásos tragikomédia, zenés hangjátékban elbeszélve (néhai Bély Zoltán, Huszár Sándor és Keresztúri Ferenc emlékének).

Orfeusz Társulat: Hárman a padon

Jászai Mari Színház - Népház

Volt már olyan, hogy elképzelted az ideális párodat? Milyen fizikai, lelki, szellemi tulajdonságai vannak, hogyan beszél veled, hogy köszönt fel a születésnapodon, miket tesz meg érted a hétköznapokban, hogyan dicsér, kedveskedik veled?

És aztán jön a valóság, ami sokszor közel sem ideális. A másik nem úgy viselkedik, nem úgy érez, nem úgy gondolkodik, ahogy szeretnéd. Pedig milyen jó lenne, ha…! De vajon tényleg jó lenne?

Tari Annamáriával feltérképezzük, hogyan idealizálunk másokat, hogyan manipulálunk, hogy minden olyan legyen, ahogy mi akarjuk. És elkalandozunk egy (talán nem is igazán távoli) jövőbe, ahol az AI a legjobb társunk, mert a számunkra legjobbat alkotjuk meg belőle. Egy jövőbe, ahol többé nincs szükség valódi kapcsolatokkal, valódi emberekkel bajlódni. Milyen világ lesz, ahol az a legfontosabb, hogy csodálatosnak érezzük magunkat? Nézzük meg!

Az előadás a FröccsFeszt keretein belül valósul meg, bővebb info: https://momentantarsulat.hu/froccsfeszt/

Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadások vetített képekkel, dokumentumokkal és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív és sokszínű zenei kíséretével segíti az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a nála húsz évvel fiatalabb Dodie-val. A párok mindössze egy kellemes hosszú hétvégét szeretnének eltölteni főnökük üresnek hitt, dél-spanyol tengerparton fekvő fényűző nyaralójában, ahol ráadásként még Raynor nyomozó és Kutya, a gengszter is felbukkan.

PénteK13 – A Hadart Színház bemutatja: Jöhetsz Drágám!

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

PénteK13 – A Hadart Színház bemutatja: Jöhetsz Drágám!
Vígjáték két részben, kb. 120 percben, szünettel

Hogyan tudnék élni… zenés időutazás

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.