Karácsony este a szülők díszítik a szalonban felállított hatalmas fát. A testvérek, Marika és Frici civakodása még a fa körül sem szűnik meg. Sorra érkeznek a meghívott gyerekek, barátságok kötődnek, a fiúk borsot törnek a kis lányok orra alá. Megkezdődik az ajándékok átadása..
A RENT a rohanó élet musicalje, amelyben felkelünk, dolgozunk, fizetünk, szexelünk, tüntetünk, szeretünk, megbetegszünk, álmodunk, nevetünk, sírunk, remélünk és meghalunk. Az őrült rohanás közben pedig folyamatosan keressük a pillanatot, amiben kicsit igazán élhetünk, és feltétel nélkül boldogok lehetünk. Vajon észrevesszük, ha itt a pillanat?
Élőzenés vígjáték a leghíresebb Zerkovitz-slágerekkel
Tyúkdráma
Zenés tyúkelőadás galambokkal, cicákkal, Morzsa kutyával
A szünet után, az előadás második felében beszélgetést tartunk az alkotókkal és Bérdi Márk szakpszichológussal.
A korhű dokumentumokra épülő történet arra keresi a választ, hogyan maradhatunk önmagunk a történelem viharai közepette, vagy éppen hogyan nőhetünk fel egy elsőre talán szokatlannak látszó feladathoz.
Mint Shakespeare Vízkeresztjében az önfeledt komédiázás mellett fény derül gyarló emberi tulajdonságokra, lelepleződnek álságos társadalmi viszonyok is, úgy Ken Ludwig sem hagyja bohózata nézőjét minden tanulság nélkül.
Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabja megkapó őszinteséggel, helyenként ellenállhatatlan iróniával tart tükröt elénk. És ha a kép kicsit torz, nem biztos, hogy a tükröt kell okolnunk...
(SZÍNHÁZ)
Kapunyitás: 19:40
Medea és Iászon, két fiukkal Korinthosz falai előtt várnak. A fal előtt, ami mögött talán egy nap számukra is lehet otthon. Ha nincs, akkor tovább kell menni, és folytatódik az a több éves menekülés, amely valahogy sehogy sem akar véget érni.
"Ahogy beköszönt a tél, a kispatak vize csodás változáson megy keresztül: a vízcseppből hópehely lesz, a hópehelyből hógolyó, hógolyóból hóember, hóemberből hóangyal…Zúzmara vagy dér? Jégcsap vagy jégvirág? Zenés játék piciknek a tél csodáiról, melyet közös játék követ."
Szerb Antal írta Petőfi emblematikus művéről: „A magyar irodalomnak vannak sokkal nagyobb szabású alkotásai, mint a János vitéz. De a János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szívverését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma. Ilyesmi, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül.”
Az október 7-i tragédia sokkja ihlette ezt a szatirikus darabot, amely a zsidó identitás legnehezebb kérdéseivel néz szembe – fekete humorral és kíméletlen őszinteséggel. A színházi produkció a HanukaFeszt 3.0 keretében lesz látható 2025. december 18-án, csütörtökön, két időpontban: 17:00-kor és 20:00-kor, a Goldmark teremben. Az előadás angol nyelvű, magyar felirattal. Mindkét alkalom után az előadás alkotói, Roy Horovitz és Hadar Galron, közönségtalálkozón várják a nézőket.
Turai és Gál színműírók új felfedezettje és pártfogoltja a fiatal zeneszerző Ádám Albert, aki operettprimadonna menyasszonyával fog találkozni ebben az előkelő tengerparti kastélyban. Az érkezésük időpontjáról azonban nem értesítik előre Annie-t, s ebből adódnak a bonyodalmak...
A „Repülni hív a magas ég” - etüdök parádéja, melyeket a színészhallgatók az elsőéves tanulmányaik során hoztak létre. Az első lépések, ahol a legfontosabb a játék élvezete, a színészi megfigyelés és a fantázia.
Jókai Mór legnépszerűbb regénye a legmagasztosabb emberi értékeket méltatja: becsület, hazaszeretet, önfeláldozás.
A társulat író-rendezői éjszaka és hajnalban kiHalásszák az aznapi hírfolyam legizgalmasabb híreit, majd ezekből reggel tízre darabot írnak, napközben a színészek bepróbálják a hirtelen szült hírdrámát, délutánra felépül a díszlet, elkészülnek a jelmezek, hattól fényezés, héttől meg hadd szóljon.
Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent.
Predstava na dva jezika/Kétnyelvű előadás
A Sommerreise Schubert Winterreise című korszakos dalciklusának fordítottja. A Winterreisében egy férfi 24 dalban panaszolja el, hogy szakított vele a szerelme. A Sommerreisében a főszereplő egy nő, nem télen játszódik a történet, hanem nyáron, a nő szerelme nem szakít, hanem eltűnik, a nő nem elmegy, hanem érkezik – és ezután mindenféle történik vele, főleg újrakezdi az életét.
Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján a színpadi szövegkönyvet írta: Balassa Eszter és a társulat.
Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!
A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.
Who doesn't know the story of Cinderella, which starts out sad but end up as a happily ever after. Attila Emődi, a young creator and dance artist at GG Dance Eger, uses the well-known story and placed it in a contemporary-modern genre. It uses the widest possible range of theatrical tools and visuals to raise the quality of the performance together with its spectacular set.
-vásári bábrevü-
korhatáros magyar népmesék
18+
90 perc szünet nélkül
Bemutató: 2025. május 10.
Bábtechnika: kesztyűsbáb, árnyjáték, maszk
Érzéki performansz egy felvonásban.
Már csak 2 alkalommal a FÉMben!
A szeretet ünnep-e. Főszerepben: Egri Márta és Fodor Tamás, zongorán közreműködik Márta István
Színházalapító - castingos- kellékes- forgatókönyvíró- pszichológus szakértő Bácskai Juli.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.