Jegyvásárlás


Divadlo

2051 Program


Egy szekrény sok mindent rejthet, különösen akkor, ha rajta keresztül átléphetünk egy másik, mesebeli, varázslatos dimenzióba. A mű főhőse egy játék világban próbál barátokat szerezni, és különféle bábokkal találkozik. Kiderül számára, hogy azoknak ugyanolyan érzelmeik vannak, közöttük ugyanolyan kötődések és kapcsolatok alakulnak ki, mintha emberek lennének, és egyikükkel talán még szerelembe is lehet esni.

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Győr - Bánfalvy Stúdió

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

A CSILI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BEMUTATJA -  GYÖNGYHAJÚ LÁNY LEGENDÁJA – OMEGA MUSICAL

SZÍNPADON AZ EXPERIDANCE, FŐSZEREPBEN KÓBOR LÉNA!

POZSGAI/GÖMÖRY/DEBRECZENI/RE-PRODUCTION TEAM

Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára,
úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket,
hogy újakat fogadjon el helyükbe." - idézet a Bhagavad-gítából

Tücsöklakodalom

Kolibri Színház

Egy különleges improvizált előadás, ahol minden este egy új szerelem története születik meg előttetek – nevetésből, drámából, váratlan fordulatokból és szívmelengető pillanatokból.

Anconai szerelmesek

Gárdonyi Géza Színház

Puha, fehér hótakaró borította be az erdőt, s a békésen szállingózó hópelyhek tánca közben az állatok izgatottan készülődnek a karácsonyra. Mindezalatt – a mackók szokásához híven – Vackor is a téli álomra készülődik, ám mikor bebújik az ágyba egy gyönyörűen tündöklő csillagra lesz figyelmes, mily ragyogót még sohasem látott.

Étel & színház & rögtönzés.

Húzzad csak kivilágos virradatig

Berzencei Zrínyi Miklós Műv. Ház

Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb dalai, kuplé és kabaréjelenetek, a Szenes embertől a Marica grófnőig, prózák – novellák – vallomások - zene – ének – tánc – humor. A kabaréjelenetek mellett gyönyörű operett melódiákkal teszik felejthetetlenné az estét. Felcsendülnek a híres slágerek a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska című operettekből.

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

2025-ben, hagyományinkhoz híven ismét Vecsésre érkezik a Padlás című legendás musical a Veres 1 Színház előadásában!

JANZA KATA | ARÉNA SHOW

Papp László Budapest Sportaréna

Egy este, ahol életre kel a musical varázsa és ahol minden a musicalek királynője körül forog!
Janza Kata, Jászai Mari-díjas színművész, a Budapesti Operettszínház örökös tagja, most pályája egyik legnagyobb vállalkozására készül:
önálló nagykoncerttel hódítja meg a Budapest Aréna színpadát!

Egy csók és más semmi!

Kiskunhalas Városi Filmszínház

EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
zenés vígjáték két részben a Pesti Művész Színház előadásában

Szilveszteri bohémságok

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Gálaműsor

A kényszeres evő, szeretetre méltó, negyvenes Maureen (Marjai Virág) nassol, hogy ne gondoljon bele a magányába, pizzákat rendel, mert szerinte a paradicsomszószban oldódik legjobban a bánat. De azért még ad egy utolsó esélyt a romantikának, amelyről már épp készül teljesen lemondani. Vakrandija lesz Joe-val (Hajdu Steve), aki esetlen, de kedves. Maureen humorral, olykor szarkasztikus megjegyzéseivel palástolja a külsejével kapcsolatos gátlásait, ezzel szemben Joe szinte veszélyesen nyíltan kimond mindent, ami csak eszébe jut.

Ez a darab, a békeidők kedvenc rekesz és nevetőizmokat dolgoztató alkotása. Főbb szereplői, a nőket bolondító báró és inasa, valamint az elhódított nők és a megcsalt férj. Persze ez így túl egyszerű lenne, ezért a szerző alaposan megkeverte a szerepeket, így senki nem az, akinek a többi szereplő hiszi.

Töltse az év utolsó estéjét-éjszakáját a FÉMben!
Színház, tánc, zene, éjfél, vacsora hajnalig.

Szilveszteri Házibuli

FÉM Arts & Café

Töltse az év utolsó estéjét-éjszakáját a FÉMben!
Színház, tánc, zene, éjfél, vacsora hajnalig.

Fut robog a kicsi kocsi…, A kismalac és a farkasok, vagy A három nyúl történetei generációkat kötnek össze. A Móricz Zsigmond, Zelk Zoltán, Kányádi Sándor, Weöres Sándor verseiből, verses meséiből összeállított előadás igazi, felszabadult játék kicsiknek és kicsit nagyobbaknak. A két vándor szekerét húzva érkezik meg a játéktérre, ahol pillanatok alatt varázsolnak bábszínpadot szekerükből, díszletet akár a kalapjukból is.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.