Jegyvásárlás


Theatre

2044 program


Bácskai Juli: Ki vagyok én nélküled? Kivagyok én – nélküled. Sminktükör kezdő özvegyeknek.
Felolvasószínházi projekt. Jelenetek egy jó házasságból.

Slágerlista válltöméssel

Móricz Zsigmond Színház

Botos Éva önálló estje
zenés standup a 80-as évekről
Digital Producer

Cicikrisztus

Helytörténeti Múzeum

színházi előadás és beszélgetés

Babaszínház - Nem, nem, hanem

Klebelsberg Kultúrkúria

Első színházi élmény 0-4 éves korig a Vaskakas Bábszínház előadásában

Két veronai család, két tiszta szívű fiatal, és egyetlen világraszóló szerelem. Shakespeare remekművében régi sérelmek és meg nem értett érzelmek hálójában találja magát két szerelmes, akik bármit megtennének, hogy egymáséi lehessenek – így hajlandóak lennének harcba szállni magával a sorssal is.

Álom, álom, édes álom Sold out
13 Event

Álom, álom, édes álom

Budapesti Operettszínház

Ünnepi Gála a Magyar Operett Napja tiszteletére

A bűvös szék

Karinthy Színház

vígjáték két felvonásban

Csókos asszony

Csiky Gergely Színház

operett

Istentelen ifjúság

Radnóti Miklós Színház

A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra. Ödön von Horváth részvéttel megírt, mégis kendőzetlen társadalmi diagnózisának tárgya az egzisztenciális bizonytalansággal áthatott megalkuvások kora, és benne a kisember egyéni felelőssége.

Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, mégis minden mondatukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!!!

romantikus dráma

A Kulcsár Noémi Tellabor társulat új bemutatójában a tánc nyelvén próbálja megfogalmazni a Henrik Ibsen Nóra címen is ismert drámájában feltett kérdéseket, miközben próbálnak megválaszolni néhány sajátot is.

Musical

Szerző: Nagy Tibor-Pozsgai Zsolt-Bradányi Iván

Casanova kalandos élete apropó. Mire? Három éppen hogy csak felnőtt ember találkozása egy hotelszobában. Az előadás visszatérés a Dollár Papa Gyermekei kezdeteihez. Eszköztelen, hiperrealista, csak az emberre fókuszáló, testi-lelki vizsgálódás szuperközeliben.

Külső helyszín, gyülekező a Trafóban.

Az ítélet: halál

Apertúra Bázis

Milyen sorsra számíthat egy, a hatalom által hazaárulónak kikiáltott állampolgár? Csakis a legbrutálisabb megtorlásra..

Aida

Hungarian State Opera

Giuseppe Verdi
AIDA
Opera in three parts, four acts, in Italian, with Hungarian, English, and Italian subtitles

Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

VOKE Egyetértés Művelődési Központ, Debrecen

Egyetlen apró nyelvbotlás tönkreteheti még a lehető legaprólékosabban megtervezett hétvégét is. A szép tervek kártyavárként omlanak össze, hogy végül félreértések és szörnyű bonyodalmak lavinájává változzanak.

A szeptember 6-ára a Kaposvár Sportcsarnokba meghirdetett Rómeó és Júlia musical új időpontban kerül megrendezésre.

Jövőre, veled, itt!

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd

monodráma

Péterfy-Novák Éva regénye nyomán

Hatan pizsamában

Játékszín

Sok-sok bonyodalom és - reményeink szerint - kétórányi szórakozás a nézőknek.
Ezt kívánja a hat szereplő pizsamában és a rendező - felöltözve...

Művészkijáró - 3.

Vörösmarty Színház

A hazai táncművész képzésére hivatott Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) nemzetközi balettversenyt szervez a magyar táncszakma népszerűsítése érdekében.

Sisi titkai

Kölcsey Központ Debrecen

A Habsburg-ház fényűző világa, a császári udvar titkai és a kor hangulatához köthető musical-ek felejthetetlen dallamai most egy különleges estére költöznek Debrecenbe!

A színész is ember. Péter Kata és Fenyő Iván improvizál, zenész: Hoppál Basspoetry Mihály. Színházalapító - castingos- kellékes- forgatókönyvíró- pszichológus szakértő Bácskai Juli.

Ray Cooney: Páratlan Páros

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

Ray Cooney fergeteges vígjátéka, a Páratlan páros december 16-án 19 órától garantálja a felhőtlen nevetést. A kétfelvonásos bohózatot a Turay Ida Színház előadásában láthatja a közönség, Szerednyey Béla, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész rendezésében.

Senki se mer egyedül élni

Új Alkotóműhely Egyesület

Senki se mer egyedül élni
esendő tervek 1 felvonásban, 90 perc

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.