Jegyvásárlás


Színház

2073 program


Balfácánt vacsorára-vígjáték

Váci Mihály Kulturális Központ

A Fórum Színház előadása

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

Vidám kisértet / BAJA

Bácskai Kultúrpalota

Charles és Ruth házassága nem épp a tomboló szenvedélyről híres, mindenesetre kényelemben és megértésben telik. Charles író, és a következő regényéhez esettanulmányt végez: meghív egy médiumot, rendezzen szeánszot a házukban. A játék komikus fordulatot vesz, amikor rájönnek, visszaidézték a hét éve elhunyt előző feleséget, Elvirát, akinek esze ágában sincs újra eltűnni férje életéből.

BEUGRÓ- zenés változat

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

A Beugró népszerűségének egyik alapvető oka, hogy mentes minden napi politizálástól, állásfoglalástól. Filozófiája szerint az ember tiszteletére, emberi értékekre helyezi a hangsúlyt, az általános értékeket veszi védelmébe, tolerálja a különbözőséget, de nem álszent, nem elnéző a szélsőséges véleményekkel szemben.

Keserédes komédiák

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Johan Inger - Alexander Ekman - Sol Leon & Paul Lightfoot
Keserédes komédiák
Walking Mad, Cacti, 5 tangó

Krémes keringő

Új Színház

Ebben a kedves történetben, vérbő humorral, egymást megállás nélkül ugratva és féltve mutatja meg két színésznő, hogy a legnagyobb művészek mennyire őszintén adják át magukat és szeretetüket a közönségüknek.
Az előadás a Zserbótangó kedvelői számára kihagyhatatlan szórakozást kínál!

Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsika szó nélkül

Tóth József Színház és Vigadó

A Déryné Program hozzájárulásával érkezik hozzánk a magyar színjátszás egyik legnépszerűbb klasszikusa, a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül”, Kis Domonkos Márk rendezésében.

A nagy füzet

Győri Nemzeti Színház

A nagy füzet a háborúról szól, vagyis inkább éppen ellene. Nagyhatású történetében két gyermeki psziché nem megroppan, hanem tanul és tanulmányoz, ingereket, adatokat, részleteket gyűjt az őket körülvevő pusztító gonoszságról. Mindezt a túlélési törekvést testesíti meg A nagy füzet, melyet az anyjuk által vidékre menekített ikerpár tölt meg iszonyatos lélekkel. Életben maradnak és túlélnek ebben a nyers környezetben, melyet az őket befogadó nagyanyjuk személye tesz még elviselhetetlenebbé, ám számukra még tanulságosabbá.
Agota Kristof Magyarországon született, Svájcban élt, franciául írt. Tizenöt nyelvre lefordított regénye fekete humorral átszőtt mese, két fiatal emberi lény fejlődéstörténete. A regényből készült, azonos című film, melyet Szász János rendezett, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját nyerte el.

Csányi Sándor új, színdarabja: "21 az egyben"

Örökké fogd a kezem!

Madách Színház

A mű két rendkívüli emberről, a világirodalom egyik legnagyobb írójáról és a kor ünnepelt színésznőjéről szól. Szenvedélyes szerelmük és házasságuk története személyes levelekben elbeszélve.

romantikus komédia

KisHattyúk tava

Magyar Állami Operaház

Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij
KISHATTYÚK TAVA
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak

Furcsa pár

Weöres Sándor Színház

Két férfi életközepi válságát ismerhetjük meg Neil Simon eredetileg színdarabnak íródott, de 1968-ban filmként is debütáló vígjátékában.

Dumaszínház est

Süsü, a sárkány

Új Színház

Csukás István, újra az Újszínház színpadán. Ezúttal, talán a legnépszerűbb meséjének színpadi adaptációját mutatjuk be, kicsik és nagyok örömére.

Yerma

Móricz Zsigmond Színház

Izzó levegőjű, heves indulatokból és rejtett vágyakból építkező dráma.

KICSI GESZTENYE KLUB: FEHÉR KARÁCSONY

Babits Mihály Kulturális Központ

Karácsonyi hangulatban a Kicsi Gesztenye Klub. Csodás ünnepi hangulat, gazdag látványvilág vár az előadáson.

A bor filozófiája nemcsak a bor és az élet lényegét ötvözi, hanem egy elmélyült utazásra hív, amely segít megtalálni a mindennapok rohanásában elfeledett lelki ínyencségeket.

Liliom

Nemzeti Színház

A Liliom az 1909-es ősbemutató óta minden bizonnyal a legsikeresebb magyar színmű, hiszen prózai szövegként is nagy nemzetközi utat járt be, az amerikai musicalverzió (Carousel) pedig csak fokozta a világhírt. A Gobbi Hilda Színpadon Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója viszi színre Molnár Ferenc klasszikusát.

Az Őrült Nők Ketrece - Meet & Greet sajnos elfogyott
13 Esemény

Az Őrült Nők Ketrece - Meet & Greet

Papp László Budapest Sportaréna

Kulisszajárással egybekötött találkozás a szereplőkkel, bepillantás az előadás előkészületeibe.

Pénelopeia, Maladype Színház előadása

METTRIN Rendezvény- és Művészeti Központ

A Budapesttől csupán egy órányi távolságban elhelyezkedő organikus és modern METTRIN varázslatos miliőben, az erdő és a Bánki-tó találkozásánál terül el, ahol a természet nyugalma és a szellemtiszta kultúra várja az újdonságokra nyitott közönséget. Az építészetileg is páratlan művészeti központ megálmodói minden korosztály számára inspirációt nyújtó, presztízs teremtő magyar és külföldi produkciók bemutatását tűzték ki célul.

DIÓTÖRŐ

RaM-ArT Színház

Diótörő
Mesés tánc-show

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Cegléd - Bánfalvy Stúdió

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Lackfi János: HÁROM NŐ, EGY ESET

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Egy temetés. Egy halotti tor. Három nő – és egyetlen férfi emléke, ami összeköti őket. Három különböző élet, három különböző kapcsolat, három, elsőre kibékíthetetlen sors. És egy szoba, ahol a múlt nem hagyja nyugodni a jelent.

Aranylakodalom

Csiky Gergely Színház

vígjáték két részben

Szuvidált szenvedélyek

Klauzál Gábor Művelődési Központ

A New York-i színpadokat meghódító darabban egy zseniális séf és egy lelkes befektető barátsága a tét, amikor kis exkluzív éttermüket hirtelen szárnyára kapja a hírnév. Sorok állnak az asztalokért, mindenki be akar jutni – de mindennek van határa.

Thomas Mann: Halál Velencében

Munkácsy Mihály Művelődési Ház

Orlai Produkciós Iroda

Az előadás hossza: 1 óra /egy részben/

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!