Jegyvásárlás


Divadlo

1672 Program


Pán Péter Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Pán Péter

Városmajori Szabadtéri Színpad

Pán Péter, ha ezt a címet leírjuk, szinte már nem is kell hozzá semmiféle magyarázat, ajánlószöveg. A klasszikus gyermekirodalom egyik halhatatlan, költői remeke a felnőni nem akaró Pán Péter története.

A Szent Anna tó legendája Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Szent Anna tó legendája

Szarvasi Vízi Színház

Közép-Európa egyetlen épen maradt krátertavának harmincezer évvel ezelőtti születését dolgozza fel a mese nyelvén A Szent Anna-tó legendája című erdélyi mese.
A csaknem ezer méteres magasságban elterülő, könnycsepp alakú, sötét vizű tó a történet szerint egy egymással vetélkedő testvérpár viszályából született. A bálványosi erődbe egy hatalmas úr érkezett remek mívű, hat ló vontatta hintón, hogy mindenki a csodájára járt. A vár gazdája szerette volna megvenni tőle, de az vonakodott kocsijától megválni. A vendéglátó tehát cselhez folyamodott: kockázni hívta titokzatos vendégét, aki el is veszítette a kincset, ám ez még csak a történet kezdete…
Egy testvérpár ádáz versengése, valahol a Büdös-hegységben (a mai Háromszék és Csíkszék határában), mely már irigységbe és az egymás iránti gyűlöletbe csap át, még akár életek árán is; de ez egy mese, itt a szereplők nem halnak meg, csak a rosszak tűnnek el.
Szóval zene, izgalmas cselekmény, misztikum, nevetés, hagyomány gyerekeknek és nem csak nekik.

Kapuzárási pánik Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A nagy sikerű A hosszú élet titka alkotóinak új bemutatója ismét az izgalmas és sokszínű novellaszínházi műfajban születik.

Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

Szentesi Művelődési Központ

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing ( Leszállás Párizsban ). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!



Játszd újra, Sam! Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Játszd újra, Sam!

Szarvasi Vízi Színház

Hősünket a filmkritikus Allant elhagyja a felesége, persze ez nem meglepő, hiszen neurotikus, gátlásos, esetlen… az a csoda, hogy volt egyáltalán felesége. Mi lehet az oka a kudarcainak? Hogy kéne viselkednie? Hogy lehetne sikeres, igazi kemény fickó, akiért bomlanak a nők? A válaszokat a Casablanca sztárjától, Humphrey Bogarttól várja, aki számára a férfi idolt testesíti meg, de segítségére sietnek barátai, Linda és Dick Christie is, akik randikat szerveznek neki… de semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezik… Allan a képzelet és valóság határán egyre lehetetlenebb helyzetekbe kerül. Vajon sikerül megtalálnia önmagát és a szerelmet? Az 1969-ben bemutatott Broadway darabból a szerző, Woody Allen és Diane Keaton főszereplésével 1972-ben készült film, melynek sikere azóta is töretlen. A Jászai Mari Színház előadása bizonyára felejthetetlen pillanatokat szerez majd a romantikus vígjátékok szerelmeseinek.

SZINDRA GÁLA Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

SZINDRA GÁLA

Marczibányi Téri Művelődési Központ

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT IS!

Mágnás Miska Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Mágnás Miska

Szarvasi Vízi Színház

Csak a legismertebbeket megemlítve: „A nő szívét ki ismeri”, „Úgy szeretnék boldog lenni”, „Cintányéros cudar világ!”
Miska, a talpraesett lovászfiú pillanatok alatt s szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres-talpas párjából, Marcsából pedig estélyi ruhás dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba. Mindez azért történik, mert a rátarti család hallani sem akar arról, hogy Baracs, az egyszerű tiszttartó lányukat, Rolla grófnőt vegye feleségül. Óriási szerencse, hogy a kleptomániás nagymama nem törődve efféle előítéletekkel, a fiatalok mellé áll, s így az operett felhőtlenül juthat el a vidám fináléig.

21 az egyben Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

21 az egyben

Békéscsabai Jókai Színház

A cigánybáró Vypredané
13 Podujatie

A cigánybáró

Szegedi Szabadtéri Játékok

Ifj. Johann Strauss egyik budapesti látogatása alkalmával megismerkedett Jókai Mórral, az ismeretség gyümölcse pedig a valcerkirály egyik legkiválóbb operettje, A cigánybáró lett a magyar írófejedelem kisregénye nyomán.

HAIR - musical - Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

HAIR - musical -

RaM-ArT Színház

Különösen aktuális ez a világhírű zenés darab, mint a háború elleni örök kiáltás. Valójában egy bohém New York-i hippitársaság történetét meséli el, akik a vietnami háború ellen emelik fel szavukat a behívóparancs megtagadásával is.

Best of Twist Oliver Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Best of Twist Oliver

Timaffy László Művelődési Ház

Meg se kínáltak - Bödőcs Tibor könyve alapján Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Dumaszínház est

Leszállás Párizsban Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Leszállás Párizsban

Békéscsabai Jókai Színház

Carlo Goldoni: Mirandolina Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Carlo Goldoni: Mirandolina

Csajághy Laura Színpad

vígjáték 2 részben

Art-Színtér előadása

Sam a tűzoltó Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Sam a tűzoltó

Dörmögő Dömötör Színház

Sam, a tűzoltó megmenti a meseerdőt.
Veszélybe kerül a meseerdő sorsa. A varázslatos erdőben, ahol a mesefigurák élnek, a tündérek varázspálcával teszikmeséssé a mindennapokat. Csingiling tündér varázspálcája azonban elromlik.

Jóccakát, anya Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Jóccakát, anya

Bástya Színház

Trojka Színházi Társulás | Csehov: Cseresznyéskert - Pénzes komédia tragikus napokra Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskert című komédiáját Morcsányi Géza fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta: Balassa Eszter.

Dámák a pakliban Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Dámák a pakliban

Békéscsabai Jókai Színház

A kellékes Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A kellékes

Szentesi Művelődési Központ

Eberhard Streul kellékes-revüje nyomán Parti Nagy Lajos írt magyar darabot egy színházi kellékes nagy pillanatából, színházi estéjéből.



Bakancslista Vypredané
13 Podujatie

Bakancslista

Békéscsabai Jókai Színház

Aranykulcsocska Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Aranykulcsocska

Szarvasi Vízi Színház

A mindenki által ismert és szeretett kis fabábu a mese főhőse, aki kíváncsisága miatt számos bonyodalomba keveredik. Basilio kandúr és Alisa róka kicsalják a pénzét és Mafla-országba viszik. Itt a tóban lakó teknősbéka aranykulcsocskával ajándékozza meg, és elárulja, hogy valami nagy csoda várja azt, aki a kulcs titkának nyomára jut. Mese gyermekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek, sok zenével, kalanddal, bábokkal, barátságról, összetartozásról, leleményességről, bátorságról, emberségről.

MÁGUS-1920 A káprázat születése Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

MÁGUS-1920 A káprázat születése

Bálint Ágnes Kulturális Központ

BÁKK Nyári Kultúrkavalkád

Az idei nyáron ismét megszervezzük Vecsésen, a BÁKK előtti Fő téren SZABADTÉRI SZÍNHÁZI estjeinket, ahol egy közel ezer fős nézőtérrel és lelátóval várjuk kedves közönségünket! BÁKK Nyári KultúrKavalkád - Szabadtéren is az élmény vár!

Menopauza-BÁKK Nyári Kultúrkavalkád Vypredané
13 Podujatie

Menopauza-BÁKK Nyári Kultúrkavalkád

Bálint Ágnes Kulturális Központ

Az idei nyáron ismét megszervezzük Vecsésen, a BÁKK előtti Fő téren SZABADTÉRI SZÍNHÁZI estjeinket, ahol egy közel ezer fős nézőtérrel és lelátóval várjuk kedves közönségünket! BÁKK Nyári KultúrKavalkád - Szabadtéren is az élmény vár!

Mindenki engem akar Vypredané
13 Podujatie

Mindenki engem akar

Békéscsabai Jókai Színház

ARC-más, titkok a kulisszán innen és túl - Kerekes József Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

2025. július 4., péntek 18.00
Gödöllői Királyi Kastély

A padlás Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A padlás

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Ez a játék legalább annyira filozofikus, mint a klasszikus mesék többsége: egyszerű, élvezhető, sőt szórakoztató képletbe helyezi a létezés alapkérdéseit, a saját életük felépítését tervező fiatalok élet-halál küzdelmét.

A víg özvegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A víg özvegy

Szarvasi Vízi Színház

Glavari Hanna, a dúsgazdag özvegy hosszú évek múltán újra találkozik fiatalkori szerelmével, Danilovics Danilóval.
Mindketten változtak az évek folyamán: a nő gyanakvó lett és kemény, a férfi cinikus és lump. A múltbeli tévedések és a jelenbeli sértések pedig nem hagyják, hogy a két egymásnak teremtett ember könnyen megtalálja az utat a másikhoz. Egy nehezen meg- és újraszülető szerelem története az övék, melynek hátterében egy gazdasági válsággal küszködő délkelet-európai kisállam politikusai taktikáznak a maguk és az ország túléléséért.

Bohóc a pácban Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Bohóc a pácban

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Hajcihő a cirkuszban
Kultkikötő és Összpróba produkció.

Boldog születésnapot! Avagy Hatan pizsamában Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Boldog születésnapot! Avagy Hatan pizsamában

Balatonlelle- Szabadtéri Színpad

Marc Camoletti
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
avagy hatan pizsamában
a Pesti Művész Színház vígjátéka 2 részben

Hangkba zárt élmény Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A zene az kell........ A legszebb musical dalok Vágó Zsuzsi, Mészáros Árpád Zsolt és Serbán Attila előadásában. Közreműködik a Sturcz Szmollbend.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.