Jegyvásárlás


Teater

2032 Programmer


Dollár Papa Gyermekei - Kiss-Végh Emőke: Úriemberek Udsolgt
13 Event

A helyspecifikus előadás az eddig leginkább színésznőként ismert Kiss-Végh Emőke rendezői bemutatkozása.

A hatodik szék Køb Billetter
13 Event

A hatodik szék

Latinovits-Bujtor Játékszín

Középkorú emberek ülnek szép, okos nyugalomban egy lakás szobájának különböző pontjain.
Jólöltözöttek, ápoltak. Tamást hallgatják, aki az ablakban ül, s talán énekel, talán gitározik is hozzá.
Ilyen lenne, ha nem történik harminckét évvel ezelőtt az, ami történt.

Babaszínház - Párnamesék Køb Billetter
13 Event

Babaszínház - Párnamesék

Klebelsberg Kultúrkúria

Első színházi élmény a Kerek Perec Társulat előadásában 3 éven aluliaknak

Győri Balett: Abigél Udsolgt
13 Event

Győri Balett: Abigél

Győri Nemzeti Színház

1970-ben jelent meg Szabó Magda ikonikus ifjúsági regénye az Abigél. A kalandos lányregény és a második világháború eseményének és az egyén életére gyakorolt hatásának fúziója, mely megjelenése óta töretlen sikernek örvend.

Nosztalgia bérlet:Molnár Ferenc:Játék a kastélyban Køb Billetter
13 Event

Nosztalgia bérlet:Molnár Ferenc:Játék a kastélyban

ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

A Körúti Színház előadása.

Szívlapát Køb Billetter
13 Event

Szívlapát

Vígszínház

Játékos bevezetés a kortárs magyar költészet világába Igó Évával és Zoltán Áronnal.

Áruló Køb Billetter
13 Event

Áruló

Kolibri Pince

Cecily Lundsholt – Esther Richardson
ÁRULÓ
nyomozó játék

23/24 Játszd újra, Sam! (Szécsény) Køb Billetter
13 Event

23/24 Játszd újra, Sam! (Szécsény)

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Woody Allen klasszikus vígjátéka most Szécsényben!

Semmi Udsolgt
13 Event

Semmi

Budapest Bábszínház

14+ 
100 perc, szünet nélkül 
Bábtechnika: bunraku

Az ördög nem alszik Udsolgt
13 Event

Az ördög nem alszik

József Attila Művelődési Központ Dorog

bohózat két részben

Győri Balett: Abigél Udsolgt
13 Event

Győri Balett: Abigél

Győri Nemzeti Színház

1970-ben jelent meg Szabó Magda ikonikus ifjúsági regénye az Abigél. A kalandos lányregény és a második világháború eseményének és az egyén életére gyakorolt hatásának fúziója, mely megjelenése óta töretlen sikernek örvend.

Én, te, mi – párkapcsolati komédia Køb Billetter
13 Event

Előadásunk komédia, témáját a párkapcsolatokra jellemző helyzetek és történetek adják. Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik?
16 év alatt nem ajánljuk!

Horváth János Antal: Becsapódás Køb Billetter
13 Event

Horváth János Antal: Becsapódás

Lengyel Tamás Produkció

A Loupe Színházi Társulás előadása
A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal 

A hosszú élet titka Køb Billetter
13 Event

Rényi Ádám keserédes, abszurd és meglepő történeteinek hőseit és antihőseit négy színész kelti életre egy sokszínű, sokhangulatú, nevetésben és könnyekben is gazdag, különleges előadásban.

„Éltem egyszer én…” - Márai és a vers - Márai estek Køb Billetter
13 Event

Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokon kivetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív zenei kísérete segíti elő az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.

Három és fél nővér Køb Billetter
13 Event

Selmeczi Bea újrateremti a három és fél nővér életét Csehov, Petrusevszkaja, Ulickaja és Szvetlana Alekszijevics alapján. A gondolatkísérletet Telihay Péter viszi színre, akinek a nevéhez már számtalan Csehov-rendezés fűződik.

Szemenszedett mese - A Bessenyei Színkör előadása Køb Billetter
13 Event

Szemenszedett mese - A Bessenyei Színkör előadása

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Gimesi Dóra: Szemenszedett mese
(Grimm mese újratöltve)
Korhatáros! 14 éven felülieknek!

Kányádi Sándor / VERS-ESTEK A MÜPÁBAN Udsolgt
13 Event

A 2018-ban 89 éves korában elhunyt Kányádi Sándort aligha kell bemutatni: a magyar anyanyelvű olvasóközönség egyik kedvenc költőjéről van szó, akinek szerepe és művészete túlmutat szekértáborokon, irányzatokon, átível nemzedékeken és országhatárokon.

Tamás Éva-Schulteisz Gábor: Mesék a varázsbőröndből Køb Billetter
13 Event

A „Mesék a varázsbőröndből” című családi, zenés interaktív előadásunk játékosan mutatja be Tamás Éva színművész előadásában a gyermek fejlődését megszületésétől a kamaszkoráig.

Sün Sári világot lát Manócska bérlet 2024. tavasz Køb Billetter
13 Event

Sün Sári világot lát Manócska bérlet 2024. tavasz

Klauzál Gábor Művelődési Központ

Gyermekmese a tánc nyelvén, melynek főszereplője egy segítőkész és kíváncsi sünlány, Sári.

Zwei Tauben für Aschenputtel / Hamupipőke Køb Billetter
13 Event

Zwei Tauben für Aschenputtel / Hamupipőke

Magyarországi Német Színház

„Minden változhat.”

5 éves kortól, a Grimm-testvérek meséje alapján

Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI Køb Billetter
13 Event

Harisnyás Pippi járt már a világon mindenütt, de még sohasem járt iskolába, pedig majdnem tízéves. Ő a világ legerősebb kislánya. Egyedül él otthonában, a Villekulla villában...

Csalimese Udsolgt
13 Event

Csalimese

Jászai Mari Színház - Népház

Az ajándék Køb Billetter
13 Event

Az ajándék

Weöres Sándor Színház

Az ajándék színházi nevelési előadás 8-10 éveseknek, fókuszban a felelősségvállalás és szabálykövetés témájával, a "mit várnak el tőlem, mit vállalok" kérdéskörével.

Rebellisek Køb Billetter
13 Event

Rebellisek

Apertúra Bázis

REBELLISEK
-az ellenállás történetei-
„Nem hallgatunk tovább! Mi vagyunk a ti rossz lelkiismeretetek. A Fehér Rózsa nem hagy békén benneteket!”

Médeia Køb Billetter
13 Event

Médeia

Pinceszínház

Ez az előadás nem szokványos módon közelít az ismert történethez, új kérdéseket generál a nézőkben és a játszókban is. Irányokat ad és mérhetetlen női erőt közvetít.
Az előadás rítus és beavatás.

Hatan Társulat: Történetőrző Køb Billetter
13 Event

Hatan Társulat: Történetőrző

Bethlen Téri Színház

Láttál már olyan előadást, amely szinte díszlet nélkül, csupán a színészet erejével olyan világokba visz, ami az elméd mozivásznán pereg? Szimultán látsz egy történetfolyamot, és közben a saját filmedet alkotod.

Carmina Burana Udsolgt
13 Event

Carmina Burana

Magyar Állami Operaház

Carl Orff
CARMINA BURANA
Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Nézőművészeti Kft: A fajok eredete Udsolgt
13 Event

Tasnádi IstvánA fajok eredete
Nézőművészeti Kft.
A színészek improvizációinak felhasználásával írta: Tasnádi István

Öreglányok - Zenés komédia Udsolgt
13 Event

Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, mégis minden mondatukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!!!

Audiencia Køb Billetter
13 Event

Audiencia

Pécsi Nemzeti Színház

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.