Jegyvásárlás


Színház

1664 program


Rómeó és Júlia musical Jegyvásárlás
13 Esemény

Rómeó és Júlia musical

Tokaj Fesztiválkatlan

A Rómeó és Júlia musical Tokajban! Különleges, a Fesztiválkatlan sajátosságait kihasználó, érzelmekben és látványban gazdag produkciót láthatnak 2025. augusztus 23-án.

Lánybúcsú Jegyvásárlás
13 Esemény

Lánybúcsú

Szarvasi Vízi Színház

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.

Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a – szinte családtag házvezetőnő – minderről semmit nem tud. A villában sorra megjelennek a nem várt vendégek, a vendégek vendégei, még olyanok is, akikre senki nem számított vagy akire mások régóta várnak. Előkerül a pezsgő és egyéb innivalók így nemcsak a vendégek, de a bonyodalmak is egyre szaporodnak, a csontvázak pedig csak úgy potyognak a szekrényből. Ráadásul Laura sütije kifejezetten nehezíti a helyzetet…

Sissi, a magyar királyné Jegyvásárlás
13 Esemény

Sissi, a magyar királyné

Móricz Zsigmond Színház

A MONARCHIA OPERETT ELŐADÁSA

V. Toyota Salgótarján-ZNY: Edda - A kör musical Jegyvásárlás
13 Esemény

V. Toyota Salgótarján-ZNY: Edda - A kör musical

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Kócbaba Jegyvásárlás
13 Esemény

Kócbaba

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Hadházi László és Kőhalmi Zoltán Jegyvásárlás
13 Esemény

Dumaszínház est

Legközelebbi ember Jegyvásárlás
13 Esemény

Legközelebbi ember

Weöres Sándor Színház

Az semmi... Jegyvásárlás
13 Esemény

Az semmi...

Weöres Sándor Színház

Showlánc, a Truváj és Trécs utódja Jegyvásárlás
13 Esemény

Showlánc, a Truváj és Trécs utódja

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Kapunyitás: 17:00
Rossz idő esetén Művészetek Házában kerül megtartásra.

Moliére: Tartuffe Jegyvásárlás
13 Esemény

Petri György fordítása

A Javne Színház előadása

Ádámok és Évák Ünnep Jegyvásárlás
13 Esemény

Ádámok és Évák Ünnep

Békéscsabai Jókai Színház

Lili bárónő Jegyvásárlás
13 Esemény

Lili bárónő

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

Göndör László – Katona Éva: Nagymamával álmodtam II. fejezet:  Az Ebéd Jegyvásárlás
13 Esemény

Második fejezettel folytatódik Göndör László nagysikerű Nagymamával álmodtam projektje: egy másfél órás ebéd keretében, egy immerzív zenei térben ismerhetjük meg Katona Éva humanista örökségét.

Gálffi László - A Darvas Jegyvásárlás
13 Esemény

A 100 éve született Darvas Iván Lábjegyzetek c. önéletrajzi könyvéből összeállította és elmondja: Gálffi László. 

Jövőre veled ugyanitt. Jegyvásárlás
13 Esemény

Jövőre veled ugyanitt.

Pesti Művész Színház SZE

Mesevasárnap - Jancsi és Juliska Jegyvásárlás
13 Esemény

Mesevasárnap - Jancsi és Juliska

Gazdagréti Közösségi Ház

Hattyúk tava -Székesfehérvári Balett Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

Táncszínházi produkció két felvonásban

Előadás időtartama: 75 perc 1 szünettel
(Első felvonás: 50 perc, 2. felvonás: 25 perc, Szünet: 20 perc)

Szülőfalum, Pest Jegyvásárlás
13 Esemény

Szülőfalum, Pest

Vígszínház

Fesztbaum Béla színházi estje Molnár Ferenc írásaiból

SEMMIT SE BÁNOK Jegyvásárlás
13 Esemény

SEMMIT SE BÁNOK

Pinceszínház

A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.

Ponttól pontig. Jegyvásárlás
13 Esemény

Ponttól pontig.

Budapest Bábszínház

Kísérleti Stúdió
Ponttól pontig.
8+
Bemutató: 2023. május 7., az Abstract - I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál keretében



Tesztoszteron sajnos elfogyott
13 Esemény

Tesztoszteron

Weöres Sándor Színház

A Tesztoszteron ironikus és humoros látlelet a nemek közti különbségekről és azonosságokról, frusztrációkról és félelmekről, magunkkal hozott és öntudatlanul is működő családi mintáinkról.

Woyzeck Jegyvásárlás
13 Esemény

Woyzeck

Vörösmarty Színház

musical

Szerző: Georg Büchner-Tom Waits-Kathleen Brennan

Orfeusz Társulat: Furcsa pár Jegyvásárlás
13 Esemény

Orfeusz Társulat: Furcsa pár

Jászai Mari Színház - Népház

BÁBEL • Duda Éva Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

BÁBEL • Duda Éva Társulat

Nemzeti Táncszínház

Az emberiség mára nagyon eltávolodott eredendő, természetes közegétől. Miközben vágyunk egy harmonikusabb életre, nap mint nap mégis egyre nagyobb a zűrzavar, amelyben egyre nehezebb eligazodni és egészségesen élni.

Vaknyugat sajnos elfogyott
13 Esemény

Vaknyugat

Pécsi Nemzeti Színház

Vesztegzár a Grand Hotelben Jegyvásárlás
13 Esemény

Vesztegzár a Grand Hotelben

Weöres Sándor Színház

Darvas Benedek könnyed zenei világával és Varró Dániel virtuóz dalszövegeivel elevenedik meg Rejtő Jenő népszerű regénye ebben az egyedülálló zenés színházi előadásban.

Az üvegcipőn túl Jegyvásárlás
13 Esemény

Az üvegcipőn túl

Miskolci Nemzeti Színház

kortárs magyar színmű (ősbemutató)

A Díj - Seress Zoltán, Kiss Mari, Szorcsik Kriszta Jegyvásárlás
13 Esemény

Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben. Az atommaghasadás felfedezése fűződik a nevükhöz. Csakhogy a Nobel-díjat ezért az eredményért 1944-ben Hahnnak ítélték oda...

Szibériai csárdás Jegyvásárlás
13 Esemény

Szibériai csárdás

József Attila Színház

Magyar katonáknak kell megszólaltatniuk Kálmán Imre zseniális operettjét, a Csárdáskirálynőt. Nincs jelmezük, díszletük, alig van hangszerük, nincs közöttük képzett színész, és a női
szerepeket is nekik kell játszani. Viszont a hazajutás a tét, tehát nem kérdés: az előadásnak sikerülnie kell!

Asszonykám, adj egy kis kimenőt Jegyvásárlás
13 Esemény

Asszonykám, adj egy kis kimenőt

Csernai Pál Művelődési Ház, Pilis

zenés cívódás csöppnyi prózával két részben

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!