Egy brutális világban egy kirúgott vegyész összefog egy nagystílű bűnözővel, és hullák cseppfolyósítására szakosodik. A bűn persze kifizetődő – eleinte. De aztán…
A kényszeres evő, szeretetre méltó, negyvenes Maureen nassol, hogy ne gondoljon bele a magányába, pizzákat rendel, mert szerinte a paradicsomszószban oldódik legjobban a bánat. De azért még ad egy utolsó esélyt a romantikának, amelyről már épp készül teljesen lemondani.
avagy az „Én Kálmán Imrém!” OPERETT két felvonásban! Országos bemutató II.
Varázslatos színházi előadás, ÚJ MAGYAR OPERETT született ismét, ezúttal az „Operettkirályra” KÁLMÁN IMRÉRE emlékezve.
Harisnyás Pippi a világ legerősebb kislánya, pedig még csak kilenc éves. Vörös hajú, copfos és szeplős. Egy egész koffernyi aranya van. Annyi fagyit vehet magának, amennyit csak akar. Nem jár iskolába, mert az iskolában jólneveltséget tanítanak, ő pedig kalóz akar lenni, nem jólnevelt.
Félig mese – félig musical 9-99 éves korig.
Vonalak, pontok, pattogó foltok, tekeredik, kerek, gurul, lebeg! Nézem, megérintem, ujjammal kísérem. Mozog! Látom! Megbirizgálom! – Fekete és Fehér, kerek és szögletes, ritmus és tánc játéka klasszikus zeneművekkel.
A kontrasztos képek inspirálta előadást 6 hónapos kortól ajánljuk.
Két generáció és két világnézet kóstolgatja egymást igen szellemesen, és hamarosan kiderül: mindenkinek kapaszkodnia kell, ha tartani akarja az iramot.
Casanova kalandos élete apropó. Mire? Három éppen hogy csak felnőtt ember találkozása egy hotelszobában. Az előadás visszatérés a Dollár Papa Gyermekei kezdeteihez. Eszköztelen, hiperrealista, csak az emberre fókuszáló, testi-lelki vizsgálódás szuperközeliben.
Külső helyszín, gyülekező a Trafóban.
Pintér Béla szürreális víziója a világról. Pontosabban annak csak egy szeletéről, az emberi kapcsolatokról.
A történet a húsvéti szünetben játszódik Stéphane Margelle iparmágnás Párizsban él szép feleségével Sophie-val.. Casanova életmódot folytat: nincs nő, aki ellen tudna állni a sármos férfinak. Minden rendben is megy addig a napig, amíg feleségét ki nem viszi a repülőtérre és a búcsúzás után bele nem botlik egy 18 éves lányba.
Dumaszínház est
Püspökladány, ezúttal hozzátok érkezünk!
Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Egy pörgős, 80 perces show, ahol a nevetés garantált, a fordulatok pedig teljesen kiszámíthatatlanok.
Marianna Venekei / Tennessee Williams / László Dés
A STREETCAR NAMED DESIRE
Dance-drama in two acts
Ballet version of the play of the same title by Tennessee Williams
Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása.
Dumaszínház est
Részvételi lehetőség a nyilvános főpróbán és a jóérzés, hogy támogattad egy független színházi előadás létrejöttét; a tudat, hogy részese vagy egy új kortárs magyar irodalmi alkotás színpadra alkalmazásának. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen egy főpróba, ez a te támogatói jegyed. Az elsők között láthatod az előadást!
Húzzad csak, kivilágos virradatig
Operett- és kabaréest.
Ebben a sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és kalandokról. Stand up? Monodráma? Élettörténet? Mindezek keveréke. Itt a forgatókönyvet valóban az élet írja. Személyesség, humor, kitárulkozás - ezek az Egy Életem előadások kulcsszavai.
ORSZÁGOS PREMIER III.
Zenés operettkomédia két részben – pezsgő humor, pesti romantika, örök dallamok!
2026. július 23., csütörtök 20:00 (esőnap: július 24.)
2026. július 25., szombat 20:00 (esőnap: július 26.)
4–8 éveseknek // kb. 100 perc, szünet nélkül.
Az előcsarnokban, a színpadon és a nézőtéren meglepetéseket készítünk Bors néninek Lackóval, Titillával, Vízimolnárral és a Játékmesterrel.
A cégvezető humora, öniróniája, tragikomikus önreflexiója minden felnőtt néző saját története is...
Ősbemutató!
A box can hide many things, especially if we can passthrough it into another, fairy-tale, magical dimension. The protagonist of the piece tries to make friends in a game world and meets various puppets. He learns that they have the same emotions, the same bonds and relationships develop between them as if they were people, and maybe he can even fall in love with one of them.
Marius von Mayenburg kortárs német rendező-drámaíró 2010-ben írt műve először kerül Magyarországon bemutatásra.
Hófehérke és a négyfejű sárkány
Mit csinál az ember , ha olyan négy zenésszel hozza össze a sors, akik külön-külön, és együttesben is kiválóak?
Örül.
Vígjáték
Imprószínházi előadásunk filmes műfajból inspirálódik - egy kis időcsavarral. 🙂
Megvan az az érzés, amikor a film végére kattintasz, még mielőtt végignézted volna azt? Memento előadásunk ilyen: elsőként azt tudjuk meg, hogyan végződik a hős útja. Az áthallás nem véletlen, inspirálódtunk az azonos című thrillerből is az előadás szerkezete kapcsán, ám minden más, a karakterek, a helyszínek, történet még számunkra is ismeretlen, csak ezen az egy estén látható az Itt és Mostban. Az előadásunkban egy olyan zárlat kerül a színpadra, melynek előzményeit maguk a színészek sem ismerik.
Dumaszínház est
Vigyázz, Kész, Nevetés!- Újratöltve
kabaré két részben
Dumaszínház est
Színház a színházban. Az alaphelyzet: egy képzeletbeli dráma képzeletbeli próbafolyamata, majd… A PREMIER!
A szereplők: A Momentán Társulat tagjai, akik egy sosemvolt színházi társulatot játszanak.
A műfaj, a konkrét karakterek, a konfliktus: kiderül, ha eljössz!
Dumaszínház est
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.