Jegyvásárlás


Színház

1753 program


Egri csillagok Jegyvásárlás
13 Esemény

Egri csillagok

Agria Nyári Játékok - Egri vár

Sybill Jegyvásárlás
13 Esemény

Sybill

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

A Sybill nem hagyományos, „cukormázas” operett...

A Pál utcai fiúk Jegyvásárlás
13 Esemény

A Pál utcai fiúk

KULTKIKÖTŐ - Alsóörs

Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián zenés játéka Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán, a Pannon Várszínház előadásában.

LOFT Jegyvásárlás
13 Esemény

LOFT

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Egyfelvonásos kortárs komédia.

Utolsóelőtti vacsora - különleges kulturális élmény limitált nézőszámmal Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Utolsó előtti vacsora eltér a színházfogyasztásnak attól a hagyományától, ahol a közönség tagjai külön-külön költik el aznapi szellemi táplálékukat, majd idegenként távoznak. Ebben a tekintetben közelebb áll a performanszhoz, mivel az itt-és-most-ban gyökerezik, és a közös élmények megélésére kíván rávilágítani nem csak színházi eszközökkel.
Az Utolsó előtti vacsora egy olyan világot teremt, aminek még nincs megpecsételve a sorsa. A cirkusz műfajához közelít a tekintetben is, hogy a szabadság képzetét kelti: túlmerészkedik a célszerűségen. A képzelet burjánzásában gyökerezik, mint a lakoma, amelyet együtt fogyasztanak el az alkotók és a nézők. Az előadás asztalokhoz ültetett vacsora formájában zajlik. A performansz végén mindenkit maradásra, élmény feldolgozásra, beszélgetésre bátorít a produkció.

Nőt vagy életet! Jegyvásárlás
13 Esemény

Nőt vagy életet!

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

Bohóc a pácban - Hajcihő a cirkuszban Jegyvásárlás
13 Esemény

Bohóc a pácban - Hajcihő a cirkuszban

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

Traccs! - Járai Mátéval Jegyvásárlás
13 Esemény

Traccs! - Járai Mátéval

Kossuth Művelődési Központ - Dabas

Traccs! Elismert • Motiváló • Példamutató • Sikeres

Maggi és Lillemor Jegyvásárlás
13 Esemény

Maggi és Lillemor

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

A legmeghatóbb és legmulatságosabb komédia, amit két nyolcvanéves norvég néniről valaha írtak – az Összpróba Alapítvány produkciójában.

23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: Csókos asszony Jegyvásárlás
13 Esemény

A Csókos asszony Zerkovitz Béla egyik legnépszerűbb operettje, ami természetesen most is zenekarral és tánckarral érkezik a Zenthe Nyárra.

Puskás x Kőszívű - musical koncert és kulisszatitkok Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncert első részében a Puskás, a musical dalaival és történetével ismerkedhetnek meg. A darab a világ legismertebb magyar embere, Puskás Ferenc labdarúgó pályafutásán keresztül mutatja be a ’40-es és ’50-es évek Magyarországát, annak társadalmi-történelmi-politikai körülményeit.

A bűvös szék Jegyvásárlás
13 Esemény

A bűvös szék

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

Karinthy Frigyes klasszikus kabarétréfája a szabadalmi ügyek hivatalában játszódik.

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Az Egérfogó Jegyvásárlás
13 Esemény

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Az Egérfogó

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Fergeteges - Sissi legendája Jegyvásárlás
13 Esemény

Fergeteges - Sissi legendája

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

A színpadon fellép az ExperiDance 22 fős tánckara és a 100 Tagú Cigányzenekar 20 fős szólistái.

Móricz Zsigmond: Boszorkány Jegyvásárlás
13 Esemény

Móricz Zsigmond: Boszorkány

Gyulai Várszínház

Móricz Zsigmond a Nemzeti Színház megbízásából 1934-ben írta meg a Boszorkány c. drámájának első változatát az Erdély-trilógia egyik epizódjából, majd végső formáját a mű 1938-40 között nyerte el. A dráma Móricz életében nem került színre: 1947-ben mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház.

Ray Cooney: A miniszter félrelép Jegyvásárlás
13 Esemény

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon kizárólagosan a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

W. Shakespeare: Troilus és Cressida Jegyvásárlás
13 Esemény

„A tragikomédiává korszerűsített eposz- és románcparódiában egy olyan társadalmi mechanizmus torzképe tárul elénk, mely annyiban modernebb még a hamleti államgépnél is, hogy nem »valami« rothad benne titokban, hanem – nyílt titok – »rohadt« az egész.” Géher István

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja Jegyvásárlás
13 Esemény

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Mézesvölgyi Nyár 2024 - A padlás Jegyvásárlás
13 Esemény

Mézesvölgyi Nyár 2024 - A padlás

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Operettől a kabaréig Jegyvásárlás
13 Esemény

Operettől a kabaréig

Cifrakert Szabadtéri Színház

Operett- és kabaréest.

23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: Pillantás a hídról Jegyvásárlás
13 Esemény

Pillantás a hídról...a hídról, ami Brooklynban található...A darab az utolsó pillanatokról szól, amikor még a hídon vagyunk, és még visszanézhetünk... Vajon vissza lehet még fordulni? Szívből ajánljuk az előadást mindazoknak, akik szeretik a gazdag mondanivalóval átitatott darabokat.

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja Jegyvásárlás
13 Esemény

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Élet és a halál vize-Écsi Gyöngyi Jegyvásárlás
13 Esemény

Élet és a halál vize-Écsi Gyöngyi

Tatai Szabadtéri Játékok

Mesemondónak nevezi magát, így, egyszerűen. Pedig ha színpadra lép, Écsi Gyöngyi igazi varázslóvá válik: szempillantás alatt bűvkörébe vonja gyermek és felnőtt közönségét, ízes palóc beszédével, egyéniségének utánozhatatlan bájával, történeteinek játékosságával hamar megnyeri szívünket.

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja Jegyvásárlás
13 Esemény

Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Goldoni: Mirandolina Jegyvásárlás
13 Esemény

Goldoni: Mirandolina

Gyulai Várszínház

Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény gróf, egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak az érett asszonyt szeretik.

Anconai szerelmesek - zenés komédia - Turay Ida Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

zenés komédia két részben

W. Shakespeare: Téli rege Jegyvásárlás
13 Esemény

W. Shakespeare: Téli rege

Gyulai Várszínház

A Tellabor új előadásában kulcsfontosságúak lesznek az egymásnak feszülő karakterek közti éles érzelmek, a férjek, feleségek, apák és gyermekek közti olykor feloldhatatlan ellentétek, ahogy a szoborból visszaváltozó Hermione alakja is, akinek története egy fagyott szív felengedéséről és megbékéléséről szól.

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Pinokkió Jegyvásárlás
13 Esemény

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Pinokkió

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / unplugged sorselemző előadóest Jegyvásárlás
13 Esemény

Perjés János unplugged színházi est, vetítéssel
Egyedülálló este: nem csak dalok, lélek és sorselemzés. Történhetett volna másképp?

Huszka Jenő – Szilágyi László: MÁRIA FŐHADNAGY operett két részben Jegyvásárlás
13 Esemény

A bugaci határon; Délibábos Hortobágyon; Van az úgy, kérem néha, néha; Némán várni egy boldog percet; Én mától kezdve csak te rólad álmodom; Nagy árat kért a sors a boldogságért... – ugye mindenkinek ismerősen csengenek az előbbi dallamok?

Bolha a fülbe Jegyvásárlás
13 Esemény

Bolha a fülbe

Móricz Zsigmond Színház

Georges Feydeau, a bohózat francia mesterének remekműve a színpadi burleszk magasiskolája. A fénysebesség iramával váltakozó, könnyfakasztóan mulatságos helyzetek szinte már az abszurdig fokozzák az őrületet, s a nézőnek sem könnyű eligazodnia a kapcsolódások és a félreértések szövevényében.


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!