Jegyvásárlás


Teatr

Kolejne wydarzenia


Hogyan tudnék élni… zenés időutazás

Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Fél évszázaddal később ugyanebben a családban az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít ki a nagyapjával.

romantikus dráma

Képzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező közönséget. Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek… Képzeletbeli dokumentumjáték a Nagymező utcából, Stein Pupi eredeti slágereivel. Heltai Jenő, Gábor Andor és Szép Ernő verseinek (dalszövegeinek) felhasználásával.

A Da Vinci-kód a legnagyobb könyvsikere a kétezres évek elejének. A történet kezdetén megölik a Louvre kurátorainak egyikét. A rendőrség először az éppen Párizsban tartózkodó neves amerikai tudós, Robert Langdon segítségét kéri a rejtély megfejtéséhez, ám a szakértő hamarosan gyanúsítottá válik. Menekülnie kell…

A VILÁGHÍRŰ, GRANDIÓZUS MUSICALSHOW

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.